JELENTKEZZ! Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek, amelynek középdöntőjét és döntőjét Lehár szülővárosában, Komáromban május 4-én és 5-én, az azt követő gálaestet a Budapesti Operettszínházban rendezik május 6-án.

A selejtezők többek között Prágában, Pozsonyban, Moszkvában, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházban zajlanak.

Három kategóriában várják a jelentkezéseket:

1. primadonna (drámai és lírai szoprán) - szóló
2. bonviván (hőstenor és lírai tenor) - szóló
3. szubrett-buffó - páros

A fődíj 3000 euró (964 ezer forint), amely a legkiemelkedőbb teljesítményért ítélhető oda, kategóriáktól függetlenül. A meghirdetett kategóriák első és második helyezettjét 1000 és 500 euróval díjazzák.

A verseny helyszínei:

I. forduló (elődöntő) – nemzeti selejtezők világszerte – március-április
II. forduló (középdöntő) – Komáromi Városi Művelődési Központ, Szlovákia – május 3-4.
III. forduló (döntő) – Komáromi Városi Művelődési Központ, Szlovákia – május 5.
Gálaest – Budapesti Operettszínház – május 6.

Az énekversenyre 2019. március 20-ig lehet jelentkezni, az info@operetta-competiton-lehar.sk címen vagy a Mestské kultúrne stredisko, Hradná 1, 945 01 Komárno, SR postacímen.

A jelentkezés feltételei:

- részletes szakmai életrajz beküldése
- egész alakos fotó beküldése
- jelentkezési lap hibátlan kitöltése, beküldése - LETÖLTÉS
- konzervatóriumi vagy zeneművészeti főiskolai végzettség nem feltétel.

Korhatár nőknél 18-32 év, férfiaknál 18-35 év.

A részvételi díj 70 euró, melyet két részletben kell a befizetni. Az első részlet 20 euró, melyet minden versenyzőnek a válogató helyszínén kell fizetni a válogatót rendező fél számára készpénzben, a további 50 eurót pedig azoknak, akik bejutnak a II. fordulóba, a verseny helyszínén, Komáromban, készpénzben. Ez fedezi a jelentkezők szálláshelyének költségét reggelivel a II-III. forduló ideje alatt.

A zsűri tagja lesz Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera-operett ének szakos tanára, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Olivier Tambosi osztrák operarendező és Kszénia Zsarko karmester, a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. A zsűri elnöke Kiss-B. Atilla operaénekes, a Budapesti Operettszínház február 1-től regnáló főigazgatója lesz.

A döntőt és versenyt záró nagyszabású gálaműsor rendezője Bori Tamás, karmestere Pfeiffer Gyula lesz, aki február 1-től lesz a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója.

Lehár szülővárosában a versenyt legutóbb 2016-ban rendezték meg, akkor hat ország 90 résztvevője közül ötvenen jutottak tovább. A győztesek között volt Bordás Barbara, Lévai Enikő, Fedor Oszipov és Kardffy Aisha is.

 

A verseny lebonyolítása:

I. forduló

Jelentkezések értékelése, majd előválogatás meghallgatás alapján – március-április hónap folyamán, külön értesítés után. Anyaga: egy szabadon választott ária vagy duett Lehár Ferenc műveiből és egy szabadon választott dal más szerző operettjéből.

II. forduló (Komárom városában, összesen 35-45 versenyző részére)

a., szabadon választott ária vagy duett előadása zongorakísérettel Lehár Ferenc műveiből.
b., szabadon választott ária vagy duett előadása zongorakísérettel, klasszikus operettekből (például J. Strauss, Kálmán I., J. Offenbach, K. Millöcker, L. Fall, F. von Suppé, Huszka J., Szirmai A., vagy a versenyző nemzeti szerzőjétől)

III. forduló (döntő Komáromban, 4-5 primadonna, 4-5 bonviván és 3-4 páros versenyző számára)

A/ egy-egy kötelező szám előadása Lehár műveiből (nagyzenekarral): ebben a fordulóban a primadonna és bonviván versenyzők is adnak elő duettet, a párokat a zsűri határozza meg

PRIMADONNA:
Paganini: Keringő, vagy Giuditta: Giuditta belépője (Meine Lippen sie Kussen so heiss), vagy
A mosoly országa: Liza belépője, vagy Cigányszerelem: Messze a nagy erdő

BONVIVÁN:
A mosoly országa: Vágyom egy nő után, vagy Friderika: Oh lányka, oh lányka, vagy Cigányszerelem: Józsi dala, vagy A mosoly országa:Egy dús, virágzó barackfa ágán

PRIMADONNA-BONVIVÁN páros:
A víg özvegy: Ajk az ajkon, vagy A mosoly országa: Szív-duett, vagy A mosoly országa: Tea-duett, vagy Cigányszerelem: Ilona-Józsi duettje

SZUBRETT-BUFFÓ:
Luxemburg grófja: Gyerünk tubicám, vagy Cárevics: Elmennék én hozzád cicám, vagy A mosoly országa: Ne félj, ne félj bolond szívem

B/ egy szabadon választott ária vagy duett előadása nagyzenekarral, klasszikus operettekből (például J. Strauss, Kálmán I., J. Offenbach, K. Millöcker, L. Fall, F. von Suppé, Huszka J., Szirmai A., vagy a versenyző nemzeti szerzőjétől)

Minden zeneművet az eredeti hangnemben kell énekelni, mikrofon használata nélkül, eredeti nyelven, esetleg az illető anyanyelvén. A párosoknak (szubrett-táncos-komikus) minden esetben koreográfiát is be kell mutatni.

A kötelező versenyművek kottaanyaga megrendelhető a Komáromi Városi Művelődési Központban. A szabadon választott művek listáját a jelentkezéskor előre meg kell nevezni.

 

Kapcsolat és információk

Komárom: 00421 35 7713 547, 00421 907 799 823 Csengel Mónika, csengel.monika@gmail.com
Budapest: Sárdi Petra, Budapesti Operettszínház, sardi.perta@operett.hu

ATEMPO.sk