Jelentkezz az idei Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére - a helyszín változatlan

A 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle helyszíne ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központ, a felvidéki elődöntő időpontja pedig 2021. szeptember 1., szerda.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a Kárpát-medencei Öröm a Zene tehetséggondozó program felvidéki állomása. A rendezvény szakmai partnere a tatabányai Peron Music Alapítvány, támogatója a Hangfoglaló Program. A szervezők bízunak abban, hogy a tavalyi virtuális lebonyolítás után idén egy igazi hús-vér élő döntőnek lehetünk részesei.

BESZÁMOLÓ 2020-BÓL

BESZÁMOLÓ 2019-BŐL

BESZÁMOLÓ 2018-BÓL

BESZÁMOLÓ 2017-BŐL

BESZÁMOLÓ 2015-BŐL

Felvidék egész területéről várják a zenekarok és szólisták jelentkezését.

A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle vállalja, hogy a tehetségkutatóján:

  • lehetőséget biztosít zenekarok vagy szólisták szakmai megmérettetésére
  • a rendezvénynek helyszínt biztosít együttműködő partnerrel
  • szakmai vonatkozásban együttműködik a Peron Music Alapítvánnyal
  • helyi médiát biztosít
  • minden zenekarnak vagy szólistának 15 perc műsoridőt biztosít maximum 3 dal előadásának lehetőségével
  • a produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékeli az adott fellépőt

 

A számos értékes nyereményen túl a legjobb csapatot/szólistát a zsűri delegálja a 2021. évi Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjébe.

A jelentkező zenekarok és szólisták közül a rátermettségük alapján előzsűrizéssel választják ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak.

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében: a szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás. A magyar nyelvű dalszöveg előny. A döntő produkcióit hazai és magyarországi tagokból álló szakmai zsűri értékeli.

A 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére nevezhetnek szlovákiai lakhelyű, magukat szlovákiai magyarnak valló szólisták, ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.

 

Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle

 

A jelentkezés feltétele legalább két, értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, továbbá az elektronikus jelentkezési lap pontos kitöltése.

JELENTKEZÉS

A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük (szólistáknak megengedett egy átvett szám is), s minden zenekarnak 15 perc színpadi- és 10 perc szerelési idő áll a rendelkezésére. Kizárólag élő produkciókat várunk.

A hangzóanyagot (vagy a fájlmegosztó ill. az internetes audió vagy videó felvétel letöltési linkjét) az elektronikus jelentkezésbe kell feltölteni.

Jelentkezési határidő 2021. augusztus 20., 20:00

 

A számos értékes nyereményen túl (stúdióidő, fellépési lehetőség, médiaszereplés, tárgyi díjak, stb.) a legjobb csapatokat a szakmai zsűri delegálja

  • a 2021. évi Öröm a Zene Tehetségkutató idei magyarországi döntőjébe, ahol a fődíj 3 millió forint (1.000.000 Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat)
  • a tatabányai Peron Music Tehetségkutatóra

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által szervezett Öröm a Zene Tehetségkutató döntője ezúttal 2021. októberében valósul meg.

Érdeklődni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mailcímen vagy a 0905826799-es telefonszámon lehet.

ATEMPO.sk