Határtalan táncfőváros - külhoni hivatásos néptáncegyüttesek fesztiválja

Határtalan táncfőváros - külhoni hivatásos néptáncegyüttesek fesztiválja

Négy napon keresztül Budapestre figyel a Kárpát-medencei táncszerető közönség. Október 7-étől, esténként a Hagyományok Háza színpadán nyolc hivatásos együttes mutatja be tudását, emellett a közönség koncertet is hallgathat.

A határon túli hivatásos együttesek időről-időre lehetőséget kapnak budapesti bemutatkozásra; a mostani fesztivál négy napja alatt a közönség koncentráltan láthatja a legújabb előadásokat.

A fesztivál nemcsak a külhoni műhelyekben folyó munka legfrissebb színpadi eredményeit tárja az érdeklődők elé, hanem a kísérőprogramoknak, (koncert és táncház) köszönhetően valós képet nyújt a Kárpát-medence szerte működő együttesek helyzetéről és elért eredményeiről.

A csütörtöki nyitónapon a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című produkciója lesz látható: a világot rengető események mellett eltörpülő egyéni sorstragédiákról regél, amelyeket az előadás Bartók Béla és Kodály Zoltán katonadal-gyűjtéseiből merítve elevenít meg. Őket követi a jubiláló Magyar Állami Népi Együttes 70 év színei című összeállítása, a napra a koronát a vajdasági Fokos zenekar és a kárpátaljai Sodró együttes táncháza teszi fel.

Másnap a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ékes Gyergyó műsora a táncfolklorisztikailag kevésbé ismert Gyergyói-medence tánc- és zenekultúrájába nyújt betekintést, majd az Ifjú Szívek Táncszínház Autentika - Saját anyag elnevezésű produkciója a Szlovákia területén élő nemzetiségek tánchagyományairól kínál átfogó képet.

A szombati estét a Maros Művészegyüttes Valaki jár a fák hegyén, Kányádi Sándor verse ihlette bemutatója nyitja, ezt követően a Háromszék Táncegyüttes a Tiszta című előadásával lép színpadra, a tartalom itt a „tiszta” jelzőn alapszik, amely kapcsolódhat forráshoz, vagy akár tánchoz is.

A vasárnapi matinén az Udvarhely Néptáncműhely a Világszép Nádszálkisasszony mese-összeállítással kedveskedik kicsiknek és nagyoknak, este pedig a Rendek között, vonók mögött - népzenész sorsok című koncert teszi fel a költői kérdést: mit jelent ma a népzene, milyen is napjainkban a népzenészek sorsa? A négynapos műsorfolyamot a Bekecs Néptáncszínház Keresztúton című műsora zárja. Az alkotók e produkcióval a bukovinai székelyek előtt tisztelegnek, akik a vérzivataros időkben az egész magyarságnak mutattak példát kitartásból, emberségből.

Csermák Zoltán, ATEMPO.sk