Folytatódnak a Somorjai Blues Estek

Folytatódnak a Somorjai Blues Estek

Slovak Blues Project nagy sikerű fellépése után újabb koncertekkel várják a szervezők a blues zene rajongóit. Október 27-én az érsekújvári The Joint Venture lép színpadra a somorjai Mozi kávézóban.

A zenekart 2010-ben Sajtos Feri alapította, aki többek között a Jazz Blues Jamboree fesztivált is szervezi. Ez alatt az idő alatt az együttes több koncertet adott a hazai és külföldi színpadokon, valamint felléptek a SZIGET fesztiválon is. Az együttes hosszú ideig tradicionális blues számokat játszott, de mára már saját szerzeményekkel is fellépnek.

 

Sajtos Feri és a The Joint Venture

 

November 3-án a pozsonyi blues színtér legendás együttese a Bluesweiser ad koncertet. A zenekar, amely a 80-as években jött létre az egyik legrégebbi blues együttes Szlovákiában. Pályafutásuk alatt 3 albumot rögzítettek, amelyből kettőt tudtak csak kiadni. A zenekar a saját szerzeményiben a blues műfajt funky, jazz és boogie elemekkel egészíti ki. A több mint 30 év alatt számos jelentős fesztiválon is felléptek, mint pl. Pepsi Sziget Magyarországon, Blues Alive Csehországban és Rawa blues festival Lengyelországban.

 

Bluesweiser

 

A projekt a Zene az Örömért polgári társulás szervezésében és Somorja Város támogatásával kerül megrendezésre. Belépés a koncertekre ingyenes.

ATEMPO.sk