FELHÍVÁS! Határon túli énekesek jelentkezését is várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

Határon túli énekesek jelentkezését is várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba.

A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten. A kórus ezt követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak.

A tervek szerint a kórus Felvidéken, Galántán is színpadra lép. Ezen kívül Keszthelyen, Bécsben, Budapesten és Kecskeméten is láthatjuk, hallhatjuk őket, utóbbi helyszínen zárul a Kodály Művészeti Fesztivál. A kórus repertoárját mások mellett Kodály, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei színesítik majd. A kórus szakmai vezetői Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári kurzusa és koncertturnéja az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Kodály-emlékévhez nyújtott támogatásával valósul meg. A kórus tevékenysége projektjellegű, a 2018. július 15. és 23. közötti időszakra vonatkozik.

A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI

ATEMPO.sk / MTI