Az idei Nemeshodosi Nagy Lakoma megrendezése, hasonlóan számos eseményhez, kérdéses volt, augusztus 15-én így mindenekelőtt azt ünnepelhetjük, hogy a hosszú tavaszi hónapok után a nyarat ismét együtt tölthetjük közelebbi és távolabbi ismerőseinkkel.
A másik, hogy idén 775. éve annak, hogy Nemeshódos község nevét először említették a korabeli írásos dokumentumokban – 1245-ben még Hodusként, majd 1278-ban már Hodosként.
Végül, de nem utolsó sorban 10. alkalommal kerül megrendezésre a Nemeshodosi Nagy Lakoma, amely a célból indult útjára egy évtizeddel ezelőtt, hogy a falusiak vendégül láthassák saját földijeiket, illetve a tágabban értelmezhető régió polgárait.
A község és a Klikk Out polgári társulás által közösen szervezett rendezvény évről évre felhívja a figyelmet az aktívan együtt töltött idő jelentőségére. Ez magába foglalja a testmozgást, kikapcsolódást, a vidám és önfeledt közös főzést és lakomázást, naphosszat tartó mókát és kacagást.
A mulatság már a reggeli órákban elkezdődik a futóversennyel, ami ezúttal is jótékony célt szolgál. Elmondhatjuk, hogy Méry Ádámkáért csörtet, ki korán ébred. A futóverseny tetszőleges nevezési díjaiból származó teljes bevételt ugyanis a myotubuláris myopáthia nevű, izomgyengeséggel és légzési nehézségekkel járó öröklődő genetikai betegségben szenvedő kisfiú rehabilitációjára ajánljuk fel. Jelentkezni nyolctól lehet, a futás kilenckor kezdődik.
Hasonlóképp a főzőversenyre is, melyre három fős álomcsapatok jelentkezhetnek. Tereljék a legerősebb felállást a tűz köré, a legfinomabb ötleteiket pedig a bográcsba! A nevezési díj 25 euró, amiért hús és fa, pad és ernyő jár a csapatoknak.
Hagyományaink, háztáji termékeink, a vidéki termelők és kreatívok ugyancsak mind-mind teret kapnak a Nemeshodosi Lakomán, hogy gazdát cserélhessen a szeretet, a szív és a jószándék. A termelői piacon kertjeink terményei, házi készítményeink, kézműveseink alkotásai és régiségeink is megtalálhatók majd, érdemes a legnagyobb kosárral kilátogatni!
A futó- és főzőverseny résztvevői mindemellett belépőt is kapnak a lakoma esti programjaira. Jegyek ára elővételben 8 euró, a kapunál 10 euró.
A lakomán a kora délutáni óráktól zengeni fog a nóta, fellép a Citera zenekar, Szlezák Erika és vendégei, a Csallóközi Táncegyüttes, a Megmaradásunkért kultúrcsoport, továbbá a Varkocs, a NowEmber, Nagy Noémi és Lőrincz Roland, végül a legendás, idén 30 éves Republic koncertje következik, míg éjfélt nem üt az óra.
Miután a zenekar alapító frontembere, Bódi László / Cipő hét évvel ezelőtt távozott közülünk, a Republic megmaradt tagjai felálltak és folytatták. Emlékét az általa írt dalok őrzik, az együttes hírnevét pedig az azóta eltelt időszak három új lemezével öregbítik.
A nagykoncert után tombolahúzás következik, majd Bíró Tomi gondoskodik arról, hogy akinek még benne maradt a lábában a boogie, a hajnali órákig alaposan kimozoghassa.
A szervezők a Nemeshodosi Nagy Lakoma kezdeteitől arra törekszenek, hogy a látogatók ne egy bármely hétvégén meglátogatható falunapra érkezzenek, hanem egy olyan rendezvényre, amit még hosszú ideig megemlegetnek!
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!