Két felvidéki, Borbély Alexandra és Durica Katarina egy online műsorban - Nézzétek!

Két felvidéki, Borbély Alexandra és Durica Katarina egy online műsorban

Májusban is folytatódik Juhász Anna POP sorozata, mely az online térbe költözött ebben a rendkívüli helyzetben. A műsorban ezúttal két felvidéki származású vendég érkezik: Durica Katarina író, újságíró és Borbély Alexandra színésznő.

 

Durica Katarina Pozsonyban született, Csallóközben nőtt fel. 20 évesen Egyiptomba költözött fél évre, majd a következő években újra utazott. Évekig dolgozott arab országokban – Egyiptomban, Jordániában, Tunéziában és Törökországban. Tapasztalataiból és az ott megélt élményeiből született első regénye, a “Szökés Egyiptomba”, amely szlovák fordításban is megjelent. Második regénye “Szlovákul szeretni” címen jelent meg.

Harmadik regényéhez, ami “A rendes lányok csendben sírnak” címmel jelent meg, évekig gyűjtötte az érintettek beszámolóját. Jelenleg újságíróként dolgozik, főleg nőket érintő témákkal foglalkozik.

 

Borbély Alexandra Nyitrán született, gyermekkorát Nagycétényben töltötte. Felvételizett a pozsonyi színművészeti egyetemre is, de végül mégis Budapest mellett döntött, 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2012-től a Katona József Színház tagja.

2017-ben, Berlinben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

 

Juhász Anna POP

 

A Juhász Anna POP sorozat azzal a céllal indult, hogy havonta egyszer a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében találkozzanak szerzőkkel, irodalmi hősökkel, detektívekkel, szerelmesekkel, kalandokkal, tragédiákkal és beteljesüléssel – mindazzal, ami a könyvekben van, amit a könyvektől kapunk. Az olvasás mindenkié – ebben hiszünk. És abban, hogy jó megosztani az olvasás élményét egymással.

Hogy ez az élmény a mostani helyzetben is megmaradjon, csupán az online térben:) Így most nem a PIM-be, hanem a képernyők elé várnak mindenkit, ezúttal május 20-án 19.00 órától.

EZ, ATEMPO.sk