Ajánló

Nézzük ma is élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Ördöngős dudás

Nézzük ma is élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Ördöngős dudás

Újra "színpadon" a felvidéki Kuttyomfitty Társulat! Ma, április 18-án, szombaton ismét élő adással örvendeztetnek meg bennünket.

“Jönnek ördögök, tündérek, pásztorok, bárányok... De itt lesz Ferkó is, az Ördöngős dudás ... igaz Kurdi Gábor barátunk nélkül....:-( de annál nagyobb szeretettel” - írja a társulat a Facebook oldalán.

Ezúttal az Ördöngős dudás című előadásukat mutatják be, Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás közreműködésével ezúttal is 15.00 órától.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ESEMÉNY

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni... Ferkó, a pásztorfiú egyszer elalszik és az ördögök ellopják kedves kis bárányát... A meséből megtudhatják, hogyan tanul meg Ferkó, a pásztorfiú játszani dudán, az ördög hangszerén. Utazása során Tündér Ilona segíti őt. Kis báránykáját keresve eljut Somogyországba, Hortobágyra, Palócországba. A mese alatt mezőföldi, bukovinai, somogyi, hortobágyi, ipolymenti táncokat láthat a nagyérdemű.

Szereplők:

Dobsa Fodor Mónika – (tánc, ének, szöveg)
Dobsa Tamás – (tánc, ének, szöveg, bábok)

Rendezte: A Kuttyomfitty Társulat
Dramaturg: Dobsa Tamás
Díszlet: Szabó Szilvia és Dobsa Tamás
Felvételről kísér: Németh Dénes és zenekara

Balla Mária, ATEMPO.sk


Folytatódik Virtuózok online koncertje Vásáry Tamással

Folytatódik a Virtuózok online koncertje Vásáry Tamással

A Virtuózok csapata minden héten hétfőn este hétkor online koncerttel jelentkezik közösségi oldalán. Az elmúlt évek legsikeresebb felvételeit láthatjuk, ahol a Virtuózok tehetségkutató legjobbjai álltak színpadra.

Hétfőn, április 13-án a 2016-os óévbúcsúztató koncertjük második részét láthatják az érdeklődők. A hangversenynek a Zeneakadémia adott otthont, és a közreműködők között ott van:

Gyöngyösi Ivett,
Csabay Zsuzsi,
Wendler Enikő,
Sándor Zoltán,
Kökény Tamás,
Várady Gyula,
Abouzahra Amira és Mariam,
Bánkövi Bence
és Molnár Levente operaénekes

A koncerten a Magyar Rádió Zenekara kísér, a karmester a legendás Vásáry Tamás, a műsorvezető pedig Bősze Ádám.

A hangverseny hatalmas siker volt, a televízióban is láthattuk. Szüts Apor a koncert alatt élőben kommenteli a látottakat, hallottakat, érdekes információkat oszt meg a nézőkkel, kérdésekre válaszol a hozzászólásokban a Virtuózok Facebookon.

EZ, ATEMPO.sk

Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi koncert a TV-ben

Szombaton este jön az Akvárium Stage Pass újabb adása az M2 Petőfi TV-n, melynek keretében ezúttal Rúzsa Magdi tavalyi VOLT Fesztiválos koncertjét láthatjuk. Kezdés 20.15-től.

Mulassunk ma élőben a Kuttyomfitty Társulattal: NoÉs!?

Mulassunk ma élőben a Kuttyomfitty Társulattal: NoÉs!?

Ihaj - tyuhaj! Jöjjön hát a felvidéki Kuttyomfitty Társulat! Ma, április 11-én, szombaton ismét élő adással örvendeztetnek meg bennünket.

“Ne feledjétek, a hétvégén vége a böjtnek...így szombaton (ahogy már többször említettük) főleg a felnőttekhez szólunk majd! Nagy szeretettel várunk mindenkit a képernyők elé.” - írta a társulat a Facebook oldalán.

A közönségszavazás alapján jön a NoÉs!? című nagysikerű előadásuk, Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás előadásában, melyet ezúttal is 15.00 órától láthatunk.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ESEMÉNY

Egy műsor a borról, a bor teremtéséről, a bor hatásáról, az örök borivásról! Egy műsor Noé apánkról, annak családjáról, az asszonyokról, emberekről! A műsorban táncokat láthatnak híres bortermő vidékekről - Tokaj-, Szekszárd-, Sopron- és Komárom környékéről. Vőfélyszövegek a borról, nóták, népdalok, adomák a borról, Noé apánkról, vénlányokról, asszonyokról, sóher legényekről.

Szereplők:

Dobsa Fodor Mónika – (tánc, ének, szöveg)
Dobsa Tamás – (tánc, ének, szöveg)

Rendezte: A Kuttyomfitty Társulat
Díszlet: Szabó Szilvia és Dobsa Tamás
Felvételről kísér: Németh Dénes és zenekara

Balla Mária, ATEMPO.sk

Bagossy Brothers Company

Bagossy Brothers Company koncert a TV-ben

Pénteken este jön az Akvárium Stage Pass újabb adása az M2 Petőfi TV-n, melynek keretében ezúttal a Bagossy Brothers Company koncertjét láthatjuk. Kezdés 20.55-től.

Szombaton 11.00 órakor pedig érkezik az új klip és dal, a Boldog idők.

Élő közvetítések a hazai népzene, cigányzene és jazz kedvelőinek

Nézzétek ma a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

Egy különleges eseményre kerül sor ma, Johann Sebastian Bach János-passiója fog felcsendülni a lipcsei Tamás-templomban. Az eseményt online fogják közvetíteni MDR német rádió- és televíziócsatorna honlapján és a lipcsei Bach-archívum Facebook-oldalán.

Bach világhírű műve április 10-én 15.00 órától kamarazenei változatban szólal meg a szerző sírjánál, a Tamás-templomban. Egy már elkészült playbackhez a világ minden részéből csatlakoztak zenészek, karénekesek, amit a koncert közben fognak közvetíteni.

NÉZZÉTEK ITT

ATEMPO.sk

Élő közvetítések a hazai népzene, cigányzene és jazz kedvelőinek

Élő közvetítések a hazai népzene, cigányzene és jazz kedvelőinek

A jelenlegi járványügyi helyzet hívta életre a Karanténból szól a nóta elnevezésű Facebook oldalt, melynek elsődleges célja, hogy naponta élő produkciókat közvetítsen a magyar népzenei, cigányzenei és jazz szférából. A hiánypótló kezdeményezés a zene szeretete és a zenészek elhivatottsága mellett az említett műfajok alulreprezentáltságának ellensúlyozása és az érdeklődő közönség kiszolgálása céljából jött létre.

„A zenészek – ahogy a potenciális közönség is – otthon ragadtak, a koncertek elmaradnak, nincs lehetőség sem a közös munkára, sem a fellépésekre. Amellett, hogy ezek az emberek a létfenntartáshoz szükséges bevételeiktől estek el, a közönséggel való közvetlen kapcsolattól, az előadás lényegétől és az együttes alkotás lehetőségétől is meg lettek fosztva. Ezek a tényezők pedig, a muzsikálás mellett, elengedhetetlenek egy zenész mentális egészségének fenntartásához” – emeli ki az ötletgazda, Lombos Pál, a Heureka Music Agency alapítója és vezetője.

Ezt a hiányt igyekszik enyhíteni az oldal, miközben a művészek zene iránti elkötelezettségéről is tanúbizonyságot tesz. Másik fontos funkciója egyfajta gyűjtőhely, közösségi platform létrehozása, ahol a műfajokban alkotó művészek és a műfajok iránt érdeklődő közönség megtalálja, megismerheti egymást. Emellett egy meglévő igényre is igyekszik reflektálni:

Magyarországon a népzenei, cigányzenei és jazz produkciók élő sugárzása minimális, annak ellenére, hogy érdeklődés lenne rá.

Az indulást követően az oldalon minden este 18 órától lehet az élő produkciókat követni, melyeket a zenészek saját otthonukból sugároznak. Specifikusan a magyar népzene, cigányzene, jazz és tánczene lesz a 45 perces blokkok középpontjában, az ötletgazda szerint ugyanis ezek a műfajok méltatlanul kevéssé reprezentáltak itthon. A jelenlegi helyzetben azonban az online tartalmak segíthetik, hogy minél szélesebb kör megismerhesse a műfajokat és az ezeken a területeken tevékenykedő előadókat.

A közvetítések 2020. április 10-én pénteken indulnak. Az első hétvégén a népzenei formációk között láthatjuk Magyar Borit, a Magyarhang zenekart, cigányzenei fronton a Virtuózokból is ismert ifj. Sárközy Lajos illetve Dani János és családja, valamint Seres Vilmos és zenekara tűnik majd fel, a jazz szcénából pedig Lamm Dávid és a Varga-Egri-Jónás Quartet élő bejelentkezését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, de koncertet ad a Swing á la Django is. A produkciók kiválasztása jelenleg is folyamatban van, de a következő hetekben Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Szirtes Edina Mókus, Oláh Krisztián és Horányi Juli nevével egészen biztosan találkozni fogunk az oldalon.

A tervek szerint a későbbiekben nemcsak videókat láthatunk majd az oldalon, hanem folyamatosan bővülni fog egyéb tartalmakkal is.

A platform ezenkívül szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak is, ezért az ország teljes területéről és a határon túlról is várják minden olyan népzenei, cigányzenei vagy jazz műfajban alkotó művész és formáció jelentkezését, aki otthonról zenei produkciót tud közvetíteni. Jelentkezni a karantenbolszolanota@gmail.com e-mail címre küldött rövid zenei videóval lehet. A műfaji megkötésen kívül más kritérium nincs, de a beérkezett anyagok válogatáson esnek át.

 

Karanténból szól a nóta

 

„A jelenlegi helyzet lelkileg is nagyon megterhelő az embereknek, és köztudott, hogy a zene gyógyító hatással bír. Ezzel a kezdeményezéssel igyekszünk elviselhetőbbé, jobbá tenni több millió magyar ember életét, valamint közel hozni egymáshoz az alkotókat, az előadókat és a közönséget” – nyilatkozta a Karanténból szól a nóta kezdeményezés életre hívója.

 

További online programokat találsz gyűjteményünkben.

 

Az első hétvége műsora:

Péntek

18.00 Magyar Bori és Dr. Magyar Melinda - magyar népzene blokk

19.15 Ifj. Sárközi Lajos és zenekara - magyar cigányzene

20.30 Lamm Dávid - Jazz

 

Szombat

19.15 Ifj. Dani János és zenekara - magyar cigányzene

20.30 Swing à la Django és Toldi Viki - “tánczene”

 

Vasárnap

17.00 Magyarhang zenekar - magyar népzene

18.00 Varga-Egri-Jónás Quartet - Jazz

Varga Balázs - gitár
Egri János Jr. - zongora
Jónás Géza Jr. - nagybőgő
Jónás Fülöp - dob

19.15 Seres Vilmos és zenekara - magyar cigányzene

ATEMPO.sk

Bach János-passióját is megnézheted az Óbudai Danubia Zenekartól

Bach János-passióját is megnézheted az Óbudai Danubia Zenekartól

A Zeneakadémia is online elérhetővé tette archívumának kiemelkedő felvételeit, így nagypénteken az Óbudai Danubia Zenekar (ÓDZ) előadásában Bach János-passiója hangzik el.

A koncerten Hámori Máté vezényletével közreműködik a Kodály Kórus Debrecen (karigazgató Szabó Sipos Máté), Szemere Zita szoprán, Bakos Kornélia mezzoszoprán, Rab Gyula és Horváth István tenor, valamint Najbauer Lóránt bariton és Jekl László basszus.

NÉZD ITT április 10-én, 19:30-tól 

Az Óbudai Danubia Zenekar zeneakadémiai koncertjeinek teljes felvételeit teszi elérhetővé weblapján és Facebook-oldalán szombat esténként fél nyolctól. Nagyszombaton Lutoslawski és Bartók egy-egy műve csendül fel, április 18-án a 2018-as John Williams-koncertet, 25-én a 25 éves az ÓDZ című születésnapi gálahangversenyt, május 2-án a 2019. október 15-én elhangzott Brahms-, Ravel-, Strauss-estet teszik közzé.

További online programokat találsz gyűjteményünkben.

ATEMPO.sk / MTI

Ma este újra online Virtuózok koncert, ezúttal Vásáry Tamással

Ma este újra online Virtuózok koncert - ezúttal Vásáry Tamással

A Virtuózok csapata minden héten hétfőn este hétkor online koncerttel jelentkezik közösségi oldalán. Az elmúlt évek legsikeresebb felvételeit láthatjuk, ahol a Virtuózok tehetségkutató legjobbjai álltak színpadra.

Hétfőn, április 6-án a 2016-os óévbúcsúztató koncertjük első részét láthatják az érdeklődők. A hangversenynek a Zeneakadémia adott otthont, és a közreműködők között ott van:

Gyöngyösi Ivett,
Csabay Zsuzsi,
Wendler Enikő,
Sándor Zoltán,
Kökény Tamás,
Várady Gyula,
Abouzahra Amira és Mariam,
Bánkövi Bence
és Molnár Levente operaénekes

A koncerten a Magyar Rádió Zenekara kísér, a karmester a legendás Vásáry Tamás, a műsorvezető pedig Bősze Ádám.

A hangverseny hatalmas siker volt, a televízióban is láthattuk. A koncertfilmet két részletben vetítik majd, április 6-án és 13-án 19.00 órától. A műsor előtt mindkét alkalommal az akkori műsor szereplői közül fognak néhányan bejelentkezni élőben a Virtuózok Facebookon.

EZ, ATEMPO.sk

Kövesd ma is élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Kukorica Jancsi, a Vitéz!

Kövesd ma is élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Kukorica Jancsi, a Vitéz!

Tyűha! Újra itt a felvidéki Kuttyomfitty Társulat! Ma, április 4-én, szombaton ismét élő adással örvendeztetnek meg minket. A közönségszavazás alapján jön a Kukorica Jancsi, a Vitéz! című nagysikerű előadásuk, Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás előadásában, melyet ezúttal is 15.00 órától láthatunk.

“Nagy kihívás lesz az biztos...de így szép az élet!” - írta a Kuttyomfitty Társulat a közösségi oldalán.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ESEMÉNY

A műsorban Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét dolgozza fel a Kuttyomfitty Társulat, humorral és tánccal bőven fűszerezve. A varázslatos történeten keresztül a nagyérdemű, olyan érdekességeket láthat, mint török hastáncot, barokk menüettet.

Szereplők:

Dobsa Fodor Mónika – (tánc, ének, szöveg)
Dobsa Tamás – (tánc, ének, szöveg)

Rendezte: A Kuttyomfitty Társulat
Dramaturg: Dobsa Tamás
Díszlet: Szabó Szilvia és Dobsa Tamás
Felvételről kísér: Németh Dénes és zenekara, közreműködik Zakál Gyula

Balla Mária, ATEMPO.sk

,,Itthon vagyok” – karanténkoncertet ad Mészáros Tamás

Itthon vagyok – karanténkoncertet ad Mészáros Tamás

A felvidéki énekes, színész Mészáros Tamás ,Itthon vagyok címmel karanténkoncertet ad pénteken este közösségi oldalán. A Magyarock Dalszínház tagja ezúttal saját dalait szólaltatja meg a szobából, élőben, egyedi megfogalmazásban.

Megjelent a Hungarian FolkEmbassy & Barátai új lemeze

Megjelent a Hungarian FolkEmbassy & Barátai új lemeze

Új albummal jelentkezik a Hungarian FolkEmbassy & Barátai. A hanglemez a Lajkó Félix & Vołosi, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Fekete-Kovács Kornél - Kuba Stankiewicz Duó által fémjelzett Felczak-lemezek sorozat negyedik darabja.

Nézd ma is élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Az elvarázsolt királykisasszony

Nézd ma is élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Az elvarázsolt királykisasszony

A felvidéki Kuttyomfitty Társulat a világban zajló krízis időszakában sem szeretné cserben hagyni a rajongóit. A közösségi oldalukon élő adásban szeretné szórakoztatni a drága közönséget.

“Ha a hëgy nem mëgy Mohamedhö, akkor Mohamed mëgy a hëgyhö! Ha már így alakult a helyzet, senki se maradjon Kuttyomfitty nélkül, főleg a gyerekek ne…” - írta a társulat a közösségi oldalán

Március 28-án, szombaton 15.00 órától mutatják be Az elvarázsolt királykisasszony című zenés mesejátékát, online táncházzal megspékelve. Jó szórakozást kívánunk!

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ESEMÉNY

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egyszer egy elvarázsolt királykisasszony. Szegény leány rút banya képiben várta azt a bátor királyfit, aki megkéri a kezét és háromszor megtáncoltatja, ezzel megszabadítva a varázslat alól. Vajon sikerül a legkisebb fiúnak véghezvinni ezt a bátor tettet? A mese végére kiderül. Minden jó, ha a vége jó, a darabot nagy közös táncolással fejezzük be.

Szereplők:

Dobsa Fodor Mónika – (tánc, ének, szöveg)
Dobsa Tamás – (tánc, ének, szöveg, bábok)

Rendezte: A Kuttyomfitty Társulat
Dramaturg: Dobsa Tamás
Díszlet: Dobsa Tamás
Felvételről kísér: Németh Dénes és zenekara

Balla Mária, ATEMPO.sk

Ingyenes előadásokat tesz közzé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Ingyenes előadásokat tesz közzé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Tizenöt korábbi előadásának felvételét teszi elérhetővé ingyen az interneten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely így akar enyhíteni a koronavírus-járvány idején a nézők bezártságérzetén.

Emlékeztetettek arra, hogy miután Romániában is bezárták a járvány miatt a kulturális intézményeket, a marosvásárhelyi színház nézők nélkül játszotta Csehov Sirály című drámáját Keresztes Attila rendezésében, amelyet több ezren követtek az interneten. Megállapították azonban, hogy a legújabb rendelkezések alapján nemcsak a nézők nem tartózkodhatnak a nézőtéren, de a színészek sem közeledhetnek egymáshoz egy méter távolságon belül, ami teljesen ellehetetleníti az előadások játszását, illetve az élő közvetítéseket. Ennek következtében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház úgy döntött, elérhetővé teszi az az előző évadok előadásainak videófelvételeit.

A színház által közölt listán tizenöt előadás található, ezeket pénteken este 7 órától lehet már elérni a társulat Youtube-csatornáján. Az érdeklődők megnézhetik egyebek mellett Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámáját a szerző rendezésében és Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című művét, amelyet Madalin Hincu állított színpadra. Feltöltik az internetre Keresztes Attila Ibsen-rendezését, a Hedda Gablert, Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját, amelyet Sebestyén Aba rendezett, a Vidovszky György által rendezett A legyek ura című ifjúsági előadást, valamint Bartis Attila Rendezés című művét, amelyet szintén a szerzője állított színpadra.

NÉZD MEG AZ ELŐADÁSOKAT

A színház honlapján archív tartalmak is elérhetők, így a közönség 1946-tól kezdődően előadás-színlapokat láthat, portréanyagokat és megemlékezéseket olvashat hajdani színészekről, rendezőkről, színházi alkotókról, virtuális kiállításokat, alapító okiratokat, műsorfüzeteket, plakátokat, kritikákat, cikkeket és emléktárgyakat tekinthet meg, de virtuális sétát is tehet a színház épületében.

ATEMPO.sk / MTI

Nézd élőben a Kuttyomfitty Társulat előadását az ünnepi hétvégén

Nézd újra élőben a Kuttyomfitty Társulatot: Az eltáncolt cipellők

Közel egy hét elteltével újra élő adással örvendezteti meg a kicsiket és nagyokat a felvidéki Kuttyomfitty Társulat. Ma, március 21-én a közönségszavazás alapján az egyik legsikeresebb előadásukat hozzák el a nagyérdeműnek.

Jön Az eltáncolt cipellők című táncos mese Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás előadásában, melyet ezúttal is 15.00 órától láthatunk.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ESEMÉNY

Mesés utazás a táncok világába, avagy táncos utazás a mesék világába. A meséből megtudhatják, hová jár minden éjjel a királylány, és hogy küzd meg a tánc ördöge Tancika és Jankó a fortélyos suszterlegény a királylány kezéért. Jankó végigutazza a tánc birodalmát, a régi stílusú ugrós táncoktól kezdve a forgós-forgatós táncokon keresztül,. Egészen az új stílusú táncokig. A végén Jankó megküzd Tancikával és mivel jobb táncosnak bizonyul, Tancika hoppon marad és a királylány megszabadul az ördög hatalma alól. Az utazás alatt kalotaszegi, kalocsai, mezőpaniti, és vág-garam közi táncok világába kalauzoljuk el a nagyérdeműt.

Szereplők:

Dobsa Fodor Mónika – (tánc, ének, szöveg)
Dobsa Tamás – (tánc, ének, szöveg, bábok)

Rendezte: A Kuttyomfitty Társulat
Dramaturg: Dobsa Tamás
Díszlet: Dobsa Tamás és Szabó Szilvia
Felvételről kísér: Németh Dénes és zenekara

EZ, ATEMPO.sk

Lúdas Matyi – premierre készül a Boncák Színpad

Lúdas Matyi – premierre készül a Boncák Színpad

A Domonkos Zsuzsa által vezetett lakszakállasi Boncák Színpad pénteken mutatja be legújabb előadását. Egy éve álmodták meg a Lúdas Matyi zenés-táncos-mesejátékukat, amely most valóssággá válik.

„Életművemnek tekintem, mert még soha ekkora feladatra nem vállalkoztam. Kezdő rendezőként, a gyerekek kezdő színészpalántaként csak ösztönből dolgoztunk. De mindent megkaptam hozzá a Jóistentől: helyiséget, támogatást, biztatást és a legfontosabbakat, az aranyos gyerekeket. Minden hibájával és bájával együtt a miénk, úgy ahogy azt lehetőségeink és képességeink megengedték.” - mondta Domonkos Zsuzsa.

A Boncák Színpad tagjai gyerekek. A 90-es években és az ezredforduló idején is működött már a csoport, amely felső tagozatos iskolásokra épült, majd egy bő évtizedes stagnálást követően 2018-ban új lendületet vett a működésük. A Ludas Matyin dolgozó óvodások, alsó és felső tagozatosok már bemutattak egy részletet a darabból tavaly nyáron.

Március 6-án, pénteken 18.00 órától a Lakszakállasi Kultúrházban viszont már az egész előadás premierjére kerül sor. Közreműködik a Huncutkák és Aprócskák Tánccsoportok is.

„Sok-sok élményhez jutottunk a próbák alatt. Volt benne sírás és nevetés, elkeseredés és lelkesedés, elfáradtunk a sok gyakorlásba, de nem adtuk fel. Van még mit csiszolgatnunk a művészi teljesítményünkön, de a legfontosabb, hogy egy csapattá kovácsolódtunk. A nevetés garantált, a bakik is bizonyára, de a célunk az, hogy erre a másfél órára kikapcsolhassunk mindenkit a mindennapi gondjaiból.” - tette hozzá az előadás rendezője, koreográfusa.

Sok sikert és tapsot kívánunk az előadáshoz!

 

Lúdas Matyi

 

EZ, ATEMPO.sk

A Zenthe Ferenc Színház egy különleges előadással emlékezik meg Trianonról

A Zenthe Ferenc Színház egy különleges előadással emlékezik meg Trianonról

Egy nem mindennapi előadással, a Hunyady Sándor által írt Feketeszárú cseresznyével kapcsolódik a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a magyar Országgyűlés által meghirdetett Nemzeti Összetartozás Éve programsorozatához. A budapesti József Attila Színház vendégjátékában Nemcsák Károly, Pikali Gerda és Zöld Csaba főszereplésével egy bácskai falu életén, és egy nemzetiségi szerelmi szálon keresztül mutatja be az előadás a trianoni döntés okozta változásokat.

 

Feketeszárú cseresznye

 

Az Országgyűlés a 2020-as évet – az 1920-as trianoni békediktátum centenáriumának évét – a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította. Ez évben kiemelten támogatja és szorgalmazza az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonosságának kifejezését és védelmét.

A Zenthe Ferenc Színház február 25-én a Feketeszárú cseresznye című színművet tűzi műsorára, a József Attila Színház előadásában, melynek főszereplői Nemcsák Károly, Pikali Gerda és Zöld Csaba. A szerelmi szállal átszőtt történet idején zajlik a Nagy Háború, egy félig magyar, félig szerb faluban, amelynek főbírója magyar, de titokban szerb barátja feleségébe szerelmes. A történelem vihara két évvel a háború után fordít a helyzeten. A magyar főbírónak mennie kell, koholt vádakat fogalmaznak meg ellene, s szerb barátja kénytelen védelmébe venni őt – még akkor is, ha tudja, ezzel feleségét veszti el.

E parádésan megírt történelmi mű tette Hunyadyt igazán híres szerzővé a két világháború közti Magyarországon, a Trianon-okozta helyi problémát igazán kézzelfoghatóvá, és a szerelmi szállal még élesebbé téve.

 

Feketeszárú cseresznye

 

Az előadás kiváló alkalom arra, hogy a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójához közeledve a mai határon belüli és túli magyarság szembenézhessen a döntést akkor átélő emberek érzéseivel, mindennapi élethelyzeteivel; azzal, hogyan fordult meg a magyarok és a nemzeti kisebbségek helyzete egyetlen éjszaka alatt.

ATEMPO.sk