A Zaporozsec zenél az Akusztikban (+VIDEÓ)

A Zaporozsec zenél az Akusztikban (+VIDEÓ)

Az M2 Petőfi TV következő Akusztik adásában egy olyan zenekar lép az A38 Hajó színpadára, akiket láthattak már A Dal 2020 című műsorban is a nézők. A Zaporozsec tagjaihoz közel áll ez a műfaj: az a fajta letisztultság, bensőségesség, közvetlen hangulat, mely ezekre a zenékre jellemző. A fiúk azt is elárulták, hogy az utóbbi időben sokat hallgatnak akusztikus zenét, sőt saját dalaik közül is egyre több születik eleve akusztikus hangszereléssel.

 

 

„Már korábban kipróbáltuk, hogy milyen ez a nagyzenekaros felállás, hiszen a Találj rám dalunkat is hegedűvel, zongorával és vokalistákkal kiegészítve adtuk elő A Dal 2020 akusztikus felvételén. Akkor nagyon megtetszett nekünk ez a formátum, és elhatároztuk, hogy csinálunk egy egész koncertet így, ha lesz rá lehetőségünk” – kezdte Varga Bence, a Zaporozsec frontembere, majd hozzátette „Kihasználtuk a karanténidőszakot erre a felvételre készülve, szinte a legelejéről kezdtük minden dal hangszerelését, azt akartuk, hogy minden itt előadott szám különlegesen szólaljon meg, ne úgy, ahogy az egy átlagos koncertünkön egyébként hallható. Ez a setlist, olyan szempontból is különleges, hogy sok olyan dalt elő tudtunk venni most, ami egy „fesztiválműsorba” nem férne bele. Nagyon büszkék vagyunk a Szomorú óriás és a Valse triste feldolgozásainkra, ezekkel talán egy kicsit új arcunkat tudtuk megmutatni.”

 

 

A koncert különlegessége még, hogy a Konyhából ismert Szepesi Mátyás is színpadra lépett az est folyamán és közösen előadták a két zenekar azonos című slágerét, vagyis mind a Konyha együttes mind a Zaporozsec Buborék című száma elhangzott az Akusztikban.

 

 

A Zaporozsec Akusztik koncertje 2020. október 19-én hétfőn, 22:10-kor lesz látható az M2 Petőfi TV-n.

ATEMPO.sk / MTVA