A magyar könnyűzene meghatározó női előadója 4 év után készítette el új, Kémia című stúdióalbumát. A hatodik nagylemez 15 dallal és különleges koprodukciókkal várja a közönséget, amelyek közül az „Óceán” már szeptember óta ringat minket.
A Zséda (2002), Zséda-Vue (2004), Ünnep (2005), Rouge (2008), és Ötödik érzék (2012) után az új album címe Kémia. A lemez 15 vadonatúj dalt tartalmaz, az énekesnő pedig nem csak előadója, hanem producere is az elkészült korongnak.
A Kémia az egyik legkiforrottabb Zséda lemez, számos műfaj képviseli magát rajta: a jazz, a blues, a soul, a pop mellett helyet kap egy kis színház is, néhány sanzon formájában. A végeredmény egy nagyon mai, modern, mainstream lemez.
A Kémia számos különleges koprodukciót tartalmaz: az első, „Óceán” című dal a lemez előfutáraként jelent meg szeptemberben, és Rakonczai Viktor és Lotfi Begi szerezte. Az „Óceán” egy érzéki, titkokkal teli, nőies szerzemény, amelyben az óceán a nőt szimbolizálja.
Egy másik koprodukció eredménye az „Úgy szeretném” című dal, amelyet Demjén Ferenccel együtt adott elő az énekesnő, és amely egy teljesen új változatban került a lemezre. Ifj. Malek Miklós és édesapja, id. Malek Miklós közösen dolgozták át a dalt, amely szimfonikus zenekari kísérettel szólal meg a lemezen.
A „Fosszíliák” című számot a SuperStereo zenekar írta Zsédának, és mindenkinek szól, aki ölelt már valaha annyira, hogy eltűnt számára a világ, a következő, „Szórd fényed rám!” című dalt pedig a jazz zenész Balogh Tamással közösen hívta életre Zséda, és a Nemzeti Tehetség Program himnusza lett.
A megszokott magyar nyelvű dalok mellett egy francia szerzemény is helyet kap: a „Jours Sourds” című dal szövegét Lackfi János írta. A sanzon a párizsi terrortámadásokkal egy időben szólalt meg először a nagyközönség előtt először, ezzel más értelmet nyert: „A Jours Sourds egy szerelmes dalnak indult, azt az érzést dolgozza fel, amikor a fejünk felett leszakad az ég egy kapcsolat végén. Az, hogy ez a kép és a dal is teljesen más értelmet nyert, hátborzongató.” – mondta Lackfi.
A lemez záróakkordjaként az „Úgy szédülök én” című jazzballada szólal meg, amely a többek között Sinatra és Billie Holiday által is feldolgozott „You Go To My Head” dal átírása. A dal egyszerre zárja le a lemezt és indít el egy lehetséges irányt az énekesnő karrierje számára – és valljuk be, ki ne imádna egy Zséda jazz-lemezt?
Tracklista
01. Adj még levegőt! (03:54)
02. A mindenségen át (03:50)
03. Óceán (03:03)
04. Ez most valami más (04:37)
05. Jourds Sourds (04:20)
06. Eperhold (02:56)
07. Nem múlhat még (04:22)
08. Páratlan (03:35)
09. Fosszíliák (03:46)
10. Úgy szeretném (duett Demjén Ferenccel) (03:35)
11. Egy (03:41)
12. Szórd fényed rám (04:10)
13. Mondd, látom még őt (04:20)
14. Hány percet élsz (03:04)
15. Úgy szédülök én (03:50)
A Kémia egy olyan különleges, egyedi alkotás, amely minden helyzetben kikapcsolódást nyújt a hallgatók számára, kortól, nemtől, műfajszeretettől függetlenül.
ATEMPO.sk