Nő nem marad szárazon: Húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn - részletes program

Nő nem marad szárazon – Hollókői Húsvéti fesztivál – Részletes program

Már pénteken elkezdődik és idén négy napig tart a húsvéti fesztivál a világörökségi Hollókőn. A Nógrád megyei faluban gazdag folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások, koncertek, családi és gyermekprogramok várják a látogatókat - mondta a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A hollókői húsvét a hagyományok és az életöröm ünnepe, az ófalu parasztházaival és köves utcájával visszarepít az időbe - fogalmazott Kelecsényi Péter.

Mint ismertette, nagypénteken kézműves kirakodóvásárt, tojásfestő foglalkozást szerveznek az ófaluban, a Csalogató Táncházban felidézik a hollókői böjti szokásokat, az esti igeliturgia előtt pedig a torinói lepel történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 

 

A négy nap rendezvényei párhuzamosan zajlanak az ófaluban, a várban és a színpadon. Utóbbi helyszínen szombaton Szalonna és bandája ad koncertet, vasárnap a Kerekes Band mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, népzenei koncertet ad az Aurevoir. A nap locsoló táncházzal zárul.

Húsvét hétfőjét a Hollókő Táncegyüttes ünnepi műsora nyitja, színpadra lép a Folk 45, a húsvéti nagykoncertet a Góbé zenekar adja.

Gasztronómiai és hagyományőrző programok lesznek szombaton az ófaluban: kereplőzés, népi élet, tánctanítás, népviseletbe öltöztetés, de karikázót tanulhatnak a helyi néptáncegyüttessel, és szilvásgombócot főzhetnek a vendégek a kétbodonyi hagyományőrzőkkel.

Húsvéti szentmisével kezdődik a vasárnapi és hétfői program is. Vasárnap a feltámadási körmenet után megkezdődik a locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, ami természetesen folytatódik hétfőn is. Nóta és tánc, táncház, mesemondás kínál még programot az ófaluban.

Középkori lovagi tábor életképét jelenítik meg a vár előtti téren, a várban középkori ruhapróbával és muzsikával, ügyességi játékokkal, lovagok fegyveres bemutatóival várják a Hollókőre látogatókat.

A vallási ünnepségek mindig kiemelkedő szerepet játszottak Hollókő hagyományőrző közösségében. A húsvéti fesztivál több mint húsz éve vonzza a magyar és nemzetközi látogatókat az egyetlen világörökségi faluba.

 

Részletes program

Pajtaárok Színpad

Április 20. (Nagyszombat)

18.00 Pál István Szalonna és bandája

Április 21. (Húsvét vasárnap)

11.00 Megnyitó és a Hollókő Néptáncegyüttes húsvéti ünnepi műsora
11.45 Iglice Táncegyüttes fellépése
12.15 Dűvő zenekar muzsikál
12.30 Nógrád Táncegyüttes fellépése
13.00 Aurevoir koncert
15.00 Kerekes Band koncert
20.00 Locsoló Táncház a Hollóköves Kávézóban a Dűvő és Nógrád Táncegyüttessel

Április 22. (Húsvét hétfő)

11.00 Megnyitó és a Hollókő Néptáncegyüttes húsvéti ünnepi műsora
11.45 Iglice Táncegyüttes fellépése
12.15 Dűvő zenekar muzsikál
12.30 Nógrád Táncegyüttes fellépése
13.00 Folk on 45 koncert
15.00 Góbé zenekar

 

Ófalu

Április 19. (Nagypéntek) - ingyenes nap

10.00 - 17.00 Húsvéti készülődés Hollókőn
11.00 - 16.00 Kézműves kirakodóvásár a Petőfi úton
11.00 - 16.00 Tojásfestő foglalkozás az alsó kútnál (Petőfi út 32.)
11.30 Hollókői böjti szokások, régi képek felelevenítése a Csalogató Táncházban - Séber Attila előadása
13.30 A Torinói lepel története a Csalógató Táncházban - Polgár Péter előadása
15.30 Hollókői böjti szokások, régi képek felelevenítése a Csalogató Táncházban - Séber Attila előadása
18.00 Nagypénteki Szentmise

Április 20. (Nagyszombat)

Gasztronómiai és hagyományőrző programok az Ófalu udvaraiban
12.00 Kereplőzés hagyományának felelevenítése
11.00 - 16.00 Folklór programok és népi élet bemutatása az Ófalu házainál
11.00 - 16.00 Tánctanítás a Nógrád Táncegyüttessel
11.00 - 16.00 Népviseletbe öltöztetés és karikázó a Hollókői Néptáncegyüttessel
13.00 - 16.00 Szilvásgombóc főzés a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel
15.00 Kereplőzés hagyományának felelevenítése
16.00 Nagyszombati Vigília

Április 21. (Húsvét vasárnap)

09.30 Húsvéti Szentmise
10.30 Feltámadási körmenet
11.00 Délelőtti táncház a Nógráddal
11.45 Hollókői locsolkodás a templomnál
11.55 Hollókői locsolkodás az alsó kútnál
12.00 Guzsalyas Kézműves ház: Bukovics János palóc mesemondó
12.55 Nóta és tánc a templomnál a Bakator zenekarral
13.15 Iglicés gyerekjáték és táncház
14.00 Táncos zenés mulatozás Nógrád módra
15.00 Iglicés gyerekjáték és táncház
15.30 Délutáni táncház a Nógráddal

Április 22. (Húsvét hétfő)

10.00 Nagy Húsvéti Locsolkodás
11.00 Délelőtti táncház a Nógráddal
11.45 Hollókői locsolkodás a templomnál
11.55 Hollókői locsolkodás az alsó kútnál
12.00 Guzsalyas Kézműves ház: Kovács Kincső és Salamon Krisztina muzsikál
12.55 Nóta és tánc a templomnál a Bakator zenekarral
13.15 Iglicés gyerekjáték és táncház
14.00 Táncos zenés mulatozás Nógrád módra
15.00 Iglicés gyerekjáték és táncház
15.30 Délutáni táncház a Nógráddal

 

Vár

10.00 - 17.00 Középkori húsvét Hollókő várában (Nagyszombaton, Húsvét vasárnap és Húsvét hétfőn)
Középkori lovagi tábor és életkép a Vár előtti téren
Középkori ruhapróba
Ügyességi játékok
Lovagok fegyveres bemutatói, történelemóra
Középkori muzsika

ATEMPO.sk / MTI