Ma ünnepli születésnapját Lakatos Mónika Kossuth-díjas magyar cigány énekesnő, a Romengo és a Cigány Hangok énekesnője, aki 2020-ban világzenei WOMEX-életműdíjat kapott, első roma származású művészként.
"Szerintem a zene az egyik legnagyobb ajándék, amit az emberiség az Istentől kapott, hogy lelke megszépítésére használja".
Lakatos Mónika budapesti oláh cigány családban látta meg a napvilágot 1978. július 20-án, ahol heten voltak testvérek. Énekelni, táncolni édesapjától és a közösség tagjaitól tanult.
"Körülöttem szinte mindenki állatokkal, lovakkal foglalkozott, jártunk vásárokba, ahol cigányok és nem cigányok találkoztak, néha daloltak is együtt. A különböző stílusok ilyen közegben észrevétlenül egymásba folytak, ez is alakította a magyarországi cigányok zenéjét".
Zenei karrierje 1994-ben indult, amikor mint énekesnő és színésznő csatlakozott a főváros XVI. kerületében működő Holdvilág Színházhoz. Itt találkozott a gitáros Rostás Mihály „Mazsival”, későbbi férjével, aki Nagyecsedről, a számos cigány énekeséről ismert tiszántúli településről került Budapestre.
A szélesebb közönség 1996-ban figyelt fel Lakatos Mónikára, aki első cigány előadóként népdal kategóriában megnyerte a „Ki mit tud?”-ot.
De aztán néhány évig nem lehetett róla hallani: gyereket szült, háztartást vezetett. Ez idő alatt új dalok születtek, amelyeket szerettek volna együtt bemutatni. Férjével egy ideig a Romano Dromban játszottak, majd 2004-ben megalakult közös családi formációjuk, a Romengo, amelyben Mazsi unokatestvérei is zenélnek.
Az oláh cigány zenei gyökerekre épülő saját, világzenei dalokat játszó zenekarral Európa-szerte, valamint Dél-Amerika és Ázsia nyolc országában turnéztak. Többek közt önálló koncertet adtak a Berlini Filharmóniában és a Frankfurti Operában.
A Romengo mindkét lemeze – Kétháné (2010, Gryllus) és Nagyecsed–Budapest (2014, Gryllus) – bekerült a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé.
2017-ben jelent meg Lakatos Mónika első szólólemeze Romanimo címmel (Gryllus), melyen lassú, szomorú hallgatókat énekel, s melyet a World Music Charts Europe top 5 lemeze közé választott. Egy évvel később alakult meg a Lakatos Mónika és a Cigány Hangok. Ezen formációk célja az oláh cigány kultúra legtisztább hagyományainak bemutatása, továbbéltetése. Hangszín című lemezük 2020-ban jelent meg.
"A Romengóval többnyire saját dalokat adunk elő, számos más zenei stílust beemelve. A Romanimóval a cigány balladákat akartuk megmutatni, a Cigány Hangok anyaga pedig olyan régi dalokra épül, amelyek a közösségünkben élnek vagy éppen kezdenek feledésbe merülni. A zenei kíséret itt egyszerűbb, letisztultabb, miközben az élő előadásokon változó összetételű közreműködőkkel, fiatalabb és idősebb előadókkal fogunk együtt dolgozni"
Mónikát 2007-ben a marseilles-i Babel Med Fesztiválon Anna Lindh díjjal, 2013-ban a Mediawave Fesztiválon Párhuzamos Kultúrákért díjjal jutalmazták. 2014-ben Nemzetiségekért Díj Miniszterelnöki elismerésben részesült. 2019-ben bekerült a Kult50-be, a Fidelio Magazin által abban évben a magyar kultúrára legnagyobb hatásúnak ítélt 50 művész közé.
2020-ban Mónika cigányok közt elsőként nyerte el a WOMEX Életműdíját, ami a világzene legnagyobb kitüntetésének számít.
Még ugyan abban az évben megkapta a Pro Cultura Minoritatum Hungariae Díjat, majd 2022-ben átvehette a Kossuth-díjat is.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Farkas András, Balogh Zoltán / MTI, lakatosmonika.hu
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!