Ma ünnepli születésnapját Sipos F. Tamás, az Exotic egykori énekese.
Tamás Budapesten látta meg a napvilágot 1964. február 23-án. 5 éves koráig Párizsban élt, majd 1976-ban családjával Rómába költözött, ahol apja katonai attaséként dolgozott. Itt ismerkedett meg a rockzenével.
Hazatérte után a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, közben négy középiskolás osztálytársával megalakították a The Brokies zenekart. Eleinte a Malévnál dolgozott jegykezelőként, majd fogtechnikusnak állt, közben több zenekarban is kipróbálta magát, előbb gitárosként, majd énekesként.
1986-ban az Aorta Fesztiválon csatlakozott az Exotic zenekarhoz, amellyel meg is nyerték a döntőt, így állandó tagja és frontembere lett az együttesnek. A nyereményük egy kislemezszerződés volt, melyet a Magyar Rádió 22-es stúdiójában rögzítettek, Hiába provokál címmel. A Bikini együttes gitárosa, Németh Alajos segítségével leszerződtek a Hungaroton kiadóhoz, ahol az elkövetkező években négy nagylemezt is rögzítettek. A 2. lemezen (Exotic II.) szerepelt az együttes legnagyobb slágere, a Trabant.
Az Exotic 1993-ban feloszlott, Sipos F. Tamás pedig szólókarrierbe kezdett, hat nagylemezt jelentetett meg, rajtuk olyan népszerű dalokkal, mint a Buli van vagy a Nincs baj baby, melyeket a rádióállomások is sokszor játszottak. 2004-ben egy koncert erejéig újra összeállt az Exotic.
Cipő halála után a Republic zenekar énekese is volt egy évig. Azóta újra szólóénekesként tevékenykedik. 2017-ben ismét összeállt az Exotic, egy évig eredeti felállásban zenéltek, és kiadták az Isten hozott! című albumot. 2018 novemberében új énekessel folytatta a zenekar, Sipos F. Tamás pedig visszatért szóló projektjéhez.
Tamást 2023-ban láthattuk az Ázsia Expressz műsorban is a TV2-n fiával, Danival.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Sipos F. Tamás FB
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!