Online tartja bemutatóját a Zenthe Ferenc Színház

November 10-én a kormány korlátozásokat vezetett be a vírushelyzetre való tekintettel. Az új rendelet többek között a színházak bezárását is követelte, így kultúra nélkül maradtunk egy kis időre, de azért mégsem teljesen!

Több színházhoz hasonlóan, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház is úgy döntött, hogy ebben a mindenkinek nehéz helyzetben is élményt szeretne adni közönségének, lehetőséget adni a kikapcsolódásra, így ezáltal

december 1-jén online felületén tartja meg évada első felolvasószínházi bemutatóját, amely a Karinthy Frigyes tollából eredő Lux Úr szabadalma, avagy a nyolcadik mennyország című műszaki misztérium lesz.

Karinthy Frigyes ritkán játszott darabjának már a szerző általi műfaji megjelölése is: „műszaki misztérium” hamisítatlan Karinthy-s élményt ígér a nézőnek. A „Panthotechnikon” óriásüzem gyártelepének irodaépületében játszódik a történet.

Idő vasárnap este – vagyis a Teremtés hetedik napján – kilenc óra, előestéje a „Panthotechnikon” óriásüzem ünnepélyes indulásának. Holnap reggel hat órakor a Vezérigazgatónak egy gombnyomására megindul a munka, a gépek forogni és zakatolni kezdenek, hogy soha egy pillanatra meg ne álljanak többé.

A zseni-gyanús szerző a világ teremtésének misztériumát, eredeti módon, egy modern XX. századi ipari üzem motívumában teremti újra, s mindez látványos animációkkal, egy gombnyomással éled meg a Zenthe Szalonban, amelyet Ön is nyomon követhet december 1-jén 17.00 órakor a színház online felületén.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk