Felvidéki magyarok litániája – nézd ma a Boráros Imre Színház előadását ONLINE

Boráros Imre

Az Ars Sacra Fesztivál keretében 2020. szeptember 19-én, szombaton 16.30-tól virtuális közvetítést láthatunk.

Boráros Imre Kossuth-díjas felvidéki színművész verses-zenés irodalmi előadóestjét mutatja be Felvidéki magyarok litániája címmel.

Boráros Imre: „Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen isteni ajándék érhet még”

Gágyor József felvidéki tanár-író Istenhez, valamint hitről, emberségről, lélekről szóló versei hangzanak el, Mécs László, Vass Albert, Gál Sándor, Gyüre Lajos, Gyurcsó István és Tóth László felvidéki magyar költők versei mellett, zenei kísérettel.

„A versek arra emlékeztetnek, hogy ha nem tartjuk meg a nyelvünket, akkor az sem tarthat meg minket, s elveszünk azok lenni, akik vagyunk: magyarok. Az előadott versek mindegyike szinte szociografikus hitelességgel mutatja be a felvidéki magyarság gondjait, ugyanakkor a mély humanizmus sugárzik a művekből, a kitagadottak iránti szolidaritás, de mindegyik előadott verset a hit, a nemzet- és nyelvféltés szövi át, mely manapság már egész Európára kiterjeszthető.”

ITT NÉZD ONLINE

EZ, ATEMPO.sk