Fekete Tamás, a Virtuózok döntőse online ad koncertet

Fekete Tamás, a Virtuózok döntőse online ad koncertet

Folytatódik a KultúrKorzóLive sorozat, melynek keretében a Vadkerti Imre, Sipos Dávid, Zsapka Attila trió koncertje után a klasszikus zene kerül előtérbe.

2020. május 13-án, szerdán 19.00 órától a Virtuózok döntőse, az érsekújvári Fekete Tamás zongoraművész ad online koncertet.

Felcsendül az idén 210 éve született német zeneszerző, Robert Schumann Szimfonikus etűdök zongorára írt műve, melyet 1834-ben komponált.

ITT NÉZD A KONCERTET

Fekete Tamás Érsekújvárott született 1993-ban, zenei tanulmányait az Érsekújvári Állami Zeneiskolában kezdte meg, ahol Bukai Beáta tanárnőnél abszolvált. 2009-ben megkezdte tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban, ahol Mgr. art. Katarína Dibáková tanárnőnél szerzett diplomát 2014-ben. Ezzel egy időben felvételt nyert a Pozsonyi Zeneakadémia zongora előadóművész szakára Prof. Ida Černecká osztályába, melynek ötödéves hallgatója.

2018-ban a Virtuózok zenei tehetségkutató tévéműsor negyedik évadának döntőse volt.

Számos rangos versenyen és mesterkurzuson vett részt, 2018-ban megnyerte a Szlovák Filharmónia által kihirdetett szólókoncert-válogatót Prokofiev 1. zongoraversenyével; a hangversenyre 2019 márciusában kerül sor Pozsonyi Vigadóban. 2019 nyarán harmadik helyezést ért el az Olaszországban megrendezett nemzetközi Tadini-versenyen.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk