Ma ünnepli 45. születésnapját Csézi Erzsébet, azaz Csézy, magyar énekesnő, aki a 2008-as Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Magyarországot.
Csézy, Észak-Kelet Magyarországon Mezőkövesd városában látta meg a napvilágot 1979. október 9-én. Gyermekkorában már lehetett sejteni, hogy a zene jelentős befolyással lesz életére, hiszen előbb tanult meg énekelni, mint beszélni. Szülei, különösképpen zenetanár édesanyja nagyon fontosnak tartottak a magas fokú zenei képzettséget.
Csézy mindössze 10 éves volt amikor meghívást kapott egy helyi zenekarba mellyel évekig fellépett esküvőkön, partikon, rendezvényeken. Ezzel párhuzamosan zeneiskolába járt, ahol zongorázni és énekelni tanult.
14 évesen felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakára. Konzervatóriumi évek alatt iskolatársaival turnézott Spanyolországban, ahol polifon (többszólamú) és folklór (helyi baszk) dalokkal kápráztatták el a közönséget és nyertek világversenyt mindkét kategóriában.
2001 nyarán a fiatal művész meghívást kapott az USA-ba egy amerikai-magyar szervezettől. Ugyanabban az évben Kanadából is érkezett felkérés, hogy Magyar Házakban fellépjen és énekeljen.
Csézy 2006-ban szerzett énekművész diplomát a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán.
Az énekesnő egy híres népművész családból származik a matyó, Kisjankó dinasztiából. Már kiskorában nagyszülei megtanították vele a népművészet szeretetét, így egy-egy népművészeti tárgy elkészítése sem okoz számára gondot - leginkább bőrből készült tárgyakat szeret készíteni. Ennek kapcsán meghívást kapott Japánból a híres Európa Kiállitásra 2001-ben melyen Magyarországot és a Matyó népművészetet képviselte.
2007-ben Csézy álma valóra vált amikor megjelent első albuma. A klasszikus zenei képzettség nem volt számára kérdéses, de szerette volna megmutatni popzene iránti szeretetét is. A lemezen Harmath Szabolcs, Rakonczai Viktor, Czomba Imre, Menyhárt János, Szabó Ági, Valla Attila, Miklós Tibor és mások is közreműködtek.
2008-ban Csézy megnyerte a Magyar Televízió által megrendezett Eurovíziós Dalverseny magyarországi döntőjét, így Belgrádban képviselte Magyarországot Szívverés (Candlelight) című dallal, melynek zeneszerzője Rakonczai Viktor, szövegírója Mozsik Imre.
Ez az év számos fellépést, televíziós és rádiós szereplést hozott az énekesnőnek. De ebben az évben megkapta az év énekesnője címet a Viva Cometen és ő hozhatta haza a Comet gömböt.
A következő lemeze 2009 eléje jelent meg, melyen a lírai dalok mellett temperamentumosabb szerzemények is helyet kaptak. Az album címadó dalának (Csak egy Nő) zeneszerzője Desmond Child, aki több tucatnyi világslágert írt olyan énekesnek, mint Jon Bon Jovi, az Aerosmith, a Kiss, Christina Aguilera.
További lemezein is Rakonczai Viktorral működött együtt az énekesnő, 2013-ban az Ébredés, 2017-ben a Passion látott napvilágot. Számos klipje is megjelent, a legutolsó 2023-ban Rejtett szépség címmel.
2013-ban Szabó Győző párja volt a Nagy duett című műsorban a TV2-n.
Csézy 2024 júliusában adta hírül, hogy férjével kisbabát várnak, és kislánnyal bővül majd a családjuk.
Roni, ATEMPO.sk
Fotó: csezy.hu
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!