Szörényi 75 - Szörényi Levente jubileumi koncertje a tévében

Szörényi 75 - Szörényi Levente jubileumi koncertje a tévében

Szörényi Levente 2020-ban ünnepelte 75. születésnaját. A jubileumhoz egy nagyszabású koncerttel is készül, mely végül 2021-ben a budapesti Müpában valósult meg, ahol vendégként többek közt Bródy János és Szörényi Szabolcs is színpadra állt.

 

Szörényi Levente életműve a magyar könnyűzenei kultúra meghatározó része. Előadói, zeneszerzői és szövegírói munkássága az Illés-együttes és a Fonográf frontembereként a háromperces dalok, a színpadi, dramatikus művek (rockoperák, rockballadák), zenekari és kórusdarabok alkotásában teljesedik ki. Hetvenötödik születésnapját kétrészes műsorral ünnepli, amelynek első fele kortárs szerzeményeire épül, második részében pedig pályatársai - Bródy János és Szörényi Szabolcs - lépnek fel, megidézve az Illés zenekar munkásságát.

Szörényi Leventét a magyar kultúrában meghatározó, nagyhatású életműve elismeréseként Kossuth-, Erkel-, Prima Primissima- és számos egyéb díjjal tüntették ki, munkásságát a rendszerváltozás óta „nemzeti minimumként” is emlegetik. Szerzőtársával, Bródy Jánossal megteremtették a Kárpát-medencei ihletésű magyar nyelvű beatzenét.

Színpadi művei közül mindenekelőtt az István, a király című 1983-as rockopera és az 1982-es Kőműves Kelemen rockballada emelkedik ki, amelyek közel negyven éve megtalálhatók a színházak repertoárján. A Müpa-beli születésnapi műsor első részében elhangzik az Elég volt! című kóruskantáta, amely Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye alapján készült, valamint oratóriuma, a Rákos Sándor és Komoróczy Géza fordításában sumer-akkád eposzok felhasználásával született „Fénylő ölednek édes örömében...” - Innin és Dumuzi.

A műsor második részében Szörényi Levente kortársai, „a nagy generáció” tagjai - az ünnepelt mellett Bródy János és Szörényi Szabolcs - állnak színpadra.

 

Az eseményt rögzítették és most a tévében újra nézhetük. 2022. április 23-án, szombaton 21.00 órától az M5 kulturlis csatornán hallhatjuk az ikonikus dalokat.

ITT NÉZD ONLINE

 

Közreműködők

Bródy János
Csengeri Attila
Feke Pál
Köpeczi Sándor
Mester Viktória
Molnár Levente
Rálik Szilvia
Szörényi Levente
Szörényi Szabolcs

Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató - Strausz Kálmán)
Honvéd Férfikar (karigazgató - Riederauer Richárd)
Óbudai Danubia Zenekar (rockszekció közreműködésével)

Vezényel:
Kesselyák Gergely

ATEMPO.sk