Sokszínű kulturális programkínálat várja az érdeklődőket Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson – itt a programfüzet

Sokszínű kulturális programkínálat várja az érdeklődőket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK), a látogatók többek között egyháztörténeti kiállításokon, operaelőadásokon, könnyűzenei, komolyzenei és népzenei koncerteken vehetnek részt.

Három tárlat is látható szeptember 20-ig a Pesti Vigadóban. A Legyetek tanúim - Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten 1938-ban című kiállítás a magyar fővárosban 1938. májusában megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezetét dolgozza fel a fennmaradt tárgyi emlékek, írásos, képi és hangzó dokumentumok bemutatásával.

Ezerarcú szeretet címmel tekinthető meg kiállítás az egyház szolgáló szeretetéről, a Karitász küldetésének fontosságáról, történelmi szerepéről, napjainkban is megmutatkozó szerteágazó tevékenységéről.

Az Orcád világossága - A görögkatolikus egyház művészete Magyarországon című tárlaton a Magyarország negyedik legnagyobb keresztény felekezetét alkotó görögkatolikus egyház művészeti kincseiből nyílik kiállítás.

A NEK ajánlásával a Magyar Állami Operaház több előadásán is részt vehetnek az érdeklődők, az Eiffel Műhelyház Bánffy termében. 1960-ban készült el a később II. János Pál pápa néven megismert Karol Józef Wojtyla Az aranyműves boltja című verses dialógusa. A dráma zenéjét Krzysztof Penderecki szerezte.

Dante Alighieri halálának hétszázadik évfordulójáról az Opera is megemlékezik. A művészi program témája Dante és a zene, valamint a magyar muzsikusok kapcsolata. A műsorban elhangzik Liszt nagyszabású darabja a szerző eredeti szándékával egyező módon, vetített képekkel, részletek hallhatók ifjabb Ábrányi Emilnek még a 600. évfordulóra komponált és az operaházban bemutatott Isteni színjáték-operájából.

Ludwig van Beethoven István király / Athén romjai című előadása magyar és német nyelven, angol és magyar felirattal látható. Az Opera a zeneszerző két ritkán hallható, a Pesti Német Színház 1812-es megnyitójára írt zeneművét viszi színpadra Oberfrank Péter rendezésében.

Ők lépnek fel a Ferenc pápa miséjét megelőző kulturális műsorban

A széleskörű zenei program részét képezi többek között szeptember 6-án a Csík Zenekar és a Szent Efrém Férfikar koncertje, a szeptember 8-án színpadra álló Debreceni Hajdú Táncegyüttes, valamint a 100 Tagú Cigányzenekar.

A Moszkvai Patriarchátus Kórus koncertje szeptember 9-én lesz a Zeneakadémián. Az orosz kórus saját repertoárja mellett a Moszkvai Állami Akadémiai Regionális Kórus művészeivel kiegészülve, Alfred Schnittke nagyszabású Kóruskoncertjét és Rahmanyinov műveit adja elő.

Ákos koncertje és Forráspont Ifjúsági Est szeptember 10-én várja az érdeklődőket. Szeptember 11-én a Margitszigeten fellép egyebek mellett Szalóki Ági, a Kaláka, Berecz András, a Misztrál együttes, valamint Mező Misi.

A Szent István téri vásár színpadán 4-e és 12-e között fellép Sebestyén Márta, Agócs Gergely, a Misztrál, a HolddalaNap Zenekar, a Flaska Banda és mások.

Szintén az eseményhez csatlakozik a XV. Ars Sacra Fesztivál, amely szintén számos programot kínál.

NÉZD MEG, TÖLTSD LE A PROGRAMFÜZETET

EZ, ATEMPO.sk / MTI