90 éves Medgyesi Mária színművésznő

Ma ünnepli 90. születésnapját Medgyesi Mária Jászai-díjas színművésznő, a Budapesti Operettszínház örökös tagja.

Budapesten látta meg a napvilágot 1935. január 13-án. 1957-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakán. Osztálytársai Garas Dezső, Lőte Attila, Láng József és Harkányi Endre voltak. 

A debreceni Csokonai Színházban kezdte a pályafutását. Ezt követően 1958–60-ban a kecskeméti Katona József, 1960–62-ben a pécsi Nemzeti, 1962–64-ben a veszprémi Petőfi, 1964–66-ban a győri Kisfaludy Színházban játszott. 1966-tól a Fővárosi Operettszínház tagja lett. 

 

 

Medgyesi Mária az 50-es, 60-as évek népszerű filmszínésze volt olyan művészek társaságában, mint Latinovits Zoltán, Domján Edit, Bessenyei Ferenc vagy Ajtay Andor. De zajos sikereket aratott a színpadon is, jelentős vidéki színházak vezető színészeként. Sikerei teljében fogadta el a Főváros Operettszínház felkérését, ahol végigjátszotta az operett irodalom színes palettáját.

Később egyre inkább a tanításnak szentelte életét, 1990–1999 között beszédtechnikát oktatott az Operettszínház stúdiójában a jelen sztárjainak. Mellette 1992-től a Ferencvárosi Művelődési Központban működő Szivárvány Színiiskola színészmesterség és beszédtanára volt. 2003 őszétől a Shakespeare Színiakadémia művészi beszéd tanára lett.

70 évesen megkapta azt a szerepet, ami minden nagy színésznőnek kijár: Csiky Gergely Nagymamájában Szerémy grófnő szerepét. 

 

 

Medgyesi Mária színészi hitvallásáról így fogalmazott korábban: „A pontosság és az alázat a legfontosabb. Ezt megtanultam az igazgatóimtól, a rendezőimtől. Eszünkbe se jutott soha késni, nem megtanulni a szöveget, felkészületlenül menni egy próbára. Én ezt próbálom a tanítványaimnak is átadni. Nincs betegség, nincs bánat, nincs szerelmi bánat, csak a színház. Kegyetlen dolog, de ez egy hivatás. Nekem ugyanazt jelenti minden vidéki színpad, mintha a Nemzeti, a Madách vagy az Operett lenne. Mindig ugyanúgy készülök.”

Munkásságát 1966-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1998-tól a Budapesti Operettszínház örökös tagja.

Roni, ATEMPO.sk / Jókai Színház
Fotó: Nyári Attila / A-TEAM, Szalay Zoltán / Fortepan

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM