Keresik a legjobb fiatal hangmérnököt – jelentkezz a miXit!-re

Hiánypótló tehetségkutatót hívott életre májusban a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. Az iskola korábban a növendékei, valamint a már végzett hangtechnikusai számára indított pályázatokat, ám mivel hatalmas az igény az ilyen kezdeményezésekre, idén az ország bármely pontjáról és határon túlról is jelentkezhetnek fiatalok (16-24 év között) a miXit! címet viselő hangmérnök versenyükre.

A miXit! nem más, mint a fiatal hangmérnökök csatája. Sokan vannak, akik akár csak hobbiszinten, de alkalmaznak valamilyen hangkeverő eszközt, szoftvert, nekik szól ez a lehetőség. A versenyzők egy DRIVE albumon keresztül tölthetik le a Lóci Játszik zenekar azon hangsávjait, amelyeket Rozgonyi Péter rögzített.

A megkevert, masterelt, késznek érzett műveket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre május 30. éjfélig (hétfő) küldhetik be a versenyzők (tetszőleges fájlküldő program segítségével), hogy aztán egy nívós tagokból álló zsűri kiértékelhesse a munkákat.

A miXit! egyik küldetése nem más, mint hogy felhívják a figyelmet a háttérben dolgozó hangmérnökökre, akiknek tudása, munkája nagyon fontos.

 

miXit!

 

Most pedig nézzük meg, hogy hogyan vélekednek a hangmérnökök kapcsán a zsűri tagjai:

„Ha valamiben azt érzem, hogy nincsen igényesség, akkor én azt úgy értelmezem, hogy a hallgatót lenézik. Érdemes egy olyan hangzásvilágot kiépítenie a hangmérnöknek, ami akkor is megtartja a hallgatót, ha nem az adott zene stílusa áll hozzá a legközelebb.”– vélekedik Horváth Gergely, a Petőfi Média Group tartalomfejlesztési igazgatója.

„Az nem elég, hogy egy hangmérnök képes technikailag megoldani a feladatokat, az is nagyon fontos, hogy hozzá tudjon tenni valamit.

Mindig az aktuális munkának kell a legfontosabbnak lennie számára, amibe mindent bele kell tennie. Ehhez pedig tisztában kell lennie az adott zene stílusjegyeivel.” – mondta el Rozgonyi Péter, hangmérnök, zenei producer, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum stúdiótechnika tanára.

 

miXit!

 

„Nagyon fontos számomra a mixben, a masterben, hogy a dobnak hol van a helye, milyen teret kap, milyen dimenziói vannak a hangsávoknak, hol szólnak a fúvósok. Ezekkel sokkal érdekesebbé lehet tenni a dalokat.

Rengeteg különbséget érzek a különböző hangmérnökök végeredményein. Ha az egyéniségét a hangmérnök beleadja a munkájába, lélegezni kezd a dal, a zene.”- mesélte Temesi Bertalan, Artisjus és Fonogram díjas basszusgitáros, zenei producer.

„Egy jó hangmérnök felkészült, tudja a szakmáját, jó csapatjátékos, magabiztos. Tudja, hogy mit miért csinál, ugyanakkor van lehetőség arra, hogy meggyőzzék őt.” – tette hozzá Lombos Márton, énekes, előadó, dalszövegíró, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető, a miXit! projektvezetője.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

„Mindig hittem abban, hogy nekünk, akik úgymond tartanak valahol a zenei ranglétrán, nem az a dolgunk, hogy mindenáron ott maradjunk. Nagyon fontos feladatunk az is, hogy továbbadjuk a tudásunkat a fiatal generációnak, hiszen ők fogják továbbvinni a magyar zene nemzetközi történetét. Az élőzene a legjobb dolog, ami történhetett, hiszen több ember csinál együtt valamit.

Ha egy jó hangmérnök ezt meg tudja úgy keverni úgy, hogy az üssön a hallgatónál, akkor nyert ügye van mindenkinek.”Csorba Lóci, a 2014-ben alakult, Fonogram-, Klipszemle díjas, Nagy-Szín-Pad nyertes Lóci játszik zenekar frontembere.

 

miXit!

 

A díjakat júniusban ünnepélyes keretek között nyújtják át, méltón kiemelve a legsikeresebb pályázatokat.

Az élményeken túl a miXit! verseny első helyezettje 400.000-, a második helyezett 200.000-, a harmadik helyezett pedig 100.000 HUF értékű HANOSZ (Hangszeresek Országos Szövetsége) utalvánnyal lesz gazdagabb.

TOVÁBBI RÉSZLETEK

ATEMPO.sk