Hallgasd élőben ma este a Ghymes karácsonyi koncertjét

Mendika címmel karácsonyi koncertturnét kezdett december 5-én Ghymes együttes. A műsora a karácsonyi misztériumot mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül.

Ma a Felvidéken, Somorján adnak koncertet a református templomban 18 órától, melyet Pátria Rádió élőben sugároz. Ezt a koncertet itt is élőben hallhatjátok:

 

{jamedia src="http://icecast.stv.livebox.sk/patria_128.mp3" type="audio" mtype="mp3"}

Pátria Rádió 

 

A 31 éve alakult Ghymes az est során a 2007-ben megjelent Mendika című karácsonyi albumon hallható dalokról fog játszani. A műsorban közreműködnek a Somorjai Református Gyülekezet hittanosai.  

A Kossuth-díjjal elismert felvidéki Szarka fivérek által vezetett Ghymes zenekar eddigi három évtizedes működése alatt 18 albumot jelentetett meg, ezek közül tíz platina, öt pedig aranylemez lett. A formáció 1983-ban alakult szlovákiai magyar zenészekből a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán és kezdetben autentikus népzenét játszott. A jellegzetes Ghymes-hangzás, amely a világzenei elemeket némi rockos ízzel vegyíti, a kilencvenes évek második felére alakult ki, azóta a zenekar óriási népszerűségre tett szert Magyarországon és a Kárpát-medencében. 

A Ghymes dalainak meghatározója Szarka Tamás zenéje, irodalmi értékű szövegvilága, hegedűjátéka és éneke, ezt egészíti ki a gitáron játszó és szintén éneklő Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje.

aTEMPO.sk