Ajánló

Concordia Vegyeskar

Halljuk a győztes kórusokat

Pár napja ért véget a szlovákiai magyar felnőtt kórusok legnagyobb találkozója, a XVI. Kodály Napok. A 16 kórus bemutatta repertoárjuk legjobb műveit. A változatos műsorban a régizenétől kezdve Kodály Zoltán művein keresztül egészen a kortárs darabokig hallhatott ízelítőt a kórusirodalomból a közönség.

Már hagyományosan Kovács János hangmérnök barátunk (maga is tapasztalt kórusénekes) rögzítette a verseny hanganyagát, mely hamarosan meg is jelenik CD formában. Addig is halljunk belőle egy kis ízelítőt a legmagasabb pontszámot elért kórusok előadásából:


Magyar Kulturális Hét Pozsonyban

Júniusban Magyar Kulturális Hét Pozsonyban

A magyar kultúra széles palettáját kívánja minden eddiginél koncentráltabb formában bemutatni a pozsonyi közönségnek a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét Pozsonyban nevű rendezvénysorozat, amelyet idén először rendeznek meg a szlovák fővárosban.

A június 9. és 16. közötti rendezvénysorozatot Magyarország pozsonyi nagykövetsége, a Balassi Intézet és a Pozsonyi Magyar Intézet hozta tető alá több pozsonyi helyszínen, együttműködve több civil és szakmai szervezettel, illetve Pozsony önkormányzatával. A magyar kulturális hetet Magyarország V4-es elnökségének záró rendezvényeként, hagyományteremtő céllal rendezik meg.

Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete a rendezvény programbemutató sajtótájékoztatóján elmondta: a fesztivál ötlete már korábbi eredetű, a megrendezés évek óta érett és most jutott el a megvalósítás szakaszába. Hangsúlyozta: olyan "premierről van szó a szlovák magyar kapcsolatokban", amely során a magyar kultúra több szeletét koncentrálva mutatják be a pozsonyi közönségnek.
A nagykövet szerint a fesztivál címével - Több mint szomszéd - arra akartak utalni, hogy a magyar kultúra a Szlovákiában élők számára részint szomszédos, másrészt több annál, mivel a magyar kultúra Szlovákiában, illetve a szlovák kultúra Magyarországon is él. Ennek szellemében a fesztiválon a magyarországi szlovákok kultúrája és a visegrádi partnerek kultúrája is szerepet kap. "Amennyiben a fesztiválnak pozitív fogadtatása lesz, akkor szeretnénk hagyományt teremteni és minden év június elején megrendezni" - mutatott rá.

A fesztivál programja június 9-én pünkösdi orgonahangversennyel kezdődik a Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázó templomban. A Magyar Kulturális Hét idején két tucat különböző rendezvény lesz pozsonyi helyszíneken, köztük a Pozsonyi Magyar Intézetben, a Szlovák Filharmóniában, a Szlovák Nemzeti Színházban és a rendezvény központi kültéri helyszínén, az óvárosi Hviezdoslav téren is.

Ez utóbbi helyszínen, június 13-án rendezik a fesztivál hivatalos megnyitóját is, amelynek során magyar könnyű- és népzenei előadók, egyebek mellett a Neoton Família, Lajkó Félix, a Pendelyes táncegyüttes és a Budapest Bár lép fel. Ugyanitt június 13. és 15. között magyar gasztronómiai fesztivál is várja a látogatókat, akik jellegzetes magyar gasztronómiai specialitások gazdag választékából válogathatnak és négy híres magyar mesterszakács főztjét is megkóstolhatják a környékbeli éttermek valamelyikében. A fesztivált a Zuglói Filharmónia a pozsonyi Vigadóban tartott koncertje zárja majd június 16-án este hat órai kezdettel.

A rendezvények túlnyomó többsége ingyenes lesz látogatható. Programfüzetet itt tölthetik le:

PROGRAMFÜZET

ATEMPO.sk
forrás: MTI

Csábi ORGONAest

Idén is folytatódik a Csábi ORGONAest koncertsorozat

A Csemadok Csábi Alapszervezete és a Csábi Szeder Fábián Dalegylet immár negyedik alkalommal rendezi meg a rendhagyó Csábi ORGONAestet, ahol egy órás koncert keretében egy elismert orgonaművész mutatja be repertoárját, mely korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjeként is emlegetett zeneszerszámmal.

Bár a koncerten az orgona játssza a főszerepet, ugyanakkor a meghívott előadóművész énekes szólistával együtt is előad műveket. A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Érdekesség, hogy az orgonaművész játékát, aki a karzaton játszik a közönség is láthatja kamerák és kivetítő segítségével.

Idén az Egerből érkező Réz Lóránt orgonaművész szólaltatja meg a templom orgonáját, aki 1975-ben született Jászberényben. Az orgonával a Budapesti Kántorképző Tanfolyamon ismerkedett meg, ahol Dr. Bednarick Anasztázia tanította.

Réz Lóránt

Zenei érettségit a kecskeméti Kodály Iskolában tett Révész László növendékeként. 1998-ban szerzett művészdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában Dr. Csanádi László osztályában. Az ELTE Pedagógia Doktori Iskolájának doktorjelöltje.
Diplomája óta az egri Eszterházy Károly Főiskola Ének – Zene Tanszéknek oktatója, valamint a Farkas Ferenc Zeneiskolában vezeti az orgona tanszakot.
Több nemzetközi orgonaverseny és mesterkurzus résztvevője volt, például: Gelsenkirchen, Gdansk, Lipcse, Nápoly, Udine. Számos szólókoncertet adott Magyarországon és külföldön is (Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Németország, Románia, Brazília).
Az orgonairodalom széles spektrumát repertoárján tartja. Grigny, Sweelinck, Cabezon, Buxtehude, Reincken, J. S. Bach, Reger, Franck, Liszt, Mendelssohn, Haydn, Dupre, Durufle, Vierne, Koloss, Hindemit és kollégája Kátai László műveit hallhatjuk koncertjein. Fő zenei területe Bach orgonaművészete és a köré csoportosuló szerzők muzsikája. A barokk zene mellett nyitott a kortárs zenei irányzatokra is.
2011-ben Jászberényben Déryné díjban, 2012-ben Egerben Pro Agria szakmai díjban részesült.

A koncerten szólót énekel Híves Mária Csábról a műsort pedig vezeti Dr. Tóth Árpád Budapestről.

Mindenkit nagy szeretettel várnak 2014. május 11-én vasárnap 16:30-kor Csábon a római katolikus templomban! A belépés ingyenes.

24. Mediawave

Felvidéki programok a ma induló 24. Mediawave fesztiválon

Nemzetközi filmfesztivállal, Szabados-emlékesttel, különleges koncertekkel és műhelyekkel, képzőművészeti és irodalmi eseményekkel várja látogatóit a ma induló a 24. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét a dél-komáromi Monostori Erődben.

A fesztivál számos programja ingyenes és a hosszú hétvégén a családok számára is kikapcsolódást nyújthat. Bemutatják Herman Ottó Magyar halászat című könyvének illusztrációit és a tudósra emlékezve tanösvénnyel és játszóházzal is találkozhatnak a Mediawave látogatói.

Az idei fesztivál egyik kiemelt vendége a Felvidék népi kultúrájával, népzenéjével, néptáncával és gasztronómiájával. Ehhez kapcsolódik a felvidéki népi műhely, ahol az érdeklődők megismerhetik a térség népzenéjét és táncait. A különböző tájegységek táncait Csallóköztől Gömörig felvidéki táncoktatók tanítják.

A Duna-parti majálison, a folyó menti fasornál a Kiscsőszi Jószágkarám állatsimogatója rackákkal, bárányokkal, szamarakkal és kecskékkel fogadja az együttlétre érkezőket. A záró napon főzőverseny lesz, a jelentkezőknek a Kárpát-medencében termelt növényekből és egyéb hozzávalókból kell készíteniük az ételeket, lehetőleg friss, májusi alapanyagokból.

Az érdeklődők szabadon látogathatják a különböző asztalokat egy dalra és kóstolóra is: a Romungro Gipsy Band asztalánál például cigánylecsót, a palásti asztalnál sóskás rétest, a csallóközinél szerdahelyi étel- és italspecialitásokat kóstolhatnak.

A 119 filmből álló versenyprogramban 88 külföldi és 31 magyar filmet vetítenek. Idén először rendezték meg a Úton Online Filmfesztivált, amelynek közönségdíjas filmjei és a zsűri válogatása is bekerült az Együttlét programjába.

A zenei program részeként az Occupy Mediawave projektben a zenészek az erőd elhagyatott akusztikus tereit foglalják el rendhagyó koncertjeikkel, a résztvevő muzsikusok a kazamatarendszer eldugott pontjain ad hoc formációkban koncerteznek.

Grencsó István együttesével, az utóbbi évek egyik legerőteljesebb improvizatív csapatává összeérett Grencsó Kollektívával a nagy előd, Szabados György előtt tisztelegve korai időszakának legfontosabb darabjait, a legendás Esküvőt, az Adytont és a Fohászt adják elő.

A fesztiválon bemutatják Kocsis Tibor Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmjét, amely a katalán sztárcsapat történetében jelentős szerepet betöltött magyar futballisták pályafutását eleveníti fel. Kubala és Kocsis mellett az egyik főszereplő a komáromi Czibor Zoltán. A film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült.

A vetítés után futballtornát rendeznek a Mediawave-szervezők és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) válogatottjai között. A tervek szerint pályára lép Kocsis Tibor mellett Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója és Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja is.

A fesztivál helyszínéül szolgáló Monostori Erőd dunai bástyája 2013-ban új kiállítótérrel és rendezvényhelyszínnel bővült. A felújításoknak köszönhetően 1200 négyzetméteren jöttek létre komplex kiállító-, valamint fogadó- és rendezvényterek. A szocializmus idején szovjet katonai raktárként funkcionált erőd másfél kilométeren határos a Dunával, három kilométeres kazamatarendszer, valamint 150 terem tartozik hozzá.

Részletes információk a programokkal és műhelyekkel kapcsolatban a Mediawave honlapján találhatók.

ATEMPO.sk
forrás: MTI

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Palóc Húsvét a Füleki Várban

A Füleki Várban kilencedik alkalommal rendezik meg hétfőn a Palóc Húsvétot; a program folklórműsorában fellépnek a 2012-es Fölszállott a páva szlovákiai magyar döntősei is - tájékoztatta az MTI-t a Füleki Vármúzeum igazgatója.

Agócs Attila elmondta: az érdeklődők az egész nap zajló kézműves foglalkozások és kirakodóvásár mellett megtekinthetik a folklórműsort, amelyet a helyi Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes nyit.

Ezt követően a 2012-es Fölszállott a páva szlovákiai magyar döntősei adnak közös műsort Páva-Gála címmel az Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál 2013-as kiemelt aranysávos együttesével, a zselízi Kincső Néptáncegyüttessel, őket a Gereben Zenekar kíséri.

A gyerekeket a Magyar Ház udvarán a Kerek Perec Egylet szórakoztatja majd a Furulyás Palkó című táncos-zenés meseelőadással, előtte az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny aranysávos ifjú mesélői lépnek színpadra. A műsort a világhírű Besh o droM világzenei együttes zárja.

A Palóc Húsvéton a már hagyományosnak számító tréfás ügyességi vetélkedők is szórakoztatják a közönséget. A kézműves foglalkozások keretében az alkotni vágyók díszíthetnek hímestojást, fonhatnak fűzfavessző korbácsokat, készíthetnek gyékény hímestojástartót vagy mézeskalácsot, és kóstolhatnak palóc népi ételeket is.

Idén először a kézzel hajtott körhinta, a lovaglás és íjászkodás mellett a látogatóknak lehetőségük lesz lovas kocsival körbejárni Fülek történelmi belvárosát, és a rendezvény új elemeként jelenik meg az állatsimogató is.

A vár Bebek-tornyában egész nap megtekinthetők a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai, valamint a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum A polgári női divat a 19. században című kiállítása és Konthur Mária erdélyi népviseleteket bemutató tárlata.

Világsztárok Szlovákiában és Magyarországon

Világsztárok Szlovákiában és Magyarországon

Egyre gyakrabban jelennek meg hírek arról, milyen világsztárok látogatnak el hozzánk az idei évben. Most elsősorban az önálló koncertekre gondolunk, hisz a fesztiválokon biztos még sok ismert hanggal találkozhattok (pl. Prodigy, Lilly Allen, Bonobo, Arctic Monkeys).

Lássuk az eddigi listát:

  • Robbie Williams új turnéja Budapesten is megáll 2014. április 25-én a a Papp László Budapest Sportarénában.
  • Peter Gabriel május 5-én Pozsonyban az Ondrej Nepela téli stadionban, május 6-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik
  • Az Iron Maiden június 3-án szintén a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik, ahol az előzenekar az Anthrax.
  • Billy Idol koncert az Aegon Aréna NTC-ben június 20-án, ahol közreműködik Steve Stevens gitáros is
  • Candy Dulfer, a világhírű holland altszaxofonos az újbudai A38 állóhajón ad koncertet június 26-án.
  • Bob Dylan Kassán a Steel Arénában koncertezik 2014. június 27-én
  • Hugh Laurie, a Dr. House diagnosztája bandájával, a The Copper Bottom Banddel július 19-én Budapesten, a Papp László Sportarénában lép fel, majd július 21-én a pozsonyi Nemzeti Teniszközpont Aegon Arénájában is ad egy koncertet.
  • Az amerikai Dream Theater a progresszív metálzene hazai hívei július 26-án a Budapest Parkban ad koncertet.
  • Joss Stone koncert Pozsonyban a Refinery Gallery-ben 2014. július 27-én és a Budapest Parkban 2014. július 29-én
  • Jethro Tull és Ian Anderson koncert 2014. augusztus 23-án a Budapesti Kongresszusi Központban
  • Kylie Minogue új, Kiss Me Once című turnéja keretében Magyarországon és Szlovákiában is fellép. Az ausztrál popsztár október 18-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában és október 19-én Pozsonyban az Ondrej Nepela téli stadionban
  • James Blunt tavaly megjelent Moon Landing című lemezének turnéja október 27-én a Papp László Budapest Sportarénát is érinti.
  • Michael Bublé a világhírű kanadai énekes november 2-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

ATEMPO.sk

Expired Passport - ZOO

Itt az Expired Passport második nagylemeze, a ZOO

Hivatalosan is megjelent a pozsonyi/dunaszerdahelyi Expired Passport várva-várt második nagylemeze, a ZOO. A Madách-Posonium által kiadott exkluzív, 16 oldalas könyvecskével ellátott digipack kompakt lemezen a szubjektív hard rock csapat tovább színesítette zenei palettáját. A szlovákiai és magyarországi piacon is terjesztésre kerülő nagylemezen olyan ismert zenészek közreműködnek, mint például Török Ádám (fuvola) vagy ifj. Reiter István (hegedű).

Portálunk hamarosan részletesen is bemutatja, hogy mit rejt a felvidéki állatkert.

A vadonatúj lemezéhez élménydús zenehallgatást és jó szórakozást kíván Molnár László is, aki egy videóüzenetben ajánlja mindenkinek a lemezt:

Program dömping a hétvégén

Aki zenés programot keres a több szempontból is ünnepi hétvégére biztos megtalálja a magának megfelelőt. Nagy a kínálat. Tessék választani!

A népzene kedvelőknek ezt ajánljuk:

Varjos zenekar lemezbemutató koncertje
Folkpódium a Zerkula, a Hárompatak és a Pósfa zenekarral

A komolyabb műfaj után érdeklődők is van kínálat:

Mészáros János Elek koncert Füleken
Király Csaba orgonahangversenye

A zenés színházak ezt kínálják:

Viszockij est Rozsnyón
Made in Hungária musical a Jókaiban
Klapka rockmusical dunaszerdahelyi előadása

A könnyedebb műfaj kedvelőinek:

Szikora Róbert Rozsnyón
Korda György és Balázs Klári ünnepi koncertje Nagymegyeren

Szlovákia-szerte 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére különböző rendezvények valósulnak meg. Ebből néhány:

Hajnalvándor verséneklő együttes az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Híd vegyeskar Pozsonyban
A Laudate Dominum énekkar az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Concordia Vegyeskar és a Búzavirág hagyományőrző népdalkör az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésein
Vox Camerata a Március 15-i koszorúzáson
Blaha Lujza Vegyeskar az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Ünnepi műsor az 1848-49-es szabadságharc tiszteletére Somorján
Zobor Hangja Vegyeskar az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Hornyák Marek és Zsuzsa zenekara a Tháliában
Szivárvány énekkar az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Andante kórus az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Korona Énekegyüttes az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Köbölkúti Asszonykórus énekel az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén
Folk LC zenekar az 1848-49-es szabadságharc megemlékezésén

A rock és keményebb zenét kedvelők itt keressenek:

Big Man Band koncert Dunaszerdahelyen
Redrum Sindicate és Bada Bing koncertek
AB/CD (AC/DC Tribut Band) koncert Komáromban
A Fools' Day koncertje Nagymegyeren
Metrock koncert Nagymegyeren

És lesznek nagyobb koncertek is:

Rómeó Vérzik Zselízen
Tankcsapda Kassán
Rómeó Vérzik Érsekújvárott
Stand Up and Scream: Révdown metál fesztivál Komáromban
Élő rockkoncertek Somorján
Omen, Corelosa és SzuperZöld koncert Naszvadon

ATEMPO.sk

A Suliturné keretében felvidéken is Dirty Slippers koncert

A méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét a január 31-én Battonyán induló Suliturné. A Dirty Slippers együttes tagjai idén mintegy 250 oktatási intézményben tartanak koncerttel egybekötött prevenciós előadásokat többek között felvidéken is.

Az iskolák számára ingyenes program a 12-24 éves fiatalokat szólítja meg: a foglalkozás első részében koncerten vehetnek részt a diákok, a második részben pedig a méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeiről, valamint az egészségtelen életmód kockázatairól beszélnek a zenekar tagjai, akiket egészségügyi dolgozók készítettek fel a lényeges információkkal - mondta el Lobó-Szalóky Lázár, a program ötletgazdája, a zenekar énekese, gitárosa kedden az MTI-nek.

A Suliturné 2014-ben Magyarországon kívül Erdélybe és a Vajdaságba is ellátogat. Felvidéken a komáromi Selye János Gimnázium június 6-án tartanak előadást. A programra idén mintegy 500 iskola jelezte igényét - hangsúlyozta a zenekar énekese.

A 2011 őszén indult program az elmúlt két évben több mint 300 iskolába jutott el mintegy 150 ezer fiatalt megszólítva. Az elmúlt évig a zenekar saját költségén valósította meg a preventív célzatú speciális órákat, 2013-ban első ízben kaptak támogatást pályázat révén a Nemzeti Kulturális Alaptól, legutóbb a honvédelmi tárca állt az ügy mellé.

Lobó-Szalóky Lázár emlékeztetett arra: a gyulai Dirty Slippers 2009-ben lett a méhnyakrák elleni küzdelem hazai reklámarca és elkészítette az "Élned kell!" című kampánydalt. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy egy dal nem elég az üzenet célba éréséhez, létrehozták a komplex programot, amelynek segítségével közvetlenebbül tudják átadni a tudnivalókat az érintett korosztálynak.
Mint mondta, a diákok nagyon keveset tudnak a méhnyakrákról, kialakulásának okairól és a betegség megelőzhetőségéről. A rendhagyó foglalkozások nagy érdeklődés mellett zajlanak, az előadások után a diákok kötetlen beszélgetésen tehetik fel a témával kapcsolatos kérdéseiket - tette hozzá.

ATEMPO.sk
forrás: MTI

Megjelent a Golddies zenekar második stúdiólemeze

Megjelent a Golddies zenekar második stúdiólemeze. A Swinging Golddies, címében is utal a rajta található dalok stílusára. A 20-as és 30-as évek magyar filmzenéjétől az amerikai szwing aranykoráig találhatóak rajtuk dalok. Vokálokkal és fúvóshangszerekkel gazdagon tűzdelt hangszerelésben hallhatók régi kedvenceink a zenekar előadásában.

A Golddies közel 15 éve alakult. Azóta sokan játszottak a zenekarban. A mostani csapat körülbelül háromnegyed éve zenél együtt.

Golddies lemezbemutatója és CD keresztelője Dunaszerdahelyen, 2014. január 9-én a Csemadok Házban lesz megtartva.

ATEMPO.sk

Szent Korona Kórus Újévi hangversenye Budapesten

Az Ipolybalogi Szent Korona Kórus és a Salgótarjáni Doráti Kamarazenekar Újévi hangversenyt adnak a Budavári Mátyás-templomban 2014. január 5-én, 16:00-kor. A koncerten közreműködik Keönch Boldizsár, Fazekas Erika, Morvai Tímea, Harmath Dénes. Vezényel Torják Vilmos és Molnár Ottó. Mindenkit szeretettel várnak.

ATEMPO.sk

Megjelent a Kicsi Hang új albuma

Megjelent a Kicsi Hang verséneklő együttes új albuma, a Hajónapló 2 – Utazás a világ végire... címmel. A CD-t december 17-én 17 órától mutatják be Dunaszerdahelyen, a városi művelődési központ színháztermében.

A Hajónapló - A malomnak nincsen köve című album folytatása az új lemez, melyen kortárs magyar költők verseit, cserkészvilág játékait, valamint a népköltészet remekeit dolgozták fel. Az albumon közreműködő vendégművészek: Sárközi Pál, a Csallóköz ismert prímása hegedűn, Adorján Gyula dobon, Szűcs Krisztián trombitán, Tóth Balázs pedig szoprán- és altszaxofonon.

Szabad-e bejönni ide Betlehemmel?

A Kaláka együttes Felvidéken turnézik decemberben. A koncerteken szlovákiai magyar zenészekkel (Korpás Éva, Zsapka Attila, Madarász András) is közreműködnek.

A helyszínek:

09. Hétfő: Selmecbánya Katolikus templom – 18.00
10. Kedd: Párkány, VMK – 11.00
10. Kedd: Párkány, VMK – 18.00
11. Szerda: Pozsony, Óváros Tér – 17.00
12. Csütörtök: Gúta, VMK – 10.00
12. Csütörtök: Dunaszerdahely, VMK – 17.00
13. Péntek: Rimaszombat, VMK – 10.00
13. Péntek: Fülek, VMK – 16.00
15. Vasárnap: Galánta, VMK – 15.00
16. Hétfő: Kassa, Thália Színház – 17.00
17. Kedd: Léva, M.T.Ny. Alapiskola – 13.00
17. Kedd: Léva, Reviczky Ház – 18.00
18. Szerda: Érsekújvár, KH Fő Tér – 10.00
18. Szerda: Érsekújvár, KH Fő Tér – 18.00

KOR-ZÁR klub novembertől

Újabb színnel bővül a Komáromi Jókai Színház rendezvényeinek palettája. 2013 novemberétől a színház stúdióterme ad otthont az immár 24 éve működő szlovákiai magyar verséneklő együttes klubjának.
A Kor-Zár együttes egy-egy költő (irányzat, vagy téma) köré csoportosítja a verseket, s adja át a tematikus csokrot azoknak, akik jelenlétükkel megtisztelik a zenekart. De nemcsak megzenésített versekre számíthatnak nézőink, hanem reményeik szerint egy jó kis beszélgetésre is. Első alkalommal – 2013. november 29-én, 18,00 órai kezdettel – Lackfi Jánossal (író, költő, műfordító, egyetemi tanár) találkozhatnak, s ismerkedhetnek meg a Kor- Zár klub nézői.
A beszélgetést Z. Németh István vezeti, közreműködik Tóth Tibor és Olasz István, a Komáromi Jókai Színház színészei, valamint a KOR-ZÁR zenekar!

forrás: jokai.sk, ATEMPO.sk

II. Fonográf Fesztivál Komáromban

A három napos fesztivál keretén belül Impró est, lemezbemutató és családi délután lesz. A fesztivál 2013. november 22. és 24. között valósul meg Komáromban.

Program:

2013. november 22., Rév
19 ó – Itt és most - Impró est Molnár Xéniával, Gál Tamással, Olasz Istvánnal, Ollé Erikkel, Majorfalvi Bálinttal
21 ó – Cimbaliband – belépő: 5 euró

2013. november 23.
19 ó – Lemezbemutató a Komáromi Jókai Színházban.
Révület című lemezét mutatja be a II. Fonográf Fesztivál keretében, Lakatos Róbert és a Rév zenekar. Vendégelőadók is színpadra lépnek: Malek Andrea, Agócs Gergely, Pál István Szalonna, Gál Tamás, Emmer Péter, Rácz Csaba és az Ante Portas kamarazenekar. Belépő: 7 euró
21 ó – Táncház a Révben

2013. november 24., Rév
16 ó – Gyerektáncház Oláh Attillával és a Pósfa zenekarral
18 ó – Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos koncertje. Belépő: 3 euró.