Nem felejt! - Felvidékre is ellátogat turnéja keretében az NFR

Nem felejt! - Felvidékre is ellátogat turnéja keretében az NFR

A 2020-as év minden zenekar életében embert próbáló időszak volt, de sokan fordították a koncertmentes időszakot kreatív tevékenységekre. A magyarországi modern metal szférából egyre inkább feltörekedni látszó NFR is ezt az időszakot kihasználva készítette el második nagylemezét.

A LÉLEKGYILKOSSÁG címre keresztelt anyag már egy jóval kiforrottabb oldalát mutatja meg a zenekarnak, illetve egy sokkal erősebb vizuális támogatást kapott videóklipek és grafikák tekintetében is az előző anyagokhoz képest. Ám a zenekar minden igyekezete ellenére a vírushelyzet miatt sajnálatos módon mégsem tudta azt méltó módon élőben színpadra vinni.

 

 

Így fogalmazódott meg a 'Nem Felejtek' turné ötlet. "Fontosnak tartjuk, hogy mindenhova elmenjünk játszani az országban, ahol csak szívesen látják a zenekart. Nem válogatunk sem városok, sem klubok között, mert számunkra az a legfontosabb, hogy a zenekar által képviselt üzenet a lehető legtöbb helyre és emberhez eljusson! Minden korlátozások okozta kockázat ellenére, tartozunk ennyivel azoknak az embereknek, akik szeretik ezt a zenekart!"

 

 

A zenekar frontembere Kerecsen László (Leci) emellett azt is elmondta, hogy mivel már a zenekar javában a 3. lemezén dolgozik így ez inkább lesz egy a zenekar teljes életművét átölelő turné, ahol helyet kapnak a legrégebbi daloktól kezdve a még élőben sosem hallott új lemezes dalok is, aminek a központjában a 'Lélekgyilkosság' lemez áll.

 

 

Az igazán színesnek és látványosnak ígérkező 10 állomásos turné keretében november 13-án Dunaszerdahelyen, a Soul Hunter Music Clubban is színpadra állnak. A turné állandó vendége a budapesti Evolette zenekar lesz.

 

NFR

 

Nem Felejtek turné

10.01 // Budapest / Barba Negra
10.02 // Tatabánya / Roxxy Music
10.08 // Székesfehérvár / Nyolcas műhely
11.05 // Hajdúszoboszló / Rock Cafe
11.06 // Győr / Dongó Live Music Hall
11.13 // Dunaszerdahely / Soul Hunter Music Club
11.27 // Budapest / A38 Hajó
12.04 // Várpalota / Alagsor
12.10 // Kecskemét / Kilele Music Cafe
12.17 // Kazincbarcika / Kocka Pub

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Pandur-Balogh Norbi