Színházi fesztivál Füleken – Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert és a Jókai színészeit is láthatja a közönség

Színházi fesztivál Füleken – Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert és a Jókai színészeit is láthatja a közönség

Három színházi előadással is készült a következő hetekre a Füleki Városi Művelődési Központ. A kultúra hosszú és kényszerű szüneteltetése után a nézőknek felejthetetlen élményben lesz részük, hisz a szervezők izgalmas előadásokkal, nagyszerű színészekkel várják a színház rajongóit.

A VMK színpadán Bíró Krisztát, Mucsi Zoltánt, Scherer Pétert, Katona Lászlót, Olasz Istvánt, Szabó Viktort és Culka Ottót láthatja a közönség.

Az előadások között lesz, amelyik a szocializmus éveit idézi fel, egy másik a színháztól elszokott közönséget próbálja nézőkké „képezni”, s láthatunk egy férfimesét is a férfi-nő viszony összetettségéről.

 

Pionírszív - Örkény Színház

 

A budapesti Örkény Színház február 11-én mutatja be Daniela Kapitáňová: PIONÍRSZÍV című előadását. A darab a szerző Könyv a temetőről című regénye alapján készült, melyet Mészáros Tünde fordított magyarra. A tavalyi UDVart fesztivál látogatói részesei lehettek annak a kétnyelvű beszélgetésnek, melyen a könyv szerzőjével és műfordítójával Juhász Katalin és Gabriela Magová beszélgetett, a regényből pedig Marosz Sebestyén és Bandor Éva tolmácsolásában hallhattak részleteket szlovák, illetve magyar nyelven. Ennek a rendezvénynek a folytatása a mostani előadás.

Daniela Kapitáňová regényének főhőse Samko Tále, egy 44 éves, enyhén szellemi fogyatékos, törpe növésű férfi. Samko a szlovákiai Komáromban nő fel a hetvenes-nyolcvanas években, itt járja naphosszat a várost a tolikocsijával, és papírt gyűjt.

Gyerekkora óta nem tesz mást, mint próbál megfelelni a normalitás – vagyis a minden másságot, szokatlant kirekesztő többség – szabályainak; így lesz belőle lelkiismeretes besúgó, aki még azután is jelent, hogy a rendszer eltűnik a történelem süllyesztőjében.

Samko groteszk pusztulás-történeteiből apránként rajzolódik ki a „kisember” portréja, akinek nálunk is ismerős mentalitása semmit sem változott a szocializmus megszűnésével. Samko Tále szerepében Bíró Krisztát láthatja közönség.

Pionírszív - az Örkény Színház előadása Füleken

 

Nézőművészeti Kft.

 

Február 25-én a Nézőművészeti Kft. mutatja be Tasnádi István: NÉZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA című színházi szatíráját. Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A kormány ugyanis bezáratta az összes színházat, mert a színészek egyre többször keveredtek vitába a nézőkkel, és sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás. Az egyik Hamlet előadás alatt például a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült Kossuth-díjas színész a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert – négy halott, tizenöt sebesült… Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak.

A Kultusz-minisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére…

A téma a járvány miatt is aktuális, hisz az online kultúra után vissza kell szoknunk a hús-vér színházba, ahol másképp viselkedünk, mint a képernyő előtt. Akik a közönségből nézőket próbálnak képezni: Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László.

NÉZŐművészeti főiskola - a Nézőművészeti Kft. előadása Füleken

 

De mi lett a nővel? - City Reboot

 

Kiss Csaba: DE MI LETT A NŐVEL? című vígjátékát mutatja be a City Reboot Polgári Társulás március 4-én. A férfimese nyolc rövid Csehov-elbeszélés helyzeteire, motívumaira épül. A különös dramaturgiájú előadásban

szerelmek és csalódások, kivégzések és foghúzások, öngyilkosságok és ellenvonatok kavarognak Irina Bikulina ártatlan, mégis felkavaróan buja, szenvedélyes alakja körül.

Az örökké aktuális témát feldolgozó férfimese három hősét Szabó Viktor, Culka Ottó és Olasz István alakítja.

De mi lett a nővel? - a City Reboot színházi előadása Füleken

 

A színházi előadások a Füleki Városi Művelődési Központ LiteraTúra – Párbeszédek, valamint Nemzetközi Színházi Fesztivál című programjának keretében valósulnak meg a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával. A VMK a következő hónapokban további előadásokkal várja majd a színházkedvelőket Füleken.

ATEMPO.sk