ÉLŐ: Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc születésének évfordulóján

2020. október 22-én, csütörtökön 19.30-tól ünnepi hangversenyre kerül sor a Zeneakadémia alapítója, Liszt Ferenc születésének évfordulóján.

A zenekar mesterei sorozat keretében Hamar Zsolt és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara ad koncertet, amit online követhetünk figyelemmel.

Az 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga a nagy zeneszerző, zongorista, zenepedagógus is tevékeny szerepet játszott. Természetes, hogy a Zeneakadémia Nagytermében Liszt születésnapján évről évre ünnepi hangversenyt hallhat a közönség. Az emelkedett hangulatért ezúttal a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara felel, élükön a Liszt-díjas Hamar Zsolttal.

A hangverseny első felében Britten és Mendelssohn egy-egy fiatalkori műve hangzik el; utóbbi szólistája a mindössze 20 esztendős Tóth Kristóf lesz, aki fiatal kora ellenére már számos versenyen szerepelt kiválóan. A szünet után Liszt több mint egy évtized alatt komponált, nagyszabású oratóriumának bevezető tételét játsszák az egyetem hallgatói különleges hangszerelésben: a fúvós szólamok ezúttal orgonán szólalnak meg. Csajkovszkij szerenádja – mely címében és formájában a bécsi klasszikus hagyományokra utal – már az 1881-es bemutatón meghódította a közönséget, azóta pedig minden idők egyik legnépszerűbb vonószenekari darabjává vált.

NÉZD ÉLŐBEN ITT

Műsor

Britten: Simple Symphony, op. 4
Mendelssohn: d-moll hegedűverseny

Liszt: Krisztus – I. Karácsonyi oratórium: Bevezetés
Csajkovszkij: Vonósszerenád, op. 48

Közreműködik Tóth Kristóf (hegedű) és Szabó Balázs (orgona). A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát vezényli Hamar Zsolt.

EZ, ATEMPO.sk