Új Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint lemez jelent meg Tell Her címmel

Új Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint lemez jelent meg Tell Her címmel

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros második közös albuma Tell Hert címmel jelent meg. A személyes hangvételű, utazás és család témakörei által ihletett anyagot is út közben rögzítették, Párizstól Berlinen és Stuttgarton át Budapestig zajlottak a próbák és a felvételek. Elmondásuk szerint nagy hatással voltak rájuk munka közben a különböző kultúrák impulzusai, a világ sokszínűsége és gazdagsága.

Az első lemezhez, a Lifeloverhez képest újdonság, hogy a két művész, bár Veronika szövegei és zenei ötletei alapján dolgozta ki a dalokat, ezúttal egy harmadik felet is bevont a munkába az amerikai származású producer, Jeremy Friedman személyében, aki finom elektronikával és groove-okkal szőtte át az elkészült anyagot. Kiváltképp igaz ez az album egyik legizgalmasabb dalára, mely a külföldön is nagy sikert arató magyar népdal, a Vetettem Violát újraértelmezése.

 

 

A kísérleti vonások továbbra is megmaradtak a jazz és a popzene jegyei mellett, a koncertek során a szerzemények akusztikusan fognak megszólalni, és nagyobb teret engednek majd az improvizációnak. Az egyszerre mély, felszabadult és szellemes felvételeket felsorakoztató Tell Her nemcsak hazánkban, de egy német kiadó által Nyugat-Európában, illetve Japánban is bemutatkozik 2017 elején, amikor elindul majd a turné nemzetközi ága is.

 

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint - Tell Her

Tracklista

1. Let Me Call You River
2. Little Yellow Fish
3. Wait and See
4. Give Time
5. Hello Vertigo
6. Here I Am
7. Coma
8. I See You
9. Tell Her
10. Possible
11. Vetettem violát

 

 

A határhoz legközelebb december 6-án, Győrben ad a duó lemezbemutató koncertet, ahol lehetőség lesz dedikáltatni a CD-t, sőt a december 7-i kiemelt koncerten a budapesti Zeneakadémián egy pódiumbeszélgetésre is sor kerül.

Ezek mellett Veronikát további fontos produkciók kötik le, melyek egyike a Svájcban, november 12-én bemutatásra került, Jiří Menzel által rendezett dadaista opera főszerepe. Bálint pedig eközben saját triója debütáló lemezének előkészületein is dolgozik.

ATEMPO.sk