20 éve hunyt el Kovács Dénes Kossuth-díjas hegedűművész

Kovács Dénes kétszeres Liszt-díjas, Kossuth-díjas és Bartók-Pásztory díjas hegedűművészre emlékezünk.

Vácon született 1930. április 18-án. A Fodor Zeneiskolában kezdte tanulmányait Rados Dezső növendékeként, majd 1944-től a Zeneakadémián Zathureczky Ede mesterosztályába került, ahol a magyar hegedűiskola alapító géniuszának, Hubay Jenőnek örökségét vehette át. 

Már pályafutása kezdetét nemzetközi versenyek győzelmei szegélyezték. 1951-ben a Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere lett, 1955-ben megnyerte a rangos londoni Flesch-versenyt.

1957-től haláláig, 47 éven át tanította hegedűsök nemzedékeit a Zeneakadémián, 1967-től főigazgatóként, 1971 és 1980 között rektorként állt a világhírű zenei intézmény élén.

 

 

Kovács Dénes szólistaként megszólaltatta szinte a teljes klasszikus repertoárt, valamint a kortárs zeneszerzők számos hegedűversenyét mutatta be, illetve vette fel lemezre. Gazdag előadóművészi pályáján jeles nemzetközi sikereket ért el. 

Pedagógusként igen sokat tett a tehetségekért: megalapította a Zeneakadémia Nagydíját és a Kivételes Tehetségű Gyermekek Képzőjét, versenyeket rendezett alma matere korábbi nagy muzsikusainak emlékére, emelte a zenekari muzsikus képzés színvonalát. A Zeneakadémia hagyományainak megfelelően szétválasztotta a tanár- és művészképzést, és az ő utasítására kapott önálló tanszaki rangot a kamarazene. 

 

 

Munkásságát 1954-ben és 1958-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal, 2000-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el. 1970-ben kiváló művész lett.

Életének 75. évében, 2005. február 11-én hunyt el.

"Távoztával a Zeneakadémia történetének egy fontos fejezete vált emlékké, és egyben példává növendékei és követői számára" – mondta halálakor Batta András, az intézmény akkori rektora.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Zeneakadémia

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM