Itt a Virtuózok határon túli válogatóinak időpontja – május közepéig lehet jelentkezni

2022-ben a határon túli magyarlakta területekről is keresik a Virtuózok nyolcadik évadának tehetségeit. A klasszikus zenei tehetségkutató szakemberei a Felvidékre, Erdélybe, Csángóföldre és Vajdaságba is ellátogatnak, hogy meghallgassák a klasszikus zenét játszó fiatalokat.

Ezzel is biztosítva számukra a műsorban történő részvétel lehetőségét és hangsúlyozva, hogy a határon túli területeken élők az anyaország számára ugyanolyan fontosak.

A jelentkező tehetségeket felkészítő órákkal és tanárokkal fogják segíteni. A két magyarországi mellett két határon túli fiatal juthat majd a nagy nemzetközi válogatóba.

A határon túli magyarok számára meghirdetett Virtuózok-válogatókra május 15-ig lehet jelentkezni.

JELENTKEZZ

 

Szeretettel várnak minden még 20. életévét be nem töltött jövendőbeli virtuózt.

A jelentkezőket elsőként Felvidéken, Nagykürtösön (Veľký Krtíš) a művelődési házban hallgatják meg május 21-én, szombaton.

Ezt követően május 27-én Szabadkán, május 28-29-30. pedig Erdélyben (Kolozsvár és Csíkszereda) és Csángóföldön (Pusztina) lesz lehetőségük bemutatkozni a fiatal tehetségeknek.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2022-ben is a téli műsorstruktúrában, novemberben mutatják majd be mind az öt résztvevő ország tévécsatornái a Visegrádi Virtuózok+Szlovénia műsort, így idén is akár 70 millió ember ismerheti meg a régió gazdag zenei hagyományait.

 

Virtuózok

 

A magyar válogató zsűrijébe két új tag került (Várdai István gordonkaművész és Kesselyák Gergely karmester helyére), a zsűrielnök Keller András Kossuth-, Liszt-, Bartók-Pásztory-díjas zeneművész lett, a Concerto Budapest művészeti vezetője, a világhírű Keller Vonósnégyes alapítója. A másik új magyar zsűritag a tavalyi nemzetközi adások mentora, Káel Norbert zongoraművész, a crossover zenei stílus egyik legismertebb képviselője. Továbbra is zsűritagok között szerepel Bogányi Gergely zongoraművész, Miklósa Erika operaénekesnő, Balázs János zongoraművész, valamint Batta András zenetörténész.

EZ, ATEMPO.sk