Egy év szünet után újra megrendezésre kerül a több mint húsz éves múltra visszatekintő Füleki Várjátékok. A XXI. évad főszervezője – ahogyan az elmúlt 5 évben megszokhattuk – a Füleki Vármúzeum.
A kétnapos rendezvény a járványügyi helyzet miatt két szervezési szakaszra oszlott. Az első részben, június 13-án a Füleki Farkasok gondoskodtak a XV. Nemzetközi Történelmi ĺjászverseny megrendezéséről, míg a történelmi főműsorra ez alkalommal 2021. szeptember 19-én kerül sor.
E közkedvelt rendezvény évente más-más témához kapcsolódik, minden alkalommal valami újat nyújtva az érdeklődőknek. A várhegyen és annak környékén végrehajtott régészeti feltárások során megállapították, hogy a térség már az őskorban lakott volt. A szervezők célja, hogy betekintést nyújtsanak a régmúlt idők történéseibe és megismertessék a látogatókkal a város korábbi múltját is.
Az idei várjátékok témája Fülek és környéke története az őskortól a középkorig, de tekintettel a hosszú időtávra, a témakör két nagyobb egységre osztódik.
Az ez évi a késői kőkorszak és az érett középkor közti időszakot, míg a második a késői középkortól a 2. világháborúig terjedő korszakot mutatja be, amire a következő várjátékokon kerül sor.
A főműsor a délutáni és esti órákban valósul meg. A rendezvény gyerekprogramokkal indul, mégpedig színházi előadással, mely történelmi áttekintést nyújt Szamo birodalmának idejétől I. István király megkoronázásáig, továbbá gólyalábasok, solymászbemutató és különféle interaktív játékok várják a kis látogatókat.
A fellépők között kelta zenészekkel, barbárokkal, római katonákkal, ugyanakkor szlávokkal, avarokkal és ősmagyarokkal is találkozhatunk.
A nap folyamán különféle korszakok mesterségeit bemutató programokon, valamint kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a jelenlévők, ahol megismerkedhetnek az agyagozással, könyvnyomtatással, kötélgyártással, kovácsmesterséggel, kalligráfiával, taplókészítéssel, esztergálással és más érdekességekkel. A várudvarban zajló rendezvényt korabeli zene kíséri majd.
Belépő 4 euró, kedvezményes jegy 2 euró, 6 éves korig és 70 év felett ingyenes.
A rendezvényt közforrásból a Kisebbségi Kulturális Alap, valamint a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatja. Együttműködő partnerek a Füleki Farkasok PT és a Koháry PT. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!