Június 30-ig lehet pályázni fellépésre a nép- és világzenei showcase napon

Június 30-ig lehet jelentkezni magyar előadóknak az októberi budapesti világzenei expóhoz kapcsolódó showcase eseményre. A Hangvető, a Fonó és a Hagyományok Háza pályázatára jelentkezők közül tizet választ ki a zsűri, ők lépnek fel október 20-án a Fonó Budai Zeneházban.

„A független, 12 tagú szakmai zsűri által kiválasztott tíz magyar nép- és világzenei zenekar, illetve előadóművész lehetőséget kap arra, hogy október 20-án, a World Music Expo (Womex) hivatalos megnyitóját megelőző nulladik napon fellépjen a Fonóban a szervezők által meghívott nemzetközi szakembergárda előtt” - közölték a szervezők.

A kiválasztott zenekarok bemutatkozó, úgynevezett showcase-ekre kapnak lehetőséget, valamint segítséget kapnak a nemzetközi szakembereknek adható marketinganyagaik elkészítéséhez. A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani június 30-án déli 12 óráig a Hagyományok Háza számára. A pályázat beadásának részletes leírása a Hagyományok Háza honlapján olvasható.

ONLINE ADATLAP

A közlemény kiemeli: a nép- és világzenei showcase nap szervezőinek célja, hogy a Womex kezdetét megelőzően a hazai élvonal ambiciózus szereplői bemutatkozhassanak a nemzetközi világzenei koncertélet prominensei előtt. "Ezen belül is kiemelt cél, hogy minél több fesztivál és egyéb koncerthelyszín programszervezője lássa a magyar zenekarok produkcióit".

A showcase pályázatokat elbíráló független szakmai zsűri tagjai: Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója, Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Liber Endre, a Womex főszervezője, a Hangvető művészeti igazgatója, Lőkös Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) világzenei programszervezője, Kardos József, a Sziget fesztivál programigazgatója, Árendás Péter, a Zeneakadémia népzene tanszékének adjunktusa, Bende Zsuzsanna, az A38 hajó vezető programszervezője, Morcz Fruzsina, a Zeneipari Hivatal vezetője, Jávorszky Béla Szilárd újságíró, Éri Péter népzenész, rádióműsor szerkesztő, a Womex-életműdíjas Muzsikás együttes tagja, Terdik László, a Bartók Rádió vezető szerkesztője, valamint Kiss Ferenc, az Etnofon Zenei Terjesztő Társulás vezetője.

Az idei Womexet október 21-től 25-ig rendezik meg Budapesten, a helyszínek között lesz a Müpa, a Bálna, valamint az A38. Mintegy nyolcvan országból több mint ezer zenekar pályázik hetven fellépésre a Womex hivatalos programjában. A budapesti expó házigazdája a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás.

Liber Endre főszervező néhány nappal ezelőtt Egerben, a Music Hungary konferencián azt mondta, hogy akár 17 magyar előadó is színpadra léphet az őszi budapesti nagyszabású világzenei találkozón.

"A programban szereplő hetven fellépő közé hagyományosan legfeljebb egy-kettő kerülhet a rendező országból. Ugyanakkor idén a nulladik napon tíz magyar előadóval lesz egy program a Fonó Budai Zeneházban, nagy valószínűséggel a megnyitó gálán a Müpában további három produkció lesz látható és hallható, és a hét hivatalos zenei helyszín egyike a regionális Duna színpad lesz, várhatóan két újabb magyarral, így jöhet ki a 17" - mondta a főszervező.

A Womex 1994 óta évről évre háromezer résztvevővel, ötven országból érkező 590 kiállítóval és kilencven ország 1260 intézményének jelenlétében zajlik.

aTEMPO.sk / MTI
Fotó: Hont Angéla