Ajánló

„Ha a lélek erős, a test is jobban bírja” - adventi online népzenei erkélykoncertek

„Ha a lélek erős, a test is jobban bírja” - adventi online népzenei erkélykoncertek

A Hagyományok Háza advent négy vasárnapján koncerttel jelentkezik a Corvin téri székházának teraszáról. Az eseménysorozat a Hagyományok Háza Facebook oldalán és YouTube csatornáján követhető.

A Hagyományok Háza népzenei koncertsorozattal készül a közelgő ünnepre. Advent négy vasárnapján, 17 órától a Budai Vigadó Corvin téri teraszán a 2013-ban alakult, s a Fölszállott a páva második évadából ismert Bazseva zenekar, a népszerű zenészekből álló Fonó zenekar, a Balkán sokrétű zenei hagyományait újjáélesztő Babra zenekar és a hagyományos magyar népzenét játszó Magos együttes kedves dallamai csendülnek fel.

A Hagyományok Háza az adventi erkélykoncert-sorozattal a márciusi sikeres kezdeményezését eleveníti fel. A járvány kezdetén e rendhagyó hangversenyforma kedvező fogadtatásra talált: a szervezők és a fellépők nem kívántak koncertélményt nyújtani, inkább közvetítették az online bekapcsolódóknak is az egyediség és a közösségi összetartozás örömét. Kelemen Lászlónak, az intézmény főigazgatójának tavasszal megfogalmazott gondolatai mind a mai napig érvényesek:

"Minden erővel fenn kellene tartanunk az egységet, ami most, a járvánnyal szemben való ellenállást lélekben erősíti. A zene, a tánc, a művészetek évezredek óta azt a célt szolgálják, hogy a nehéz idők megterhelő eseményeit feloldják az emberekben. Ha a lélek erős, a test is jobban bírja. Ezen felül viszont tagadhatatlanul célunk az is, hogy a fellépő zenészeknek, akik egyik napról a másikra elvesztették az összes jövedelmi forrásukat, a magunk szerény eszközeivel segítsünk, hogy fizikailag is ki tudjanak tartani. Fontos, hogy a vészterhes időkben is össze tudjon fogni, össze tudjon tartani a közösség."

Program

November 29., 17.00: Bazseva zenekar
December 6., 17.00: Fonó zenekar
December 13., 17.00: Babra zenekar
December 20., 17.00: Magos együttes

ITT NÉZD A KONCERTEKET

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk


Ennio Morricone

Táncórák, beszélgetések, előadások - indul az e-Trafó online programsorozat

Ma indul a Trafó Kortárs Művészetek Háza e-Trafó elnevezésű online programsorozata, amely minden hétköznapra kínál a digitális platformokon elérhető programot.

Virtuális műteremlátogatások, online táncórák, performanszok, beszélgetések, speciális előadások és egyéb programok várják az érdeklődőket.

Az első streampremier pénteken a Grotesque Gymnastics társulat újcirkuszi előadása lesz.

Az e-Trafó csütörtökön a Nyitott Műteremmel kezdődik, amely a Trafó Galéria online műteremlátogatás-sorozata csütörtökönként 21 órától. Első alkalommal Ulbert Ádám képzőművész stúdiójába látogatnak el Molnár Ráhel Anna művészeti író vezetésével. A következő műteremlátogatások során Csörgő Attilával Tillmann József, Csákány Istvánnal Mucsi Emese, Bukta Imrével pedig Fenyvesi Áron beszélget.

A péntek esti e-Trafó Néző sorozatban, amely az egyetlen jegyköteles program, kifejezetten online médiumra létrehozott vagy ilyen formában átalakított előadásokat mutatnak be. A sorozatban látható Oliver Zahn rendező Óda a felejtéshez - második rész című projektje. A Dollár Papa Gyermekei társulat az Otthon című előadása otthoni különkiadásával készül, Gábor Sára Kutyaportéka - kisvárosi kórkép című előadását pedig Barcsai Bálint rendezésében alkotják újra.

November 30-án kezdődnek a hétfő esti online táncórák a Műhely Alapítvány szervezésében. Az órákat Grecsó Zoltán, Keresztes Patrik, Bakó Gábor és Békési-Szombati Anett táncos-koreográfusok tartják felváltva.

A december 1-jén kezdődő Fülbevaló programsorozat zenei és audiovizuális élményt kínál.

Szerda esténként a TudásTrambulin online Különórát követhetik az érdeklődők december 2-ától. A sorozatban a 20. századi tánc-, színház-, zene-, performansz- és képzőművészet történetéről hallhatók előadások Kricsfalusi Beatrix irodalom- és színháztörténész, Molnár Szabolcs zenetörténész és Rényi András művészettörténész közreműködésével.

Az e-Trafó első, "kísérleti adása" december 20-ig tart, majd a tervek szerint januárban folytatódik és újabb programtípusokkal bővül.

ATEMPO.sk / MTI

Ennio Morricone

Magyar könyv készült Ennio Morricone életéről - a könyvet Jean-Paul Belmondo ajánlja

A Maestro - egyszerűen csak így hívták a szakmában Ennio Morriconét, akit hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjeként is emlegetnek. Filmek százaihoz komponált remekművei ma is visszacsengenek az emberek fülében.

Elhunyt Ennio Morricone világhírű olasz zeneszerző

Zenéinek többsége jócskán túlnőtt a filmeken, önálló életre kelt, sláger- és lemezlisták éllovasa lett. A műfaji korlátokat nem ismerő Maestro tehetsége vígjátékban, drámában, krimiben éppúgy megmutatkozott, mint sci-fiben, horrorfilmben vagy épp háborús történetben. Morricone kétségkívül a filmvilág megkerülhetetlen alakja volt: hangjegyekben szólaltatta meg azt, ami a filmszalagon megnyilvánult, sőt a zenei hatásokkal sokszor javított akár a forgatókönyv, akár a képi megjelenítés esetleges hiányosságain.

Ezért is lett ő a Maestro, akinek munkásságát 2007-ben Oscar-életműdíjjal honorálták, és akinek életéről Király Levente A Maestro címmel könyvet jelentetett meg novemberben.

A legendás P.Mobil és Nyerges Attila az Akusztik színpadán (+VIDEÓ)

A legendás P.Mobil és Nyerges Attila az Akusztik színpadán (+VIDEÓ)

A legendás P.Mobil több mint 50 éve maga a magyar hardrock. Olyan meghatározó zenekar, ami hivatkozási alap, kiindulópont egyben. Játszottak benne a legnagyobb nevek, és kevésbé ismert zsenik, egykori tagjaiból alakult számtalan másik népszerű együttes, a számaikat több mint 400 zenekar játssza.

Az M2 Petőfi TV-n hétfőn este az Akusztik Legendák vendége ezúttal a Schuster Lóránt vezette csapat. A jól ismert dalok egy egészen új hangzásvilággal varázsolják el a nézőket!

Online rendezik meg az idei Barcasági Gyermekfesztivált - Részletes program

Online rendezik meg az idei Barcasági Gyermekfesztivált - Részletes program

Harmadik alkalommal rendezik meg a Barcasági Gyermekfesztivált, amelynek Brassó adna otthont. A rendhagyó helyzetnek köszönhetően viszont idén az esemény az online térbe költözik.

2020. november 22-e és 26-a között színházi előadások, koncertek, bemutatók, filmvetítés és interaktív foglalkozások várják az érdeklődőket.

Többek közt koncertet ad Gryllus Vilmos és Bognár Szilvia, valamint láthatjuk a Kolibri Színház előadását is.

 

Részletes program

November 22. (vasárnap)

14.00 Kortyondi király - a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház online bábelőadása. Ajánlott korcsoport: 4 éves kortól idősebb gyermekek számára. (FACEBOOK)
16.00 A legszerencsésebb óra - mesekönyv bemutató. Szabó Enikővel Ambrus Melinda beszélget. Családi programként ajánljuk. A program időtartama: 45-50 perc (ZOOM)
18.00 Kiss Márton: A méhek istene – ifjúsági színházi darab a Kolibri Színház előadásában. Ajánlott korcsoport: 14 éves kortól. Az előadás időtartama kb. 80 perc szünet nélkül (YOUTUBE)

 

November 23. (hétfő)

09.00 Mesematek - fejlesztő meseterápiás foglalkozás Szabó Enikő meseterapeutával 1-4. osztályosok számára. A program időtartama: 45 perc (ZOOM)
13.00 Legendák nyomában – Babba Mária című rajzfilm vetítése a Székelyföldi Legendárium meséiből. Ajánlott korcsoport: 3 éves kortól. (FACEBOOK)
17.00 Gryllus Vilmos online élő gyermekkoncertje – családi program, a program időtartama: 50-60 perc (FACEBOOK)

 

November 24. (kedd)

09.00 Mesék a szeretetről és a barátságról – Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó interaktív online foglalkozása. Ajánlott korcsoport: 5 éves kortól. A program időtartama: 45 perc (ZOOM)
10.00 Online Kangatréning torna Gócza Noémivel kismamáknak és babáknak (ZOOM)
17.00 Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban – Kádár Annamária gyermekpszichológus online élő előadása szülőknek, pedagógusoknak. A program időtartama: 50 - 60 perc (ZOOM)

 

November 25. (szerda)

10.00 Rendhagyó online népzeneóra hangszerbemutatóval Szegvári Júliával, Rigó Marcival és Egervári Matyival. Ajánlott korcsoport: óvodás, kisiskolás korosztály. A program időtartama: 45-50 perc. (FACEBOOK)
13.00 Beszéljünk róla! – Drogprevenciós beszélgetés Márton Gyöngyi brassói pszichológussal a fiatalkori szenvedélybetegségekről. Ajánlott korcsoport: 14 éves kortól. A program időtartama: 50 -60 perc (ZOOM)
14.30 Életrekellők – Beszélgetés Széplaki Zsolt szociális munkással, aki kábítószerfüggő kamaszokkal dolgozik. Ajánlott korcsoport: 14 éves kortól. A program időtartama: 50 -60 perc (ZOOM)

 

November 26. (csütörtök)

09.00 Mi a te birodalmad? - Szabó Enikő meseterapeuta és mesemondó – alkotó – fejlesztő meseterápiás foglalkozása 1-4. osztályosok számára. A program időtartama: 45 perc (ZOOM)
12.00 Legendák nyomában –A Likaskő legendája című rajzfilm vetítése a Székelyföldi Legendárium meséiből. Ajánlott korcsoport: 3 éves kortól. (FACEBOOK)
17.00 online koncert Bognár Szilvia és zenekara előadásában. A koncert időtartama: kb. 40-45 perc. Családi programként ajánljuk. (FACEBOOK)

A programokon a részvétel ingyenes, de egyes előadásokra előzetes regisztráció szükséges.

EZ, ATEMPO.sk

30 éves a Háromszék Táncegyüttes – online programmal ünnepelnek

30 éves a Háromszék Táncegyüttes – online programmal ünnepelnek

A Háromszék Táncegyüttes idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A járványügyi helyzetre való tekintettel a virtuális térben tartják ünnepi programsorozatukat november 19-21. között, amelynek keretében felidézik az elmúlt évek emlékezetes pillanatait, közös sétára hívják a nézőket, volt és jelenlegi kollégákat ezen a hosszú táncösvényen, amit maguk mögött tudhatnak, bizakodva tekintve a jövőbe.

ITT NÉZD A PROGRAMOKAT

Program

November 19. (Csütörtök)

19.00 Rendek között, vonók mögött – Népzenészsorsok a XXI. századból
Kolozsváron élő népzenészek koncertje

November 20. (Péntek)

18.00 Heveder zenekar: Örömmuzsika Borospatakáról
18.20 Könyvbemutató – Fekete Réka: Táncösvényeken
20.00 Filmbemutató: Riportfilm a jubiláló Háromszék Táncegyüttesről

November 21. (Szombat)

11.00 Gyermekelőadás közvetítés: Az én mesém
19.00 Online ünnepi gálaműsor

EZ, ATEMPO.sk

A népzene és a világzene legjobbjai online - jön a Héttorony Fesztivál

A népzene és a világzene legjobbjai online - jön a Héttorony Fesztivál

A pénteki gálaműsor és a csütörtöki programok is online követhetők az idei Héttorony Fesztiválon, ahol ezúttal is parádés programmal készültek a szervezők.

Biztonsági okokból idén kizárólag magyar művészek lakják be Makovecz Imre tereit. A Kakasdon, Siófokon, Százhalombattán és Budapesten készült közönség nélküli felvételeket november 19-én, csütörtökön 19.00 órától a www.hettoronyfesztival.hu weboldalon lehet majd megtekinteni.

 

Héttorony Fesztivál

 

A fesztivál fellépői között lesz a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Sebestyén Márta, aki önálló koncertje után még a Szent Efrém Férfikarral is színpadra áll, a Prima és kétszeres Artisjus-díjas Palya Bea, valamint a Womex életműdíjas Lakatos Mónika a Romengó együttessel. A felvidéki származású Szvorák Katalin önálló estet ad.

 

Héttorony Fesztivál

 

Az idei év középpontjában a női hang áll, így kiemelt szerepet kapnak a női produkciók: a Dűvő mellett feltűnik majd Kubinyi Júlia, Lovász Irén az Égi hang című műsorával szerepel, Petrás Mária pedig önálló estet ad.

Látható és hallható lesz a Dalinda énekegyüttes a Bazsevával, a Triolina Folk, Dresch Mihály Triójában pedig Lőrincz Hortenzia vendégeskedik. Külön produkcióként Makovecz Imre gondolatait Szarvas József tolmácsolja.

 

Héttorony Fesztivál

 

A Héttorony Fesztiválnak immár hagyományosnak mondható eleme, hogy a közreműködők közös produkciókkal is készülnek. Ez a jelenlegi körülmények között sem maradt el, és Átjárások címen ezeket a világzenei összefonódásokat is meg lehet tekinteni.

Pénteken a gálaműsor is online jelentkezik 20.00 órától, amelyen megidézik a fesztivál fő szellemi támogatója, Fekete György emlékét, emellett a fesztivál minden fellépője egy-egy különleges műsorszámmal vesz részt a programban.

A Héttorony Fesztivált 2012 óta minden év novemberében megrendezik azzal a céllal, hogy a népzene és a világzene legértékesebb produkciói minél több emberhez eljussanak, valamint hogy ráirányítsa a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára. A koncertek mellett Makovecz Imre életművét és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések szokták várni a közönséget határon innen és túl egyaránt.

ITT NÉZD A FESZTIVÁLT

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Héttorony Fesztivál

A legendás Bikini az Akusztik színpadán (+VIDEÓ)

A legendás Bikini az Akusztik színpadán (+VIDEÓ)

Egy legendás zenekar ad koncertet az M2 Petőfi TV-n hétfőn este. Az 1982-ben alakult Bikini együttes egy remek nagyszabású koncert keretében varázsolja el az Akusztik Legendák nézőit legjobb dalaik unplugged változatával.

Boncsér Gergely és Kolonits Klára estjeivel folytatódnak az Opera hétvégi közvetítései

Boncsér Gergely és Kolonits Klára estjeivel folytatódnak az Opera hétvégi közvetítései

Boncsér Gergely és Kolonits Klára áriaestjei az OperaLive vetítéssorozat keretében esténként 20 órától az Opera Facebook-oldalán.

Boncsér Gergely tenor a MaszkaBál szombati műsorában olasz, francia és orosz zeneszerzők műveit szólaltatja meg. Egyik vendége a Kossuth-díjas Kálmándy Mihály, a meglepetésvendég pedig egy fiatal szoprán lesz. Az esten zongorán Bartal László működik közre, a műsorvezető Gyüdi Melitta, rendező Niklai Judit.

RÉSZLETEK

Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Kolonits Klára a MaszkaBál vasárnapi műsorában Erkel, Verdi és Bellini műveiből idézi fel kedvenc koloratúr és bel canto szerepeit. Vendégével, Balga Gabriellával már hallhatta együtt a MaszkaBál közönsége, akkor Kolonits Klára volt a vendég. A mostani adásban újra a Normából adnak elő egy kettőst, ezúttal a második felvonásból. A meglepetésvendég egy fiatal tenor lesz, aki a francia operairodalom egyik remekével készül. Zongorán közreműködik Szennai Kálmán, műsorvezető Ókovács Szilveszter, az estet Harangi Mária rendezi.

RÉSZLETEK

A jövő heti OperaSzerda nézői november 18-án előbemutatónak lehetnek részesei. Az Opera a járvány miatt kénytelen volt elhalasztani Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című musicaloperájának bemutatóját, ebből láthatnak most ízelítőt az érdeklődők. A Bulgakov regényéből készült színpadi mű koncertszerű keresztmetszete Balczó Péter, Sáfár Orsolya, Kálmán Péter, Szakács Ildikó, Gavodi Zoltán, Kiss Tivadar, Varga Donát, Hábetler András, Kovács István, Kiss András és Várhelyi Éva előadásában hallható. Zongorán közreműködik Kálvin Balázs, narrátor Mona Dániel, az estet Lázár Katalin rendezi.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Emmer László

A Múzeumok és galériák éjszakája online

A Múzeumok és galériák éjszakája online

A Szlovák Nemzeti Múzeum a pozsonyi emlékőrző intézményekkel karöltve rendezi meg a népszerű Múzeumok és galériák éjszakáját immár XVI. alkalommal, mely egész Európára kiterjedő esemény. Ebben az évben a hagyományoktól eltérően – virtuális formában. 20 pozsonyi múzeum és képtár programját – beleértve a Szlovák Nemzeti Múzeum tagintézményeit is Szlovákia-szerte – online követhetik 2020. november 14-én 15.00 órától 24.00 óráig a nmag.snm.sk weboldalon.

A járványellenes intézkedések folytán 2020 tavaszán a franciaországi szervezők áthelyezték az esemény hagyományos májusi időpontját november 14-re. Az ősz kezdetén azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a járványügyi helyzet még tovább romolhat – a kulturális intézmények novemberi látogathatósága kérdésessé vált.

„A Múzeumok és galériák éjszakája esemény online formában történő előkészítéséről hozott döntés helyesnek bizonyult. Bár a Szlovák Nemzeti Múzeumnak sokéves tapasztalata van az esemény koordinálásával, ez a különleges év számunkra egy új kihívást jelent. Tudom, hogy ahogy már korábban is, az esemény iránt ebben a formában is lesz érdeklődés” - mondta Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója.

Az egymással együttműködő emlékőrző és kulturális intézmények programja számos témát kínál. Az érdeklődés középpontjában a múzeumi műtárgy vagy műalkotás és annak bemutatása áll. Mindez virtuális kiállítások, hang vagy videó formájában történő tárlatvezetések, előadások, viták, adatlapok, játékzónák, vetélkedők, munkalapok stb. formájában a látogatók valamennyi korcsoportja számára.

 

Bibiana – a „legkisebbek” képtára az ebben az évben ünnepelt 30. születésnapja alkalmából kreatív részlegek bemutatását készítette elő, amelyek már évek óta játékos formában közvetítik a művészetet a gyermekek felé. A Nedbalka Modern Művészeti Képtár virtuális tárlatvezetés formájában átvezeti önöket az állandó kiállításán, és bemutatja a a VÚB Alapítvány Festmény-verseny művészei egyes műalkotásait. A Szlovák Képzőművészeti Szövetség – Umelka képtár online kiállítást és előadással egybekötött live stream tárlatvezetést készített elő Marián és Tomáš Polonský – Szobor, festmény, építészet címmel. A nemzetközi kiállítási projekt NA HRANE / AT THE LIMIT / AM LIMIT / A PEREMEN a Kunsthalle Bratislava szervezésében határos helyzetek vizsgál 6 országból származó 16 szerző műveinek fényében. A Szlovák Nemzeti Galéria az esemény során saját művei érdekességeit kínálja az Instagramról történő letöltésre mobiltelefonra, illetve hangfelvételek letöltését a webumenia.sk portálról a Generáció 909,76 című kiállítás kiemelt műalkotásaihoz. Az Ó, a ruha! (Ó, šaty!) kiállítás által ihletett egyszerű tevékenységeket bemutató rövid videóban a test és a ruházat kapcsolatát vizsgálja.

 

A Közlekedési Múzeum megtekintését az Szlovák Műszaki Múzeum - Pozsonyi Közlekedési Múzeum készítette elő. Pozsony Város Múzeumának élete alapján elkészített 2 helyiség és 2 téma megtekintésére a Múzeumnak van jövője (2011) elnevezésű műterembe Lukáš Latinák invitál bennünket. A történelmi játékok történeteihez kapcsolódik a papírral való tevékenység is, amelybe a látogatók is bekapcsolódhatnak. Az esemény keretén belül „újonc” a Rendőrségi Múzeum, amely egy érdekes korabeli anyaggal készült, amelynek címe - Biztonsági szolgálat, folyóirat a biztonsági hivatalok, testületek és szervek számára a Csehszlovák Köztásaságban (1932 - 1936). A múzeummal együtt lapozzák végig az első köztársaság idejéből származó csendőr folyóiratokat, és fedezzenek fel olyan bájos rendőrtörténeteket, mint az alábbiak: Verekedés egy szlovák községben, Foghúzás ujjal, A koldulást szakmaként űzők jelei és így tovább. CVTI SR-Oktatásügyi és Pedagógiai Múzeum jelentős szlovák személyiségek emlékeiből készült online kiállításciklusokat mutat be, akik visszaemlékeztek az iskolapadban eltöltött időkre - Személyiségek az iskolapadban cím alatt. Az 1918 - 1945 közti időszak iskolai gyűjteménytárgyainak bemutatását is kínálja „50 a kabinetből” cím alatt. A Népművészeti Alkotások Központja egy kísérőprogramot és kiállítást készített elő Hangszerek mesterei néven. A Vízügyi Múzeum online formában hozzáférhetővé teszi az Ökológiai katasztrófa a II. vízforráson Pozsonyban című kiállítását és a pozsonyi vízművek történelmében jelentős szerepet játszó objektumok és személyek adatlapjait. A Szlovák Formatervezési Múzeum első kiállításához készült webet A formatervezés 100 éve Szlovákia 1918–2018 cím, valamint a Nemzeti Formatervezési Díj 2020 / kommunikációs dizájn díjra történő jelölést a Szlovák Formatervezési Központ az esemény idején indítja el.

 

Milyen érzés éjszakára a múzeumban bezárva maradni? Haladjanak végig sötétben az egyes kiállításokon és expozíciókon a Szlovák Nemzeti Múzeum székhelyének épületében a kis Adelkával. Személyesen vezeti önöket végig múzeumépítő Michal Milan Harmincs és a Szlovák Nemzeti Múzeum - Természeti Múzeuma gyűjteményeinek kurátorai. A nők és az ő szerepük a történelemben egy érdekes és kevéssé kutatott téma. Mi mindent éltek át a „Nők a felkelés során” - ezt világítja meg a Hadsereg a felkelés során kiállításhoz fűződően tartott előadás. Hogyan (ne) viselkedjünk a múzeumban - ezt magyarázza meg a Szlovák Nemzeti Múzeum - Történelmi Múzeum játékos bemutató videók formájában. A gyermekek számára történeteket és legendákat is kínál a magyar királyokról, valamint más egyéb virtuális tárlat- és kiállításvezetést is. Ha egyszer felnőtt leszek, régész akarok lenni, mondják a legfiatalabb látogatók a Szlovák Nemzeti Múzeum – Régészeti Múzeum dolgozóival együtt. A Szlovák Nemzeti Múzeum – Zenemúzeum gyűjteményét és létrejöttének történetét mutatja be a szlovák és angol nyelvű videófelvétel. A németek kulturális és művészeti életét a történelmi Pozsony városában mutatja be munkalapok segítségével a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Kárpáti Németek Kultúrájának Múzeuma. Virtuálisan végigvezeti Önöket Pozsonyon kívüli tárlatain Kassán, Szklabonyán és Alsósztregován a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. A labdarúgási viszonyokról az 1. Csehszlovák Köztársaság idején mesél J. Kšiňan a Labdarúgás a horogkereszt idején elnevezésű kiállításhoz készült Az S. C. Makabeáról és a labdarúgásról Pozsonyban a két háború közötti időszakban című videofelvételben, amelyet a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Zsidó Kultúra Múzeuma produkciójában készült. A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Horvát Kultúra Múzeuma egy prezentációval készült a múzeum állandó kiállításához, amely a szlovákiai horvátok történelmére és kultúrájára fókuszál. Az állandó kiállításokról készült videofelvételek megtekinthetők a Vöröskő Múzeum és a Modori Ľudovít Štúr Múzeum honlapján is. Cherchez la femme – Keresd a nőt - a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovák Nemzeti Tanácsok Múzeuma kiállításaihoz készült prezentációkban. A Bajmóci Múzeum interaktív 360° videót készített a vár nyilvánosság számára nem látogatható padláshelyiségeiről. A Kékkőn található Bábkultúra és Játékmúzeumban a legkisebb látogatók kipróbálhatják kreativitásukat a bábkészítő műhelyekben az objektíven keresztül. A Juliana és a többiek című kisfilmhez a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szepességi Múzeum néhány kvízkérdést állított össze, amelyek az esemény során megválaszolhatók a múzeum közösségi hálóin, és így az érdeklődők bekapcsolódhatnak a versenybe. A Szlovák Nemzeti Múzeum – Az Ukrán Kultúra Múzeuma egy virtuális kiállítást mutat be Ivan Kulec és alkotásai címen.

 

A Középeurópai Fénykép Háza a középeurópai Sognification című fénykép kiállításról audiovizuális prezentációt kínál a Zoya Galériában és fényképészeti képzést: Az egyéni tanfolyamoktól a gyermektáborokig címmel. A Slovakiana prezentációs portál hozzáférhető teszi a széles nyilvánosság számára a kulturális örökség digitalizálásának eredményét, és az érdeklődők számára lehetővé teszi az egyes objektumok megjelenítését, a virtuális kiállítások megtekintését, a műemlékvezetéseket, saját gyűjtemények létrehozását és érdekes témák megosztását. A Pozsonyi Kulturális és Információs Központ és Pozsony Városa Róbert Paršo grafikusművésszel együtt hozzáférhető teszik a Tolerancia című egyedülálló plakátkiállítását. Vándor jellegű plakátbemutatóról van szó, amelybe folyamatosan további plakátokat sorolnak be különböző országokból. Maradjanak otthon, és jöjjenek velünk együtt Pozsony online megtekintésére! Virtuális sétákra és a jelentős pozsonyi műemlékek, múzeumok, illetve érdekes építészeti művek megtekintésére hívja önöket a Bratislava Tourist Board az érdekes helyek támogatása céljából a világjárvány idején.

 

Kövessék online a Múzeumok és galériák éjszakáját. A családdal, barátokkal együtt, vagy akár egyedül otthon pizsamában. Töltsön el egy kellemes napot késői éjszakáig a múzeumok és képtárak társaságában, amelyek ilyen nem hagyományos módon csakis az Önök számára szombaton, 2020. november 14-én 15.00 órától 24.00 óráig nyitva tartanak az nmag.snm.sk oldalon.

ATEMPO.sk

Végvári Ádám meglepődött a Neoton Família japán sikerein (+VIDEÓ)

Végvári Ádám meglepődött a Neoton Família japán sikerein (+VIDEÓ)

A família című lemezével indult el világ körüli hódítására a Neoton Família a 80-es évek elején. Először a japán, majd a spanyol koncertek következtek, és az együttesben még csak egy éve zenélő Végvári Ádám kapkodta a fejét a történések miatt. A gitáros a Lemezjátszó Classic estsorozat új részében mesél az akkori eseményekről, a koronavírus-helyzet miatt online térben.

Online is követhető a 8. Music Hungary konferencia – mutatjuk a programot is

Online is követhető a 8. Music Hungary konferencia – mutatjuk a programot is

Kiútkeresés a koronavírus okozta zeneipari válságból, újratervezés és még erősebb összefogás a célja a 8. Music Hungary konferenciának, amelyet november 9-10-én, a magyar zeneipar meghatározó szereplőinek részvételével rendez meg a Music Hungary Szövetség Veszprémben, Európa 2023-as kulturális fővárosában. Több előadást élőben is közvetítenek a Facebookon.

A koronavírus-járvány által uralt idei esztendőt az átszervezések, lemondások, gazdasági zátonyok, szigorítások és tiltások jellemezték, ezért a konferencia is minden eddiginél fajsúlyosabb kérdésekre keresi a választ.

"Ebben az évben akkora szükség van a közös gondolkodásra, amekkorára sosem gondoltunk, hogy lesz. A zeneipar szereplői így egymást segítve, közösen próbálnak túlélni és beleszólni a saját sorsukba. Az idei konferencia is óhatatlanul erről, a túlélésről és saját sorsunk alakításáról fog szólni" – mondta Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.

Március óta folyamatosan kiutat keresve a koronavírus okozta, egyelőre beláthatatlan ideig tartó válságból a szövetség a PricewaterhouseCoopers (PwC) gazdasági tanácsadó vállalat bevonásával hatástanulmányt készíttet a koncert- és fesztiváljegyárak áfakulcsának 5 százalékra csökkentéséről, ennek eredményét a konferencián Szilágyi Dávid, a PwC vezető elemzője fogja ismertetni.

Kiemelt vendég lesz Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum elnöke, a magyar könnyűzene koordinálásért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztos is, akivel Weyer Balázs beszélget majd az elkészült ötéves tervről, további szerepvállalásáról és a jövőbeni lehetőségekről.

A meghívottak között lesz Neús Lopez a berlini Initiative Musiktól, illetve Ave Tölpt is a Music Estoniától, hogy külföldi példákat és gyakorlatokat megvizsgálva indulhasson el a szakmai párbeszéd.

Nem feledkezik meg a konferencia a Veszprém-Balaton régió fenntarthatósági törekvéseiről és a fesztiválok zöldítéséről sem: minderről többek között Claire O'Neill az A Greener Festival társalapító igazgatója, a Green Events & Innovations Conference szervezője is beszél majd egy panelen.

ITT NÉZD ONLINE

 

Online közvetítések programja

November 9.

09:45-10:10 MEGNYITÓ
10:10-10:20 ProArt Zeneipari Jelentés 2020
10:20-11:00 "Mi is pénzből élünk" - Vonzó-e a zenei életpálya
11:45-13:00 Koronás támogatások, a támogatások királya: COVID-mentőövek szerte a világan
14:30-15:15 Zöldülő zeneipar: fenntarthatósági megoldások az élőzenében
15:15-15:30 Rendezvényzöldítési törekvések a Veszprém-Balaton régióban 2020-2023
16:30-17:10 Városi könnyűzenei koncepciók
17:25-19:00 Könnyűzenésített társadalom, társadalmasított könnyűzene: beszélgetés Demeter Szilárddal

 

November 10.

10:00-11:00 Zenei érdekvédelmi szervezetek: hogyan csinálják külföldön?

 

RÉSZLETES OFFLINE PROGRAM

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Fiatal zeneszerzők műveire készült táncjáték debütál ma online a Zeneakadémián

Fiatal zeneszerzők műveire készült táncjáték debütál ma online és a Zeneakadémián

A mozdulatok nyelvén viszi közelebb a kortárs zenét a nagyközönséghez a STUDIO 5 zeneszerzőcsoport Táncjáték című estje november 9-én a budapesti Zeneakadémián. A koncertet ingyenesen közvetítik a Zeneakadémia honlapján, Facebook oldalán és Youtube csatornáján.

A fiatal zeneszerzőkből álló STUDIO 5 - Bella Máté, Virág András Gábor, Szentpáli Roland, Kutrik Bence és Solti Árpád - célja a lehető legtermészetesebb kapcsolódás megteremtése a nagyközönség és a kortárs zene között, ezt szolgálják évről évre a Zeneakadémia Solti termében tartott tematikus koncertjeik is.

E cél elérésére most a táncot választották, amelynek ritmikussága, szavak nélküli eszköztára sok mindenben hasonlít a zeneművek szerkezetére és kifejezőerejére. Immár hatodik tematikus estjükön, a Táncjáték című előadáson azt szeretnék megmutatni, hogy a balett, a tánc és a zene kapcsolata a 21. században legalább annyira élő, mint a francia udvari balett és az opera 18. századi összefonódása vagy épp Stravinsky és a Gyagilev-társulat 20. század eleji együttműködése idején.

 

Studio5 - Táncjáték

 

A program magyarországi ősbemutatóihoz ennek szellemében Kulcsár Noémi Harangozó Gyula-díjas táncművész készít koreográfiákat a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével.

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Bella Máténak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszék Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas oktatójának elhangzó A pillangó álma című kompozíciója két tételből áll, a művet Szabó Lőrinc Dzsuang-Dszi álma című verse inspirálta.

Az egyetem Zeneelméleti Tanszékén oktató Virágh András Gábor szerzeménye a Triptichon. A cím utal a három táblából szerkesztett, összecsukható szárnyasoltárokra, ugyanis a kamaradarab három, egymással kontrasztban álló zenei részre épül, amelyek között a kapcsolatot egy átívelő csellómotívum biztosítja.

Szentpáli Rolandot, az egyetem Artisjus-díjas tubaművész oktatóját a Melton 200 című alkotása komponálásakor a beszédszerű zenei anyagok foglalkoztatták, a tételekben folyamatosan különféle gesztusok, motívumok változnak.

Solti Árpád a Seven SitCom Episodes (Hét szituációs komédia-epizód) című kompozíciójában zenén kívüli, hétköznapi tárgyakkal is dolgozott, megidézve saját gyerekkorának emlékeit, amikor a zongorán és a zongorával "furcsa hangokat" produkált.

Kutrik Bence szerzeménye, a The Mandelbrot Riddle a fraktálképek ihletésére született. Annak zenei leképezése, hogy ezek bármilyen apró részletét kinagyítva az eredeti ábrát kapjuk vissza, így akár a végtelenségig haladhatunk mindig egyre mélyebbre, mégis ugyanoda jutunk.

 

Közreműködők

Agárdy Eszter, Géczy Teodóra, Háry Péter (cselló), Cseh Dalma, Lescsinszky Áron, Kiss Péter, Szőcs Henrik (zongora), Berki Sándor (kürt), Szűcs Péter (klarinét, basszusklarinét), Kanyó Dávid (fuvola), Seleljo Erzsébet (szaxofon), Szentpáli Roland (tuba), Lajhó Gyula (ütőhangszerek)

Vezényel: Juhász Bence
Koreográfus: Kulcsár Noémi
Táncosok: Kulcsár Noémi tellabor
Moderátor: Mesterházi Máté

EZ, ATEMPO.sk / MTI

Boldog, szép napok? - Online könnyűzene-történeti konferenciát rendeznek (+ a program)

Boldog, szép napok? - Online könnyűzene-történeti konferenciát rendeznek (+ a program)

Könnyűzene-történeti konferenciát rendez az NKA Hangfoglaló Program november 17-én a Budapest Music Centerben, az előadásokat online is lehet majd követni.

A "Boldog, szép napok?" - a magyarországi könnyűzene helyzete az átalakulás éveiben című konferencia a rendszerváltás átmeneti éveit vizsgálja.

Az előadások fókuszában a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat monopóliumának megszűnésétől a magánkiadók tündöklését és bukását is magában foglaló évek állnak, az utolsó Németh-kormány, az Antall-, a Boross- és a Horn-kabinetek ideje, amikor a régi romjain lerakták az új rendszer alapjait.

Az előadások végigkövetik a sajtóviszonyok átrendeződését, és vizsgálják a születő harmadik köztársaság kultúrpolitikájának legfontosabb irányait is. M. Kiss Sándor történész az 1980-as évek kultúrpolitikájáról fog beszélni, Jávorszky Béla Szilárd a fővárosi klubélet átalakulásáról. Csatári Bence az Országos Rendező Iroda rendszerváltáskori történetét tekinti át. Több előadás foglalkozik a vidéki zenei színterek - Debrecen, Pécs, Sopron, Eger és Szeged - "megküzdési" stratégiáival is.

A tanácskozást egy pódiumbeszélgetés zárja, amelyen Lévai Balázs Falusi Mariannt, a Pa-Dö-Dö tagját, Nagy Ferót, a Beatrice frontemberét és Németh Alajost, a Bikini basszusgitárosát faggatja majd arról, mit jelentettek számukra az átalakulás évei.

A konferenciát élőben online a Hangfoglaló Program közösségi média oldalán lehet majd követni, az előadások szövege a tervek szerint kötetben fog megjelenni.

ITT NÉZD ONLINE

 

A konferencia tervezett programja:

I. szekció

10.00–10.10 Megnyitó – köszöntőt mond VASS Norbert, az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának vezetője

10.10–10.30 M. KISS Sándor: A fékek lazulása – Kultúrpolitika a nyolcvanas évek Magyarországán

10.30–10.50 BAJNAI Zsolt: Változó sajtóvilág – A hazai sajtóviszonyok átrendeződése 1986 és 1997 között

10.50–11.10 JÁVORSZKY Béla Szilárd: A Lyukból a romkocsmákig – A fővárosi klubélet átalakulása a kilencvenes években

11.10–11.30 CSATÁRI Bence: Az Országos Rendező Iroda története a rendszerváltás idején

II. szekció

12.00–12.20 ROZSONITS Tamás: „Káosz és zűrzavar” – rock és környéke Sopronban az átmenet éveiben

12.20–12.40 CSERTEG István: Álmodozások kora – Zenei energiavonalak és -változások egy parányi megyében

12.40–13.00 KOSZITS Attila: Nextgeneration Pécs – Populáris zene a baranyai megyeszékhelyen a kilencvenes években: változások, tendenciák, friss áramlatok, új nemzedékek

III. szekció

14.00–14.20 VÁRADI Ferenc: Elgurultak a fényes kövek – Őrségváltás a debreceni rockzenében

14.20–14.40 VIRÁG Zoltán: Az árnyak vándorlása és a világok kizökkenése-helyrebillenése – A független zenei színtér korszak-meghatározó szegedi eseményei 1980–2000

14.40–15.00 NÉMETH Tibor: A föld alól, a föld alá – az egri underground rendszerváltás utáni évei

18.00–19.30 Azok a rendszerváltó csibészek – Aki kérdez: Lévai Balázs, akik válaszolnak: Falusi Mariann, Nagy Feró és Németh Alajos

ATEMPO.sk / MTI

Muzsikás együttes

Népzene az Akusztik színpadán (+VIDEÓ)

November első Akusztik adásában a népzenéé lesz a főszerep. Az A38 színpadára az egyik legismertebb, több díjjal is kitüntetett népzenei formáció, a Muzsikás együttes érkezik. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték. Az M2 Petőfi TV-n hétfőn este igazi táncház hangulat várható.

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kocsis Zoltánra emlékezik koncertjével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar pénteken a budapesti Müpában.

Kocsis Zoltán, aki zongoraművészként, zeneszerzőként, pedagógusként és karmesterként egyaránt beírta nevét a magyar zenetörténet könyvébe, 2016. november 6-án hunyt el hatvannégy éves korában. A művész 1997-ben vette át az Állami Hangversenyzenekar vezetését, amely irányításával - Nemzeti Filharmonikus Zenekarként - néhány év alatt világklasszis együttessé fejlődött.

A pénteki hangverseny minden száma a nagy művész tevékenységének egy-egy fejezetére utal.

Elsőként Cser Ádám vezényli az Egmont-nyitányt. A mű forradalmi hangja illik Kocsis emlékéhez, a fiatal pianistát vérbeli zenei lázadóként ismerte meg a hetvenes évek közönsége.

Kocsis Zoltán elhivatott Liszt-előadó volt, sokoldalúsága, a magyar zeneéletben játszott "mindenesi" szerepe is sokban emlékeztet a nagy 19. századi zeneszerző-zongoraművész-karmester-pedagógus alakjára.

Ezért ezen az estén Liszt művei állnak a középpontban Kovács János vezényletével. Elsőként Liszt rendhagyó zongoraversenye, a Haláltánc szólal meg Balog József szólójával, a zongoraművész maga is fellépett Kocsis Zoltán vezényletével.

Ezután előbb Liszt Ave Mariája hangzik el, majd ugyanez a mű Kocsis átiratában csendül fel, arra emlékeztetve, hogy a zeneszerző Kocsis nagy elődjeit - Bartókot, Kodályt, Debussyt, Rahmanyinovot - szolgálta átirataival. A koncert Beethoven VII. szimfóniájával zárul.

A koncertet online is közvetíti a Müpa.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt

Balga Gabriella

ONLINE: Madaras Gergely és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi koncertje Balga Gabriellával

A Müpa a bécsi klasszika zenéjével: Haydn, Mozart és Schubert műveivel tiszteleg mindenszentek ünnepe előtt. 2020. november 1-én, vasárnap 19.30-tól Madaras Gergely és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyére kerül sor, amit élőben közvetítenek.

A koncerten olyan kiváló művészek tolmácsolásában hallhatjuk a műveket, mint a frissen díjazott Balga Gabriella, Szemere Zita, Pataky Dániel és Cser Krisztián.

Már a koncert bevezető darabja, Joseph Haydn 44. (e-moll, „Gyász”) szimfóniája is a november elején időszerű gondolatokat idézi fel, Mozart Requiemjének négy tételét (Tuba mirum, Recordare, Lacrimosa, Benedictus) hallgatva pedig változatlanul az elmúlás-önvizsgálat-megemlékezés gondolatkörében maradunk.

 

Műsor:

Haydn: e-moll („Gyász”) szimfónia, Hob. I:44
Mozart: Requiem, K. 626 - Tuba mirum, Recordare, Lacrimosa, Benedictus
Schubert: V. (B-dúr) szimfónia, D. 485

 

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Haydn számos szimfóniája kapott olyan melléknevet, mely nem a zeneszerzőtől származik, s a legtöbbhöz anekdota is tapad. A „Gyász” szimfónia esetében a zeneszerző állítólag azt kérte, temetésén e mű lassú tételét játsszák majd. Utalhat a név a moll kompozíció viharos saroktételeire is, melyek illenek az 1770-es években divatos művészeti áramlat, a Goethe Wertherét szárnyára kapó Sturm und Drang akkoriban kedvelt hangvételéhez. A szimfóniát követő Mozart-részletek - a Requiem tételei - a zeneirodalom egyik legkülönösebb és legtitokzatosabb kompozíciójának drámai-tragikus világába kalauzolnak: Mozart köztudottan halálos ágyán írta e gyászzenét, egy kilétét fel nem fedő, rejtélyes megrendelő óhajának engedelmeskedve, s a csonkán maradt művet utóbb tanítványa, Süssmayr fejezte be. Schubertet gyakran említik a korai romantika képviselőjeként, a műsort záró V. szimfónia azonban még vérbeli bécsi klasszikus kompozíció, olyannyira, hogy egy csodált elődöt idéz: sok részletében megtévesztően mozarti stílusú és hangvételű. A Nemzeti Filharmonikusokat hazánk Európa-szerte sikeres karmestere, Madaras Gergely, az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója vezényli.

EZ, ATEMPO.sk / MÜPA
Fotó: balgagabriella.com

Premier Balga Gabriellával az OperaSzerda keretében – nézd ONLINE

Premier Balga Gabriellával az OperaSzerda keretében – nézd ONLINE

Folytatódik a Magyar Állami Operaház OperaSzerda sorozata, melynek keretében 2020. október 28-án a nézők egyfajta premiernek lehetnek részesei, amikor Testoni két egyfelvonásos operája, a Fantasio és a Fortunio keresztmetszetét közvetítik a Hevesi Sándor háziszínpadról 20.00 órai kezdettel.

A kortárs olasz zeneszerző, Giampaolo Testoni a francia romantikus Alfred de Musset darabjaira komponált egyfelvonásos operáit a Magyar Állami Operaház művészei a novarai Teatro Cocciával együttműködve már bemutatták 2018-ban egy másik színpadi változatban, de a 2020 őszére kitűzött Harangi Mária rendezte budapesti bemutató a járványhelyzet miatt későbbi időpontra tolódott. A közvetítés nézői most megismerhetik ennek a párdarabnak a legjobb részleteit: mindkét zenés komédia a képzelet és a valóság határmezsgyéjén játszódik, a szerelem és az illúziók világát rajzolja meg, melyben a főszereplők álruhát öltenek, s így a látszatból és a megtévesztésből humoros és keserű játékok, félreértések sora jön létre.

ITT NÉZD ONLINE

Az OperaSzerda keretében a két egyfelvonásos operát Marton Richárd jelmezeinek felhasználásával, Szennai Kálmán zongorakíséretével mutatjuk be. A két címszerepet a frissen díjazott felvidéki Balga Gabriella alakítja, partnerei: Bakonyi Marcell, Erdős Attila, Farkasréti Mária, Gábor Géza, Megyesi Zoltán, Nagy Zsófia, Ódor Botond. Az előadás narrátora Mona Dániel.

ATEMPO.sk / opera.hu
Fotó: opera.hu