A Rómeó Vérzik akusztikusan a tévében (+VIDEÓ)

A Rómeó Vérzik akusztikusan a tévében (+VIDEÓ)

A '90-es években feltűnt, és azóta is töretlenül felfelé ívelő somorjai Rómeó Vérzik zenéjét ritkán hallhatjuk lágyabb kontextusban. A zenekar még 2019-ben vállalkozott erre az M2 Petőfi TV-vel közösen.

A budapesti A38-as hajón adtak koncertet, mely rögzítésre került és most a TV-ben újra láthatja, hallhatja a nagyközönség.

Közreműködőknek kitűnő zenészeket hívtak. Zongorán kísért a Liszt-díjas (2003) és Harmónia-díjas (2014) előadóművész, Bertók István, aki a Liszt Ferenc zeneművészeti egyetemen szerzett diplomát, mint jazz-zongoraművész. Színpadra állt velük a Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapító tagja.

 

 

Tehát Február 24-én, csütörtökön este 22.10-től az M2 Petőfi TV-n újra találkozhatunk a Rómeó Vérzikkel.

ITT NÉZD ONLINE

“Nagyon érdekes kis akusztikus műsort sikerült összepakolnunk. Ilyennel még nem próbálkoztunk az elmúlt 24 évben, de olyannyira megtetszett nekünk ez a zenei kiruccanás, hogy jövőre, a jubileumi évben biztosan fogunk egy pár ilyen különleges koncertet is adni.” – árulta el Koppány, a zenekar frontembere.

 

VIDEÓ: Ilyen volt a Rómeó Vérzik akusztikus koncertje

 

EZ, ATEMPO.sk