FELHÍVÁS! Indul a gombaszögi kincs keresése

Egy izgalmas, ugyanakkor valódi és tudományos brigádon vehet részt most az, aki csatlakozik az egykor volt gombaszögi pálos monostor romjainak feltárásához. Koszt, kvártély és a jó hangulat biztosított, az önkéntes ásatásra mindenkit már hétfőtől várnak Gombaszögi Nyári Tábor szervezői.

A Gombaszögi-völgy nem csupán a Felvidék mindenkori legnagyobb bulijának helyet adó kemping miatt nevezetes: korábban az Andrássyak vasolvasztói tették a helyet híressé, előtte pedig a Pálos rend 1371-ben alapított, és egyben legnagyobb monostorának adott helyet. A monostor és a csatlakozó templom gótikus stílusban épült, később azonban Bebek Gyögy elfoglalta, és az épületet erődítéssé alakította. A XVI. század végén lerombolták, köveit széthordják, romjaiból évszázadokon keresztül csupán egy falrészlet mutatkozott. Ugyanakkor sejteni lehetett, hogy a múlt izgalmas emlékei – további falak, freskótöredékek, kerámiák és hasonló értékes leletek – továbbra is pár méterrel a lábunk alatt várják az első feltárást.

Az elmúlt napokban az önkéntesek már hozzáláttak a munkához, mintegy 2-2.5 méter ásással lejutottak az eredeti járószintre. A gyanú beigazolódni látszik: a monostor és templom falainak alsó része nagyrészt megmaradtak, és valóban monumentális építményt sejtetnek. Szintén találtak bedőlt mennyezeti elemeket, amelyeken pedig freskók nyomai láthatóak.

 

Gombaszög

 

Az ásatás nyilvános részére április 23. és május 8. közt kerül sor, természetesen a legmagasabb színvonalú szakmai felügyelet mellett: Alexander Botoš rimaszombati régész és Mordovin Maxim, az ELTE magyar középkorra szakosodott régészének vezetésével kezdődhet meg a munka.

Aki szeretne részt venni, nincs más hátra, mint hogy az eseményre visszaigazoljon és részvételi szándékát jelezze Kocskovics Péter szervezőnél emailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy a +421 944 104 494-es telefonszámon.

Aki pedig már a nyarat várja, számukra is van jó hírünk: Már a legtöbb, a Gombaszögi Nyári Táborban fellépő zenekar neve nyilvánosságra került!: Ott lesz a Punnan Massif, a Kowalsky meg a Vega, az EDDA Művek, Szabó Balázs Bandája, a PASO, a Margaret Island, a Jóvilágvan és még megannyi más zenekar. A tábort idén július 16. és 22. közt rendezik meg. Kedvezményes jegyek pedig már kaphatóak a www.gombaszog.sk honlapon. Mivel az idei Gombaszög jubileumi, 90. találkozó is lesz egyben, aki 1990 előtt született, ingyen bérletet kap, amennyiben április végéig regisztrál.

ATEMPO.sk