Hétfőn este, az A38 Hajó színpadára a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar lép, amely egyszerre innovatív és hagyományőrző alkotócsoport. Az M2 Petőfi TV aznapi Akusztik műsorában első ízben ad a zenekar egy teljes akusztik koncertet.
„Nagyon izgalmas kihívás volt ez, bár korábban is "akusztikoztunk' néhány dal erejéig, de egy komplett koncertnyi dal próbára tett minket. Máshogyan kell fogalmazni mindent” – kezdte Kirschner Péter, aki elárulta, hogy szereti ezt a hangzást, hiszen nem lehet elbújni az effektek és az elektronikus trükkök mögé, hanem minden hangnak igaznak kell lennie. – „A dalok többsége még nem szólalt meg így. Azt, hogy melyik dalokat játsszuk a természetük szerint választottuk ki, abban bízva, hogy működni fognak egy teljesen más megszólalásban is. Külön kiemelném a Katasztrófa című dalt akusztikus gitárral, ukulelével és Másik János elképesztő zongoraszólójával.”
Müller Péter Sziámi azt is hozzátette, hogy ő legalább annyira szereti ezt a hangzásvilágot, mint a hangosítottat, hiszen ritkán adatik meg egy rockzenekarnak, „hogy helyet kapjanak a dalokban olyan finomságok, mint például a minőségi zongorahangzás”. Azt is elárulta, hogy a miként készültek a mostani felvételre:
„Kirschner Péter újragondolta a kiválasztott dalok hangzását. Játszottunk már színházi körülmények között is, tudjuk, mi szól jól, és, hogy mit hogyan kell áthangolni az alkalomra, de erre a koncertre külön próbáltunk. Új elem volt a Cseh Tamás adaptáció és a Péter által már említett Katasztrófa akusztikus változata”.
A Müller Péter Sziámi AndFriends első teljes akusztikus koncertje 2020. július 19-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később július 20-án hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.
ATEMPO.sk / MTVA
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!