Poór Péter Máté Péter-díjas énekes, színész, énektanár Budapesten született 1944. szeptember 20-án.
Édesanyja, Fehér Margit felvidéki családból származott, akiket kiutasítottak Szlovákiából, így Budapestre kerülve egy kis cukorkaüzemet alapítottak, amelyet az államosításkor elvettek tőlük. Apja, Poór Lajos kiskunfélegyházi kun származású gépészmérnök volt. Testvére Poór Klára televíziós személyiség, televíziós-rádiós műsorvezető, szerkesztő-riporter.
Poór Péter a Magyar Televízió 1967-es táncdalfesztiválján tűnt fel az Utánam a vízözön című dallal, és lett egyik napról a másikra népszerű énekes. Persze ezt komoly tanulás előzte meg; zongora és hegedűtanulmányok után 17 éves korától a híres operaénekesnő, Németh Anna növendékeként klasszikus éneket tanult, de mivel első sikereit táncdalokkal aratta, ez a műfaj eltérítette az operától. Felvételt nyert a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába, ahol Balassa P. Tamás irányítása alatt képezte tovább magát. 1968-ban a Piros tulipánnal aratott sikert a Táncdalfesztiválon.
A fesztiválsiker után a magyarországi fellépéseken kívül végigturnézta Európa legtöbb országát. Rangos nemzetközi fesztiválokra kapott meghívást, és nyert első díjat, vagy a közönségdíjat (Szófia, Berlin, Moszkva, Drezda, Lipcse, stb…).
Számos sikeres lemeze jelent meg, melyek közül a Fekete vonat c. dal aranylemez lett; egyébként ez mindmáig az egyik legnagyobb számban eladott magyar hanglemez.
Már népszerű énekesként elvégezte Színművészeti Főiskola operett-musical szakát Vámos László osztályában, majd három-három évig a Szegedi Nemzeti Színház, majd a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. Színházi pályafutása hat éve alatt számos főszerepet játszott el sikerrel operákban, operettekben és musicalekben.
Később a színházi kötöttségek már gátat jelentettek számára, így a színház világából kilépve elsősorban külföldi szerződések vártak rá. Három különböző évben volt a világhírű berlini Frierichstadtpalast sztárja, 1980-tól gyakran turnézott Kanadában és az USA-ban. Vendégművészként ma is gyakran lép fel a Magyarország határain kívül élő magyar közönség előtt is. (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Bácska.)
Énekel magyarul, angolul, németül és olaszul. Kétórás önálló műsorában helyet kapnak táncdalok, operett- és musical-részletek.
Népszerűsége az évtizedek során nem csökkent, 1996-ban ismét egy aranylemezt vehetett át Szent karácsony éjjel c. albumáért.
1998-ban állami kitüntetésben részesült: a magyar kultúra külföldön való terjesztéséért megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. 2019-ben Máté Péter-díjban részesült.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Facebook, FŐFOTÓ és Szalay Zoltán / Fortepan