FELHÍVÁS! 26. évfolyamával jönnek a Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok Komáromban

Szlovákiában egy időben a kamarazenélésnél szinte minden műfaj nagyobb népszerűségnek örvendett: a népzene, világzene és a jazz jobban előtérbe kerültek. A fiatalabb korosztály tagjai – akik komolyzenével foglalkoztak – inkább a szóló pályafutásukat bontakoztatták ki, pedig a kamaramuzsika lényege épp az együtt zenélés örömében rejlik.

Ezért merült fel az egykori szervezőkben a komolyzenei mesterkurzusok megrendezésének ötlete. Mára sikeres, szép számú résztvevői gárdát felsorakoztató hagyománnyá nőtte ki magát a rendezvény.

A mesterkurzus célja mindig is az volt, hogy a fiatal zenészekkel megismertessék a kamarazenélés szépségeit és technikáját. A résztvevők olyan fiatalok, akik konzervatóriumokban, illetve zeneművészeti egyetemeken tanulnak, és a nyári hónapokban kiváló mesterek segítségével szeretnék tökéletesíteni a tudásukat.

A mesterkurzusok növendékei naponta, három idősávban gyakorolnak, reggel, délután és esténként. A repertoár begyakorlásának a végén pedig két záróhangversenyt tartanak a nagyközönségnek. Idén a záróhangversenyekre augusztus 4-én és 5-én kerül sor a Tiszti Pavilon dísztermében.

A kurzusok művészeti vezetője és alapítója, a Harmónia-díjas Török Ferenc, a Pozsonyi Konzervatórium kamarazene- és hegedűművész professzora, egyben a világhírű Moyzes Quartet tagja.

 

26. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok Komáromban

 

Az idei oktatók:

Dagmar LIVOROVÁ – operaének (a Pozsonyi Konzervatórium tanára)
Jozef HORVÁTH – hegedű (a Szlovák Filharmónia koncertmestere, a Pozsonyi Konzervatórium és Zeneművészeti Egyetem tanára)
Ivan DANKO – oboa (a Stuttgarti Opera első oboása)
Zuzana ČIŽMAROVIČOVÁ – zongora (zongoraművész, pedagógus)
TÖRÖK Ferenc – hegedű, brácsa (a Pozsonyi Konzervatórium tanára)
Janka JÁMBOROVÁ – fuvola (a Kassai Konzervatórium tanára, a Kassai Filharmónia első fuvolása)

A Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok 26. évfolyamára 2023. július 27. és augusztus 6. között kerül sor Komáromban.

A szervezők, a Camerata Comorra Polgári Társulás, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Komáromi Művészeti Alapiskola szeretettel várják a jelentkezőket!

Bővebb információt Bajkai Csengel Mónika a tanfolyam koordinátora a következő elérhetőségeken nyújt: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefon: +421 907 799 823

ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk