Ma ünnepli 60. születésnapját Mokos Attila Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, színházigazgató.
Zselízen látta meg a napvilágot 1964. december 13-án. Tanulmányait szülővárosában végezte, ide járt gimnáziumba is.
Színházi pályája 1984-ben indult, segédszínészként került a kassai Thália Színházhoz. 1989-től a Pozsonyi Színművészeti Főiskola diákja volt. Osztálytársaival különböző nemzetközi színházi fesztiválokon jelentős szakmai sikereket értek el (Giessen, Párizs, Valletta, Krakkó, Zakopane, Sydney).
Tanulmányai befejeztével 1993-ban a Komáromi Jókai Színházhoz szerződött, melynek a mai napig tagja. Rövid időn belül mind a rendezők, mind a színház művészeti vezetése felfigyel sokoldalú színészi alkatára: a társulat meghatározó színészegyéniségévé vált.
1995–2001 között művészeti vezetője, 1996–1997-ben pedig megbízott igazgatója is volt a teátrumnak.
Több mint 120 színházi szerepben láthatta őt a közönség.
Mokos Attila az a fajta színész, aki három mondatot is képes főszereppé gyúrni, ugyanakkor elbír a hátán egy egész előadást. Ezért is van talán, hogy pályája a nagy lélegzetű főszerepek és a kis karakterek váltakozásának ritmusában épül.
Jelentős szerepek tucatját játszotta el, komikus és tragikus hősöket egyaránt. Alkata és színészi eszköztára elsősorban az értelmiségi hősök és antihősök vergődésének bemutatására teszi alkalmassá, árnyaltan fogalmazza meg a szerep belső dilemmáját. Így az általa alakított negatív színpadi figurák zavarba ejtően emberivé és szerethetővé vállnak, ugyanakkor a pozitív karakterek sem csupán egy sztereotípia szerint épülnek fel, hanem egy-egy olyan gesztust vagy tulajdonságot kapnak, mely emberileg hitelesíti őket. Remek színpadi humorérzékű színész, humorára az ironikus megkérdőjelezés jellemző, komikus alakításai is többnyire erre épülnek: egy-egy helyzet vagy karakterjegy megkérdőjelezésére.
Csak néhány a legfontosabb alakításai közül: Vladimir (Beckett: Godot-ra várva, rendezte: Beke Sándor), Bakter (Rideg Sándor–Timár Péter: Indul a bakterház, r.: Pinczés István), Salieri (Shaffer: Amadeus, r.: Czajlik József), Dorn (Csehov: Sirály, r.: Telihay Péter), Boguslawski (Spiró: Imposztor, r: Martin. Huba), II. József (Szomory: II. József, r.: Verebes István), Miller (Arhur Miller: Kanyargó időben, r.: Verebes István), Ivan (Dosztojevszkij: Karamazov testvérek, r.: Martin Huba), Kreon (Szophoklész: Antigoné, r.: Czajlik József), Decius (Székely János: Caligula helytartója, r.: Béres Attila), Férfi (Spiró: Prah, r.: Anger Zsolt), III. Richárd (Shakespeare: III: Richárd, r.: Martin Huba), Moliere (Bulgakov: Álszentek összeesküvése, r.: Martin Huba), Lőrinc barát (Shakespeare: Rómeó és Júlia, r.: Martin Huba), Willy Loman ( Miller: Az ügynök halála, r.: Forgács Péter), Sipos (Molnár Ferenc: Az üvegcipő, r.: Bagó Bertalan), Manders tiszteletes (Ibsen: Kísértetek, r.: Lukáš Brutovský), Rendező (Luigi Porandello: Hat szerep szerzőt keres, r.: Michal Vajdička), Bíró (František Langer: Külváros, r.: Martin Huba).
Mokos Attila érdekes színészi alkatára, kisugárzására a filmes szakma is felfigyelt: a kilencvenes évektől napjainkig több mint 40 szlovák, cseh, koprodukciós filmben kapott fontos szerepet.
Legutóbb olyan sikeres alkotásokban láthattuk, mint a Piargy és a Hatalom.
„Szerencsésnek érzem magam, mert a színpad és a film kiegészítik egymást, egyensúlyban tartanak: ha nem a színpadon, akkor a kamera előtt sikerül nagyobb feladatot kapnom és viszont. Sosem panaszkodtam, nincs is rá okom. Rendben vagyok önmagammal és azokkal a feladatokkal, amik elérnek.” – mondta korábban portálunknak Mokos Attila.
Munkásságát számos díjjal ismerték már el, többek között 2010-ben megkapta a Szlovák Film Szövetség díját, a Ferenczy Anna-díjat, 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is átvehette. 2023-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, a Nap a hálóban (Slnko v sieti) legjobb férfi fő- és mellékszereplőjének díját is elhozta, majd csillagot is kapott Komáromban.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Szkárossy Zsuzsa, Dömötör Ede
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!