70 éves Hollerung Gábor karmester

Ma ünnepli 70. születésnapját Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas, székely származású magyar karmester, karvezető, érdemes művész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság vezető karnagya, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője.

1954. augusztus 18-án látta meg a napvilágot Budapesten. Nagyszülei Trianont követően költöztek Magyarországra. Gépészmérnök édesapja gépgyárvezetőként dolgozott, ő maga édesanyja révén került zenei általános iskolába. Noha eredetileg konzervatóriumba készült, matematikában elért versenyeredménye miatt a József Attila Gimnázium reál tagozatába került. 

Zenetörténész szeretett volna lenni, Somfai László javasolta számára a karvezetést. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte karvezetés (1972–77) és karmester szakon (1975–80), ahol Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Kórodi András voltak a tanárai, majd Eric Ericson (1975), Kurt Masur (1978) és Somogyi László (1981) mesterkurzusain képezte tovább magát.

1979 és 1981 között a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya volt. 1981–83 Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított zeneelméletet, zenetörténetet és karvezetést, valamint a nőikart vezette. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen eltanácsolásáig tanársegéd volt. 2001–2008 között a Honvéd Együttes zeneigazgatója, majd művészeti vezetője.

1989-től Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, 2001-től Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ügyvezető zeneigazgatója.

 

 

Vendégkarmesterként számos magyarországi zenekarnál vezényelt. 2020-ban a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutatón a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar az ő vezényletével kísérte az előadókat.

1978–80 között a Budapesti Akadémiai Kórustársaság másodkarnagya, majd 1980-tól vezető karnagya, művészeti vezetője. Rendkívüli sikersorozatot mondhat magáénak, énekkarával Európa valamennyi rangos kórusversenyén ért el első helyezést, több nagydíj, így a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíja és a Llangolleni „Világ Kórusa” cím elnyerése is az ő nevéhez fűződik. Debrecenben a legjobb karnagynak járó díjat neki ítélte a zsűri 1984-ben.

Énekkara a világ 30 legjobb kórusa között meghívást kapott a Sydney World Symposium on Choral Music rendezvényre, valamint a Taipei Nemzetközi Kórusfesztiválra. A Jeruzsálemi Liturgica Fesztivál rendszeres résztvevője volt. Számos hazai és külföldi zenekarral lépett már fel.

2002–2005 között a Jerusalem Symphony Orchestra első vendégkarmestere, 2002-től 2007-ig a Philharmonia Singers Tel Aviv zenei tanácsadója volt. Számos európai zenekarral való fellépésén kívül szerepelt az Izraeli Filharmonikus Zenekar (The Israel Philharmonic Orchestra), a Cincinnati Szimfonikus Zenekar (Cincinnati Symphony Orchestra), a Brazil Szimfonikus Zenekar (Orquestra Sinfônica Brasileira), a Shanghai Szimfonikus Zenekar (Shanghai Symphony Orchestra), Kantoni Szimfonikus Zenekar (Guangzhou Symphony Orchestra) és a Taipei Nemzeti Szimfonikus Zenekar (National Symphony Orchestra (Taiwan Philharmonic)) vendégkarmestereként.

Hollerung Gábor nagy hangsúlyt fektet a zenei utánpótlás nevelésére. Számos fiatal előadóművész pályakezdésében és fiatal zeneszerzők bemutatkozásában játszott szerepet.

1986-tól másfél évtizeden át évente rendszeresen tartott karnagykurzusokat Magyarországon Békéstarhoson, Egerben, Hajdúszoboszlón. Számos mesterkurzust tartott Belgiumban, Finnországban, Németországban, az USA-ban és Izraelben. 1995-ben az IFCM Európai Szimpóziumán vezetett mesterkurzust Ljubljanában. 2006 óta évente karmesterkurzust tart Tajvanon.

 

 

1985-ben először rendezte meg a Budapesti Középiskolások közös hangversenyét, mely 2006-tól országos szintűvé nőtte ki magát Énekel az ország néven. Az Énekel az ország rendezvénysorozat a legkülönbözőbb korú és képzettségű énekesek számára nyújt részvételi lehetőséget az ország minden tájáról. 2015-ben, a Budapesti Nemzetközi Kórusünnep keretében, két koncerten összesen ezer fő, köztük több mint kétszáz határon túli magyar és külföldi énekes adott koncertet az Énekel az Ország rendezvénysorozat tizedik évfordulóján.

1988-ban kezdeményezte egy új művészi koncepciójú kórusverseny életre hívását Budapesten, amely azóta a világ kórusversenyei jelentős részének mintájává vált. 2000 óta kétévenként megrendezésre kerülő Kórusolimpia, illetve Kórus Világ Játékok kezdeményezője és a művészeti koncepciójának egyik kialakítója.

1997 óta a Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny egyik szervezője. Az Antenna Hungaria Zrt. felkérésére 2004 óta az egyik legrangosabb, hagyományokban gazdag rendezvény, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője.

Művészeti tevékenységét számos díjjal ismerték el, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült, 2004-ben Liszt-díjat, 2006-ban Jeruzsálem-díjat kapott, 2015-ben pedig kiérdemelte az érdemes művészi címet. 2023-ban Prima-díjas, valamint Prima Primissima közönségdíjas lett.

Roni, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM