A zenei világ keresi tehetségeit! Az ő támogatásukra hozta létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. azokat az állami zenei ösztöndíjakat, amelyek egy éven át havi 200 000Ft anyagi támogatást nyújtanak a nyertes pályázóknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Filharmónia Magyarország ennek a programnak a szakmai lebonyolítója.
A fiatal tehetségek három különböző ösztöndíjra pályázhatnak.
A 20. század egyik legnagyobb magyar zongoraművészének nevével fémjelzett Fischer Annie Zenei Előadóművészi Ösztöndíjra olyan klasszikus zenei tehetségek jelentkezését várják, akik hivatásuknak a hangszeres és énekes szólista pályát választották.
Az 1984-ben létrehozott Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj célja, hogy fiatal zeneszerzők, zenetudósok és zenekritikusok pályakezdését támogassa és kedvező feltételeket biztosítson az eredményes és magas színvonalú alkotótevékenységhez.
A Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjra a jazz fiatal tehetségeinek jelentkezését várják, a beküldött pályamunkák alapján hárman részesülhetnek ösztöndíjban
A beérkezett pályázatokat mindhárom ösztöndíj esetében rangos szakmai kuratórium bírálja el.
Jelentkezési határidő 2021. január 31., 24.00.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!