Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kocsis Zoltánra emlékezik koncertjével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar pénteken a budapesti Müpában.

Kocsis Zoltán, aki zongoraművészként, zeneszerzőként, pedagógusként és karmesterként egyaránt beírta nevét a magyar zenetörténet könyvébe, 2016. november 6-án hunyt el hatvannégy éves korában. A művész 1997-ben vette át az Állami Hangversenyzenekar vezetését, amely irányításával - Nemzeti Filharmonikus Zenekarként - néhány év alatt világklasszis együttessé fejlődött.

A pénteki hangverseny minden száma a nagy művész tevékenységének egy-egy fejezetére utal.

Elsőként Cser Ádám vezényli az Egmont-nyitányt. A mű forradalmi hangja illik Kocsis emlékéhez, a fiatal pianistát vérbeli zenei lázadóként ismerte meg a hetvenes évek közönsége.

Kocsis Zoltán elhivatott Liszt-előadó volt, sokoldalúsága, a magyar zeneéletben játszott "mindenesi" szerepe is sokban emlékeztet a nagy 19. századi zeneszerző-zongoraművész-karmester-pedagógus alakjára.

Ezért ezen az estén Liszt művei állnak a középpontban Kovács János vezényletével. Elsőként Liszt rendhagyó zongoraversenye, a Haláltánc szólal meg Balog József szólójával, a zongoraművész maga is fellépett Kocsis Zoltán vezényletével.

Ezután előbb Liszt Ave Mariája hangzik el, majd ugyanez a mű Kocsis átiratában csendül fel, arra emlékeztetve, hogy a zeneszerző Kocsis nagy elődjeit - Bartókot, Kodályt, Debussyt, Rahmanyinovot - szolgálta átirataival. A koncert Beethoven VII. szimfóniájával zárul.

A koncertet online is közvetíti a Müpa.

ATEMPO.sk / MTI 
Fotó: Szigetváry Zsolt