Lúdas Matyi – premierre készül a Boncák Színpad

A Domonkos Zsuzsa által vezetett lakszakállasi Boncák Színpad pénteken mutatja be legújabb előadását. Egy éve álmodták meg a Lúdas Matyi zenés-táncos-mesejátékukat, amely most valóssággá válik.

„Életművemnek tekintem, mert még soha ekkora feladatra nem vállalkoztam. Kezdő rendezőként, a gyerekek kezdő színészpalántaként csak ösztönből dolgoztunk. De mindent megkaptam hozzá a Jóistentől: helyiséget, támogatást, biztatást és a legfontosabbakat, az aranyos gyerekeket. Minden hibájával és bájával együtt a miénk, úgy ahogy azt lehetőségeink és képességeink megengedték.” - mondta Domonkos Zsuzsa.

A Boncák Színpad tagjai gyerekek. A 90-es években és az ezredforduló idején is működött már a csoport, amely felső tagozatos iskolásokra épült, majd egy bő évtizedes stagnálást követően 2018-ban új lendületet vett a működésük. A Ludas Matyin dolgozó óvodások, alsó és felső tagozatosok már bemutattak egy részletet a darabból tavaly nyáron.

Március 6-án, pénteken 18.00 órától a Lakszakállasi Kultúrházban viszont már az egész előadás premierjére kerül sor. Közreműködik a Huncutkák és Aprócskák Tánccsoportok is.

„Sok-sok élményhez jutottunk a próbák alatt. Volt benne sírás és nevetés, elkeseredés és lelkesedés, elfáradtunk a sok gyakorlásba, de nem adtuk fel. Van még mit csiszolgatnunk a művészi teljesítményünkön, de a legfontosabb, hogy egy csapattá kovácsolódtunk. A nevetés garantált, a bakik is bizonyára, de a célunk az, hogy erre a másfél órára kikapcsolhassunk mindenkit a mindennapi gondjaiból.” - tette hozzá az előadás rendezője, koreográfusa.

Sok sikert és tapsot kívánunk az előadáshoz!

 

Lúdas Matyi

 

EZ, ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM