Ajánló


Sebestyén Márta, Fassang László, Balogh Kálmán és még sokan a Hagyományok Háza újév-köszöntőjén - nézd a tévében

Sebestyén Márta, Fassang László, Balogh Kálmán és még sokan a Hagyományok Háza újév-köszöntőjén - nézd a tévében

A Müpa adott otthont január 6-án a Hagyományok Háza újév-köszöntőjének. A „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” című rendezvényt a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának szereplése mellett ismert zenészek és táncosok fellépése tették emlékezetessé. A Kárpát-medencei magyarság egysége, valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös megbecsülés előtt tisztelgő zenés műsort február 4-én este az M5 kulturális csatornán láthatják a nézők.

Ikonikus filmjeivel emlékeznek a nemrég elhunyt Gina Lollobrigidára a tévében

Ikonikus filmjeivel emlékeznek a nemrég elhunyt Gina Lollobrigidára a tévében

A legendás olasz filmcsillag előtt tisztelegve a Kenyér, szerelem, fantázia című filmjét, és annak folytatását tűzi műsorra február 3-án a Duna. A romantikus vígjátékok egymás után, felújított változatban láthatók, kiváló szinkronhangokkal. A Kálmán Éva fordításában, dr. Márkus Éva szinkronrendezésében készült első részben Lollobrigida magyar hangja Domján Edit, a második részben pedig Szabó Éva.

Tóbisz Titusz operaénekes lesz a MÁV Szimfonikus Zenekar vendége

Tóbisz Titusz operaénekes lesz a MÁV Szimfonikus Zenekar vendége

Nagyszabású Operaestre készül a MÁV Szimfonikus Zenekar Budapesten, a Zeneakadémián. Kesselyák Gergely, a hangverseny karmestere ez alkalommal kifejezetten a magyar operaélet három kiváló tenorjára építette a koncert műsorát, melyre január 27-én, pénteken 19.00 órakor kerül sor.

Gálával Hetvenkednek Komáromban - Operett, musical, opera és rap egy este

Gálával Hetvenkednek Komáromban - Operett, musical, opera és rap egy este

Nagyszabású gálaműsort tart a 70. évadát ünneplő Komáromi Jókai Színház február 4-én este hét órakor. A Hetvenkedünk című összeállítás azért jött létre, mert a teátrum elődintézménye, a Magyar Területi Színház társulata 1953. január 31-én tartotta első, a Tűzkeresztség című előadását. Erre emlékeznek.

Ha elmentem a dóm kapuja előtt – a tévében debütál Laczkó Sándor Kassa Csehszlovákiához való csatolásáról készült filmje (VIDEÓ)

Ha elmentem a dóm kapuja előtt – a tévében debütál Laczkó Sándor Kassa Csehszlovákiához való csatolásáról készült filmje (VIDEÓ)

Miképp élték meg a korabeli emberek a trianoni fordulatot? Hogy zajlott az impériumváltás? Milyen volt az átmenet, amely során Magyarország lakóiból csehszlovákiai polgárok váltak? Többek közt ezekre a kérdésekre is keresi a választ Laczkó Sándor új ismeretterjesztő dokumentumfilmje, a „Ha elmentem a dóm kapuja előtt”, amely január 26-án, csütörtökön 19.00-kor kerül bemutatásra az M5 tévé műsorán (ismétlés pénteken, január 27-én 12.40-kor).

Az írónál gitár van, a zenész meg felolvas - Beck Zoltán és Grecsó Krisztián rendhagyó műsora először Felvidéken

Az írónál gitár van, a zenész meg felolvas - Beck Zoltán és Grecsó Krisztián rendhagyó műsora először Felvidéken

Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestjével folytatódik a Füleki Városi Művelődési Központ irodalmi rendezvénysorozata. A IX. LiteraTúra az Irodalom másképp alcímet kapta, hisz a sorozat rendezvényei között a könyvbemutatókon és irodalmi beszélgetéseken kívül színházi előadás és zenés irodalmi est is szerepel. Ez utóbbira január 20-án, pénteken 17.00 órai kezdettel kerül sor a füleki vmk-ban beck@grecsó – „Hoztunk valamit magunkból” címmel.