Ajánló

Mediawave Dunaszerdahelyen is

Együttlét Dunaszerdahelyen

A Tartóshullám/ Mediawave Nemzetközi Film és Zenei együttlét Európa legjobb fesztiváljai közé tartozik. A komáromi eseménysorozat mellett Dunaszerdahelyen is létrejön az együttlét, az NFG Klubban, a Durvacrew polgári társulás szervezésében.

A kétnapos eseményen, szerte a világból beküldött művész- és animációs filmek lesznek főszerepben. A látogatók nemcsak filmekre számíthatnak, hiszen az együttlét egész ideje alatt megtekinthető lesz Huszlicska Áron, azaz Huszlion grafikus művész poszter-kiállítása. Az esemény két estjén fellép a budapesti AZNAP projekt zenekar, és az elektronikus zenei duó a Moon Base Patel Disco. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

ESEMÉNY

 

Részletes program

Április 28. (péntek)

17.00 Nemzetközi filmverseny - kisjátékfilmek, animációk, dokumentumfilmek

20.00 Az esti koncert: AZNAP projekt - Shaman Trip in Budapest. World Music
Horváth Dániel – hegedű, brácsa
Stanislaw Lazarus – doromb, tilinkó
Németh Zsófa Nóra – fuvola, furulya, kaval, ének
Gebri Bernadett – koboz, ének
Vaskó Zsolt – duda, fúvós hangszerek
Zuzanna Ligeti – doromb, cajon, ének
Lévai Viola - furulya, ének
Németh Bali – darbuka, ütőhangszerek
Krokovay Nóra – cselló
Peter Joko Ono – didgeridoo, sargija, trombita
Lulu de la Rue - hegedű

Április 29. (szombat)

13.00 Nemzetközi filmverseny - kisjátékfilmek, animációk, dokumentumfilmek

20.00 Moon Base Patel Disco
Két érsekújvári szelektor közös neve, akik külön - külön is vastagon megállják a helyüket, mint DJ-k, de együtt mégjobbak! Fiatal koruk ellenére hosszú ideje gyűjtik és keresik a legjobb lemezeket, többszáz darabos kollekciójukból most a diszkó zenéket válogatják ki a Mediawave afterpartijára

 

Kiállítás

Huszlicska Áron, azaz HUSZLION poszterei lesznek kiállítva az NFG-ben a kétnapos fesztivál ideje alatt.

Varga Bianka, ATEMPO.sk


Virágh András Gábor

A Szent István Bazilika friss Erkel-díjas orgonaművésze, Virágh András Gábor Felvidéken koncertezik

Idén immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a Csábi ORGONAest. Az egy órás koncert keretében egy újabb elismert és népszerű orgonaművész mutatja be repertoárját, mely korokon és műfajokon átívelve ismerteti meg a hallgatókat a hangszerek királynőjeként is emlegetett zeneszerszámmal.

 

Ezúttal Virágh András Gábor zeneszerző, orgonaművész érkezik Budapestről Csábra, a felvidéki községbe, akinek eddigi szakmai tevékenységét két hazai orgona-, valamint három hazai, ill. három nemzetközi zeneszerzés versenygyőzelem fémjelzi.

András 2010 májusa óta a budapesti Szent István Bazilika orgonaművésze, 2013 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés DLA programjának hallgatója, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, formatan és analízist, valamint zeneelméletet tanít.

A 2007/08-as tanévben a Magyar köztársaság ösztöndíjasa volt, a 2010/11-es évadban elnyerte a Fischer Annie előadóművészi ösztöndíjat, 2017-ben pedig Kodály Zoltán-ösztöndíjban részesült. 2009-ben a Debreceni Egyetem a „Tudományegyetemi Karok Kiváló Hallgatója” kitüntetéssel jutalmazta, amely elismerésben az Egyetem közel harmincezer hallgatója közül nyolcan részesülhettek.

 

Virágh András Gábor

 

2011-ben „Junior Prima Díj”-jal tüntették ki. 2013-ban az Aurora Musis Amica alapítvány, valamint a Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzői díjait vehette át.

2015-ben Femme Fatale c. operájáért Istvánffy Benedek zeneszerzői Díjban részesült, 2017-ben pedig kiemelkedő zeneszerzői teljesítményéért Erkel Díjjal tüntették ki.

Virágh András Gábor kompozícióit 2014 óta a németországi Ostinato Musikverlag, a norvégiai Norsk Musikforlag és az EMB (Editio Musica Budapest) jelenteti meg.
Orgonaművészként Európa számos országában, ill. a tengerentúlon is fellépett, művei pedig számos hazai, és külföldi hangversenyen, fesztiválon hangzanak el.

 

Bár a koncerten az orgona játssza a főszerepet, ugyanakkor a meghívott előadóművész szólistákkal és kórussal is előad egy-egy művet. Idén vendégül látják Farkas András, fiatal tenort Magyarországról, aki Híves Mária csábi szopránnal énekel duettet, valamint színpadra lép a megújult Szeder Kórus és az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola csábi gyermekkara is.

A felcsendülő darabokhoz rövid kommentárok is elhangzanak majd Híves István zenész, tanár tolmácsolásában, melyek segítik a művek megértését, illetve érdekesebbé teszik a darabok követését felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Az orgonaművész játékát, aki a karzaton játszik a közönség ezúttal is láthatja kamerák és kivetítő segítségével.

Mindenkit nagy szeretettel várnak 2017. április 30-án, vasárnap 16.30-kor Csábon a római katolikus templomban! A KONCERT INGYENES.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk

Tollas Rádió

A Tollas Rádió 69. élő adása

Este újra szól a Tollas Rádió, Csallóköz első és egyetlen underground rádióadója. Kéthetente kedden 19 órától hallható színes programjuk.

Kiadatlan zenék helyi zenekarok, zenészek és lemezlovasok közreműködésével, eklektikus válogatásban. Élő riportok, mese, kultúra, tudomány és sok más minden.

 

Az aktuális adás első felében kutyáznak, Izsák Viki kutyaovija és a kutyákkal való viselkedés lesz a téma. Lesz Pontosidő pestrű Tarr Kalmival, Estimese, Rásóvers, Dreeko, Kultúrgáz, valamint szó lesz a Minorma p.t.-ról és a tehetséggondozó táborról, melyről részletesebben cikkünkben is olvashattok. A végén pedig egy erős filmes Fujipetivel, a téma minden idők 10 legjobb zsaru szereplője.

 

HALLGASD ONLINE PORTÁLUNKON

 

ATEMPO.sk / Tollas Rádió

Tankcsapda

Pozsonyban melegít be az Aréna koncertre a Tankcsapda

Klubkoncert hangulatot akar varázsolni a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénába április 28-án. A népszerű debreceni rocktrió első önálló koncertjét adja itt, és az este egyik legérdekesebb eleme lesz, hogy a színpadot az Aréna közepére helyezik. Bemelegítés az estre egy mini határon túli turné lesz, melynek keretében április 22-én Pozsonyban id koncertet adnak a Phoenix RT társaságában.

John Scofield

Pénteken kezdődik a Get Closer Budapest Jazz Fesztivál

Dzsesszvilágsztárok koncertjei, a tavaly elhunyt zenész, Vasvári Pál emléke előtti tisztelgés, és lengyel fotósok tárlata szerepel a pénteken kezdődő Get Closer Budapest Jazz Fesztivál programjában a MOM Kulturális Központban.

"A nyitónapon fellépő amerikai John Scofield a dzsesszgitározás élő legendája, egy hónappal ezelőtt két újabb Grammy-díjat kapott legújabb lemezéért. Másnap a világ első számú bőgőse, a szintén amerikai, 80 éves Ron Carter Richard Galliano francia harmonikással ad közös koncertet, a zárónapon a svájci-francia trombitás Erik Truffaz játszik" - mondta a fesztivál főszervezője.

Kleb Attila kitért arra, hogy a rendezvény magyar blokkja a tavaly nyáron elhunyt nagyszerű basszusgitáros, Vasvári Pál emléke előtt tiszteleg. A fesztiválon a néhai zenész formációi lépnek fel, amelyekben fia, Vasvári Márton helyettesíti őt. Pénteken az In Line, szombaton a Vasvári String Trio, a zárónapon pedig Vasvári Pál utolsó formációja, a Kárpáti Dódi Priváti Projekt játszik.

A Get Closer Budapest kísérőrendezvényeként pénteken nyílik a két lengyel fotós, Pawel Karnowski és Jaroslaw Wierzbicki dzsesszképeiből összeállított kiállítás. Karnowski képei a fesztivál ideje alatt, Wierzbicki anyaga április 23-ig látható a MOMKultban. Kleb Attila elmondta, hogy a képek fekete-fehérek, így sokkal jobban átjön a fotókon a zene, a megörökített dzsesszzenészek érzelmei, gondolatai, hangulatai.

Mint elhangzott, Pawel Karnowski ideje nagy részét Magyarországon tölti és hosszú évek óta rendszeresen látogatja a nyugat- és kelet-európai dzsesszkoncerteket, fesztiválokat. Jaroslaw Wierzbicki a varsói Dzsessz Múzeum fotográfusa

ATEMPO.sk / MTI

Tollas Rádió

A Tollas Rádió 67. élő adása - Jóvilágvan, Dreeko, Vovo Land

Este újra szól a Tollas Rádió, Csallóköz első és egyetlen underground rádióadója. Kéthetente kedden 19 órától hallható színes programjuk.

Kiadatlan zenék helyi zenekarok, zenészek és lemezlovasok közreműködésével, eklektikus válogatásban. Élő riportok, mese, kultúra, tudomány és sok más minden.

 

Az aktuális adásban lesz élő beszélgetés a VOVO LAND Mónikával, Bokor Rékával a Jóvilágvan legújabb lemezéről és lemezbemutató nagykoncertről. Jön Dreeko műsora, Bianka Kultúrgáza, estimese, Rásóvers, meg sok zene!

 

HALLGASD ONLINE PORTÁLUNKON

 

ATEMPO.sk / Tollas Rádió

Kodály konferencia és karvezető verseny a Zeneakadémián - mutatjuk a programot

Kodály konferencia és karvezető verseny a Zeneakadémián - mutatjuk a programot

Idén ismét megrendezésre kerül, immár 13-ik alkalommal a Magyar Karvezető Konferencia és Fiatal Karvezetők Versenye a Zeneakadémia Kupolatermében.

2017. március 24-és és 25-én a KÓTA, a Magyar Kodály Társaság és a Zeneakadémia közös rendezésében, ezúttal Kodály Zoltán emlékére valósul meg a hagyományos konferencia Művészet és tudomány címmel.

Ezt követően vasárnap a Zeneakadémia, a Lantos Rezső Alapítvány és a KÓTA rendezésében lehetünk fül és szemtanúi a Fiatal Karvezetők Versenyének egyetemi és főiskolai hallgatók részére, Lantos Rezső emlékére.

Az érdeklődők részvételi szándékukat a kota@kota.hu e-mail címre, vagy a +36 30 943 0933 telefonszámon jelezhetik. A konferenciára a belépés díjtalan.

 

A rendezvény részletes programja

2017. március 24. péntek

15.00 A rendezvényt megnyitja: Dr. Kutnyánszky Csaba, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese, a KÓTA Elnökségének tagja

Énektanítás kisgyermekkortól, mint a karéneklés megalapozása
15.15 Előadó: Ifj. Sapszon Ferenc, Liszt- és Kossuth-díjas karnagy, az MMA rendes tagja
15.45 Gyakorlati bemutató: Bemutatkozik a Kecskeméti Kodály Iskola Antanténusz Gyermekkara, Vezeti: Szegedi Ildikó, énektanár

16.15-16.30 Szünet

Kodály zenepedagógiai művei, mint a „karéneklés iskolája”
16.30 Előadó: Dr. Ittzés Mihály PhD, Szabolcsi Bence díjas zenetudós, a Magyar Kodály Társaság elnöke, a kecskeméti Kodály Intézet ny. igazgatóhelyettese, az MMA rendes tagja
17.00 Gyakorlati bemutató: készségfejlesztés Kodály pedagógiai műveivel az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola zenetagozatos 6. osztályában, Tanár: Rápli Györgyi, énektanár, karnagy, a Kodály Intézet oktatója

17.30-17.45 Szünet

17.45 Zenepedagógiai és a kórusművek külföldi élete
Előadó: Hartyányi Judit, karnagy, Apáczai Csere János díjas művésztanár, ny. egyetemi docens, a Magyar Kodály Társaság társelnöke, Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli tagja

18.15 Személyes emlékek Kodályról - Kerekasztal beszélgetés

Résztvevők:
Dr. Bónis Ferenc, Erkel-,Széchenyi- és Szabolcsi Bence díjas zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa, a MTA doktora
Dr. Sárosi Bálint, Széchenyi-díjas magyar népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Zenei Alkotóművészeti Osztályának rendes tagja
Prof. Szőnyi Erzsébet, Kossuth-díjas zeneszerző, a Nemzet Művésze
Sebestyénné Farkas Ilona, karnagy, zenetanár
Somorjai Paula, énekművész, karnagy
Kertész Gyula, fotók vetítése

Vezeti: Márkusné Natter-Nád Klára, a Magyar Kodály Társaság lapja, a Kodály Hírek főszerkesztője, Csokonai Vitéz Mihály Alkotói-díjas, Artisjus díjas karnagy, zenei szakíró, a Magyar Kodály Társaság, a Bárdos Társaság, és a KÓTA elnökségi tagja, a Magyar Kultúra Lovagja

 

2017. március 25. szombat

09.30 Bevezetőt mond: Dr. Mindszenty Zsuzsanna DLA, Liszt-díjas karnagy, főiskolai docens, a KÓTA elnöke

Kodály kórusművei
a) zenetörténeti/zenetudományi megközelítésben
09.45 Előadó: Arany János, karnagy, egyetemi docens
b) egyházzenei megközelítésben
10.15 Előadó: Dr. Tardy László, Liszt-, Szt. Adalbert- és Magyar Örökség-díjas karnagy, az MMA rendes tagja
10.45 Előadó: Berkesi Sándor, Liszt-díjas karnagy, zeneszerző, egyetemi docens

11.15-11.30 Szünet

c) népzenei megközelítésben
11.30 A népzene felhasználása Kodály Gyermek- és nőikaraiban
Előadó: Dr. Szalay Olga PhD, népzenekutató, a MTA Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa
12.00 Cigány Zoltán és Fehér Anikó „Ha felmegyek Kolozsvárra…. Portré Balla Ferencné Szász Etelka szamosújvári énekesről” című film
Előadó: Dr. Fehér Anikó, az MMA MMKI kutatója

13.00-14.00 Ebédszünet

Bevezetőt mond: Dr.Mindszenty Zsuzsánna DLA, Liszt-díjas karnagy, főiskolai docens, a KÓTA elnöke

Kodály kórusműveinek előadói tradíciója és a mai gyakorlat - Négy előadás nagy elődök hangfelvételeinek elemzésével
14.00 Gyermekkarok: Hraschek Katalin, a KÓTA Ifjúsági- és Zenepedagógiai Szakbizottság elnöke
14.30 Nőikarok: Dr. Mindszenty Zsuzsánna

15.00-15.30 Szünet

15.30 Férfikarok: Lakner Tamás, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a PTE Művészeti karának dékánja
16.00 Vegyeskarok: Dr. Kollár Éva DLA, Liszt-díjas karnagy, az Magyar Kodály Társaság társelnöke, a KÓTA örökös tiszteletbeli elnöke, az MMA rendes tagja

16.30 Kiskoncert, közreműködik a Budapesti Monteverdi Kórus, vezényel Kollár Éva

18.00 Hangverseny Lantos Rezső emlékére - Közreműködnek a korábbi évek Lantos versenyeinek díjazottjai (Budapest Music Center)

 

2017. március 26. vasárnap

Fiatal Karvezetők Versenye Lantos Rezső Emlékére

09.00-13.30 Elődöntő
15.00-18.00 Döntő
18.30 Eredményhirdetés

ATEMPO.sk

Jön a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra

Jön a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra

Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a patinás gyulai Várkertben a Gyulai Kolbász- és Sódarmustra. Március 31-e és április 2-a között ezúttal is várják a felvidéki családokat az eseményre.

A rendezvény, mely minden évben szezonnyitónak számít a gasztro-kulturális fesztiválok között, fantasztikus nagykoncerteket, sokszínű programokat és három napos bevezetést kínál a magyar gasztronómia kiemelkedő csodájának: a gyulai kolbász és sódar világába. Ezen a hétvégén minden a hungarikumról és a jókedvről fog szólni!

 

Március 31-én pénteken délután 13:00 órakor kezdődik a rendezvény, ahol már megtekinthetőek lesznek a Kiállító Sátorban elhelyezett füstöltáru különlegességek, többek között sonkák, kolbászok. A hivatalos megnyitót követően a fesztivál szakmaiságát igazoló megemlékezés lesz látható a híres gyulai hentesekről. Majd pedig máris a szórakozásé a főszerep a Hevesi Happy Band-el majd a Muzsika TV sztárjaival, akik a legjobb mulatós slágereket egy TV felvétellel egybekötött show-ban hozzák el a közönségnek. Többek között fellép Josh, Balázs Pali, Tilinger Attila és sokan mások!

 

A szombati napon már a délelőtti órákban ínycsiklandozó ételbemutatókra kerül sor. Lesz tradicionális, igazi gyulai disznóvágás, erdélyi konyhabemutató, sonkaszobrászat, hungarikum túra, pazar kolbász- és sonkakiállítás majd ezek zsűrizése hozza meg a közönség kedvét egy "jó gyulai" ebédre. A sonkán kívül senki nem marad pácban, hiszen ebéd után remek programok gondoskodnak majd a mozgásról!

Délután az NRG tánciskola és a Polde Dream rúdfitness performanszai után az Over3 fiatal együttes lép színpadra. A szombat esti buliról a Dirty Slippers lemezbemutató koncertje és a Republic idei első magyarországi kétórás nagykoncertje gondoskodik! Aki nem fárad el késő este Karaoke disco keretein belül csillogtathatja meg énektudását.

 

Vasárnap sem lesz hiány az étvágygerjesztő fogásokból. Látványdisznóvágással indul a reggel, majd az erdélyi gasztrokultúra egy szegmensébe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők, a gyergyószentmiklósi kulináris különlegességek megismerésével.
A Viharsarki Kolbászbajnokságon összemérhetik tudásukat az előző év kolbászkészítő versenyek nyertesei.

 

A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a kolbász és - sonkakészítés kultúráját a legkisebbek már gyermekkorukban megismerhessék és megszerethessék. Így a gyermekműsorok előtt a kicsiknek lehetőségük nyílik majd izgalmas kölyök kolbászkészítési bemutatón részt venni, és ezáltal elsajátítani a magyar gasztronómia egy szeletét. A délutáni eredményhirdetések után a gyulai Pernahajder Campbell koncertezik a színpadon négy órától és "melegíti be" a táncos lábú közönséget a fesztivál zárásaként majd kiváló hangulatot teremtő, a "Nélküled" dalukkal hatalmas sikert aratott Ismerős Arcok zenekarnak, akik minden hazai és határon túlról érkező látogató szívét kívánják megdobogtatni érzelmes zenéjükkel.

Egy biztos, aki ellátogat családjával március 31-e és április 2-a között Gyulára, garantáltan feledhetetlen és örök élményekkel távozik majd a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustráról!

 

Részletes program

Péntek: várkert, fesztiválsátor, kiállítói sátor

13.00 Kiállítás és vásár kezdete
16.30 Hivatalos megnyitó a fesztiválsátorban
A rendezvényt megnyitja Dr. Görgényi Ernő, Gyula Város Polgármestere, a rendezvény Fővédnöke
16.45 Megemlékezés, Híres Gyulai hentesek
17.00 Hevesi Happy Band
18.00 Sonkasaccolás
19.00 Muzsika TV Road Show tv felvétellel
22.30 Retro Disco Dj Ravasszal

Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székháza:
A kolbász és sonkaversenyre nevezett termékek átvétele a székházban (csütörtök, péntek)

 

Szombat: várkert, fesztiválsátor, kiállítói sátor

09.00 Nyit a fesztivál
10.00 „Gyulai” hagyományőrző disznóvágás bemutató
10.00 Kolbász és sonka kiállítás, kiállítói sátor
10.00 Erdélyi Konyha ételkészítési bemutató, kiállítói sátor
10.00 Szabadtűzön készült ételek versenye
10.00 Kézműves foglalkozás
11.00 Hungarikum túra
11.00 A sonka és kolbászverseny nyilvános zsűrizés
11.00 Sonkaszobrászat
11.50 Sonkasaccolás
12.00 The Boys élő koncert
14.00 Hungarikum túra
14.30 Szabadtűzön készül ételek ünnepélyes eredményhirdetése
15.00 NRG tánciskola Vidó Kata
16.30 PoleDream Fitness rudfitness produkció
17.30 Over 3 zenekar élő koncert
19.00 Dirty Slippers élő koncert
20.30 Republic élő nagy koncert
22.30 Karaoke disco

Várkert:
Kézműves kirakodó vásár
Vidámpark
Hogyan készül a „Gyulai Sódar” szakmai bemutatók
Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében
Egészségügyi szűrések az Egészséges Városért Közalapítvány támogatásával
Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székháza: Múzeumlátogatás tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval
Városi helyszíneken, a Gyulai Hungarikum túra útvonalán:
Gyulai Pálinka Manufaktúra
Húsipar Történeti Kiállítás

 

Vasárnap: várkert, fesztiválsátor, kiállítói sátor

09.30 Nyit a fesztivál
09.30 Látványos disznóvágás bemutató
10.00 Gyergyószentmiklósi ételkészítési bemutató
10.30 Meghívásos Kolbászgyúró Verseny
11.00 Hungarikum túra
11.30 Kölyök kolbászkészítési bemutató kiállítói sátor
11.50 Sonkasaccolás, kiállítói sátor
12.00 The Boys élő koncert
13.00 Sonkaszobrászat, kiállítói sátor
14.00 Bodrogközi Rita gyermek műsora
14.30 Sonkasaccolás, kiállítói sátor
15.00 A sonka és kolbászverseny valamint a Meghívásos Kolbászgyúró Verseny eredményhírdetése
16.00 Pernahajder Campbell koncert
18.00 Ismerős Arcok élő koncert

Várkert:
Kézműves kirakodó vásár
Vidámpark
Hogyan készül a „Gyulai Sódar” szakmai bemutató
Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székháza: Múzeumlátogatás tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval

ATEMPO.sk

Utolsó beszélgetés - Juhász Előd kötete Kocsis Zoltán zongoraművészről

Utolsó beszélgetés - Juhász Előd kötete Kocsis Zoltán zongoraművészről

Utolsó beszélgetés címmel jelent meg Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmesterről, zongoraművészről, zeneszerzőről a Nap Kiadó gondozásában Juhász Előd kötete.

A kötetben mások mellett Berkes Kálmán klarinétművész, Hauser Adrienne zongoraművész és a júliusban elhunyt Esterházy Péter író méltatja Kocsis Zoltán művészetét, személyiségét. "A szerző Utolsó beszélgetés című kötete megidézi a szenvedélyes zenész, az őszinte ember emlékét" - mutatott rá Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Kocsis Zoltán személyiségéből erő és szenvedély áradt, amit megőrzött egész pályafutása alatt. Bartók Béla életművének világviszonylatban is egyik legkiemelkedőbb ismerője és tolmácsolója volt, de karmesterként, zeneszerzőként, zenetörténészként, kritikusként és pedagógusként is jelentős életművet hagyott maga után.

"Mondhatjuk: őstehetség volt" - hangsúlyozta a Tarlós István, hozzátéve: Kocsis Zoltán elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi népszerűsítésében, sok jótékonysági koncertet adott, mindig és mindenhol a hazai zenei élet javát szolgálta.

Jótékonysági koncertet ad a Kormorán zenekar Vadkerti Imrével

Jótékonysági koncertet ad a Kormorán zenekar

Jótékonysági koncertet ad a Kormorán zenekar február 17-én Budapesten a Stefánia palotában: a folk-rock csapat a bevételt a Herman Ottó Általános Iskola 12 éves tanulója, Csighy Alexandra számára ajánlja fel, akinek betegsége miatt csontvelő transzplantációra lesz szüksége az év első felében.

Koltay Gergely, a zenekar vezetője elmondta: az együttes kötelességének érzi, hogy segítsen. Mint fogalmazott: "nem az a pár ezer forint fogja meggyógyítani Alexandrát, amit összegyűjtünk, hiszen nagyon jó orvosaink vannak, kiváló a hazai egészségügy, hanem az a szeretet, amit kap azoktól, akik eljönnek a koncertre". Hozzátette, akik eljönnek a rendezvényre, azt a reményt erősítik, hogy Alexandra előtt egy csodálatos életút áll.

A koncert teljes bevétele a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványon keresztül jut el Alexandrához és a családjához.

A Kormorán 1976-ban alakult. Számos tagcsere után 2011-ben csatlakozott a csapathoz Vadkerti Imre Felvidékről.

A február 17-i koncerten a zenekar eljátszik minden régi dalt, amelyet szeret a közönség, és azokat is, amelyek tavaly csendültek fel először a zenekar negyven éves jubileumi koncertjén.

ATEMPO.sk / MTI

Open Road Fest

Komoly hazai brigádok készülnek az Open Road Festre!

A legnagyobb hazai zenészekkel, zúzósnak és változatosnak ígérkező zenei palettával vár mindenkit az idei Open Road Fest, a fesztivál, ami a Road frontemberének az életérzést, Big Daddy Lacának a menőséget, Kowalsy meg a Vegának a szabadságot, az Edda Műveknek pedig lélekben, motorban, feelingben speciális szabadságérzetet ad! Alsóörs a rocktól és a gengszter raptől fog dübörögni, fellép a Road, a Kowalsky meg a Vega, a Ganxsta Zolee és a Kartel, és az Edda Művek, akik azt üzenték, hogy: „kössék föl a nadrágot, mert ott leszünk és odacsavarunk!”

Onedayfröccsfest

Mutatjuk az idei Onedayfröccsfest fellépőit

Hétvégén, az első Fröccsfesztbálon jelentették be a szervezők a 2017-es Onedayfröccsfest kiemelt fellépőit.

Az első jubileumát ünneplő dunaszerdahelyi rendezvény, mely idén ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a következő elő nagykoncerteket kínálja július közepén:

 

Július 14. (péntek)

19.00 Kowalsky meg a Vega nagykoncert

Tollas Rádió

A Tollas Rádió 63. élő adása

Este újra szól a Tollas Rádió, Csallóköz első és egyetlen underground rádióadója. Kéthetente kedden 19 órától hallható színes programjuk.

Kiadatlan zenék helyi zenekarok, zenészek és lemezlovasok közreműködésével, eklektikus válogatásban. Élő riportok, mese, kultúra, tudomány és sok más minden.

 

HALLGASD ONLINE PORTÁLUNKON

 

ATEMPO.sk / Tollas Rádió

Phoenix RT

Új turnéba kezd a Phoenix RT – három országot érint a Szépség VS. Szörny Tour 2017

Januártól áprilisig, három országot érintő tizenkét koncertes turnéba kezd a csallóközcsütörtöki Phoenix RT. A január 22-i Lemmy Emlékesten kezdődik minden Budapesten, ami után természetesen jönnek majd a teljes estés Phoenix RT bulik is.

„Az új dalok ugyan már készülnek, de tavasszal koncerten még nem mutatjuk be őket. Viszont elkezdtük összeállítani a programot és annyit elárulhatok, hogy nagyon rock n roll lesz meglepetésekkel színezve!” - árulta el Puss Tamás, a banda frontembere.

Az új turné a Szépség VS. Szörny daluk nevét hordozza. „Tavaly egész évünket a Piros Karikás Részletek lemez bemutatására tettük fel. Sok helyen megfordultunk. Jó volt látni, hogy sok városban éneklik már a dalokat. A Szépség vs Szörny egyik közös kedvencünk, melyhez egy ütős grafikát is készített Fürjes Balázs. Szóval a színpadi látvány is idén erre épül!”

Koncz Zsuzsa

NYERJ BELÉPŐT: Februárban visszatér Felvidékre Koncz Zsuzsa

Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima-díjas énekesnő, aki már több mint ötven éve áll a színpadon tavaly ünnepelte 70-ik születésnapját. Év végén egy újabb mérföldkőhöz érkezett, megjelent immár negyvenedik nagylemeze Vadvilág címmel.

A 12 dalt tartalmazó új albumot bemutató turnéja keretében az énekesnő ismét visszatér Felvidékre, ezúttal Nyugat-Szlovákiát veszi célba.

 

Két alakalommal hallhatjuk, láthatjuk: Dunaszerdahelyen február 9-én, csütörtökön ad koncertet, majd Komáromban február 13-án, hétfőn szórakoztatja a közönséget. A koncertekre a belépőjegy 19 és 22 euró.

Jegyeket az alábbi helyszíneken lehet megvásárolni:

Dunaszerdahely
elóKONCERT műsoriroda
Focus Music Shop
Csaplár Benedek VMK

Komárom
VMK
Madách könyvesbolt
Diderot könyvesbolt

Bővebb információ és jegyrendelés: www.elokoncert.sk,+421905654349

 

JÁTÉK: Ha szeretnél páros belépőt nyerni valamelyik koncertre, nyilvánosan oszd meg Facebook oldalunkról cikkünket és hozzászólásként írd be, hogy Megosztva. A sorsolás eredményéről portálunkon és facebook oldalunkon értesítjük olvasóinkat. Sok sikert :-)

 

A műsorában a megszokott csapata, Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Tiba Sándor ütős hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron és Lengyelfi Miklós basszusgitáron valamint bőgőn kíséri majd Zsuzsát.

Az év végén jelent meg az új lemez címadó dalának videoklipje is, az Ingoványos vad világ. A zenét Maróthy Zoltán a szöveget pedig Bródy János írta.

Nagyot szól majd a Bősiek-Bősért fesztivál 2017-ben

Nagyot szól majd a Bősiek-Bősért fesztivál 2017-ben is

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Bősiek-Bősért jótékonysági fesztivált. Két nagyszínpaddal, hatalmas fény- és lézershowval, füstgépekkel, konfetti ágyúkkal, ledfalakkal, helyi és külföldi sztárokkal, fellépőkkel várnak mindenkit 2017. június 9-én és 10-én.

A.F.F. Kassán és Rozsnyón

A.F.F. Kassán és Rozsnyón

Az év utolsó napjaiban sem tétlenkedik a 25. Tompa Mihály Országos Verseny győztes verséneklő együttese, az A.F.F.

Az elkövetkezendő napokban két ünnepi koncerttel kívánnak segíteni azoknak, akik a szilveszteri készülődés ellenére még mindig nem szeretnének kizökkenni a karácsonyi hangulatból.

A Zádori Eszter, Bodnár Attila, Kristóf Bálint, Szeles Pál és Orémus Péter alkotta zenekar megzenésített verseken kívül mai magyar könnyűzenei csemegéket is ígér azoknak, akik ellátogatnak

December 29-én (csütörtök), 17.00-kor a rozsnyói Štefánia cukrászdába
illetve
December 30-án (péntek), 17.00-kor a kassai Rovás Akadémia épületébe.

A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Cséfalvay András, ATEMPO.sk