60 éves Monica Bellucci olasz színésznő

Monica Bellucci színésznő, modell a közép-olaszországi Città di Castellóban született 1964. szeptember 30-án.

Nagyon jól tanult, jogi tanulmányokba kezdett, mert ügyvéd szeretett volna lenni. Azért járt el modellkedni, hogy ki tudja fizetni a tandíját a Perugiai Egyetemen. A modellkedéssel keresett nagy jövedelem és az utazások megváltoztatták elképzeléseit a jövőjéről, és abbahagyta a jogtudományi szakot.

1988-ban Milánóba költözött. Az Elite modellügynökséggel aláírt szerződéssel a zsebében rögtön népszerűvé vált.

1989-ben Párizsban és New Yorkban is híres lett. A Dolce & Gabbana és a francia Elle Magazin címlapjain szerepelt. Színésznő szeretett volna lenni, ezért abba a színiiskolába járt, amely a modellek között nagyon népszerű volt; Laetitia Casta, James King és Ines Sastre is tanult itt.

 

 

1990-ben a televízióban mutatkozott be a Vita coi figli, majd a Brigantik című filmekben. 1991-ben a La Riffa című filmben Francesca szerepét játszotta, majd Drakula gróf feleségét alakította az 1992-es Drakula című filmben. Olyan sikeres lett, hogy ezután már válogathatott a filmszerepekben. 1996-ban César-díjat nyert a Szerelmi fészekben nyújtott alakításáért. Ezt követően több olasz és francia filmben is feltűnt.

A nemzetközi áttörést a 2000-ben bemutatott Maléna hozta meg számára. A sikeréhez pedig jelentősen hozzájárul a filmet fényképező Koltai Lajos munkája, akit Oscar-díjra is jelöltek a teljesítményéért.

 

 

Az Giuseppe Tornatore által rendezett dráma hatalmas siker lett. 2001-ben A farkasok szövetsége című filmben, 2002-ben a Visszafordíthatatlan című thrillerben szerepelt akkori férje, Vincent Cassel oldalán. 2003-ban a Mátrix – Újratöltve és a Mátrix – Forradalmak filmekben Persephone szerepében tűnt fel. Ezeket több mérsékeltebb sikerű film követte, mint A Nap könnyei Bruce Willis mellett vagy a Kémek között. 2004-ben Mel Gibson őt kérte fel nagyszabású filmje, A passió egyik főszerepére. A Jézus utolsó óráit feldolgozó, nézettségi és bevételi rekordokat döntő filmben Mária Magdolna szerepét játszotta. A passió sikere után a Grimm című fantasy-kalandfilmben szerepelt Matt Damon oldalán. 2007-ben tért vissza Amerikába, Clive Owen partnereként szerepelt a Golyózápor című akciófilmben. Ezután családalapítási vágyai miatt egy időre felhagyott a filmezéssel. 2009-ben tért vissza a filmvászonra a Ne nézz vissza! és Pippa Lee négy élete című művekben. 2010-ben ismét gyermekáldás elé nézett és csupán egy filmben tűnt fel, a Nicolas Cage főszereplésével készült A varázslótanonc című fantasyfilmben.

Később is több filmben láthattuk, többek közt a 2015-ös James Bond filmben, a Spectre – A Fantom visszatérben is játszott, amivel minden idők legidősebb Bond-lánya lett.

 

 

Első férje 1990-ben Claudio Basso olasz fotós volt. 1996-ban a Szerelmi fészek forgatásán ismerte meg Vincent Cassel francia színészt. Házasságukból két kislány született: Deva (2004) és Léonie (2010). A színésznő 2013 augusztusában jelentette be, hogy 14 év házasság után elválik férjétől. 2022-től az amerikai filmrendező Tim Burton (Ollókezű Edward, Batman, Wednesday) lett a párja.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Eric Nehr / Wikipedia