Örök hűség címmel készült színházfilm Dolhai Attila és Cári Tibor Szétszakítottak című musicaljéből; a trianoni szerződés következményeit bemutató filmet a diktátum aláírásának évfordulóján, június 4-én vetíti a Duna.
Az Örök hűség a Budapesti Operettszínház és a KraatsFilm Kft. koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet és a MÁV Zrt. támogatásával jött létre Iványi Marcell rendezésében,
mások mellett Janza Kata, Gubik Petra, Földes Tamás, Dénes Viktor, Sándor Péter, Oszvald Marika, Csuha Lajos, Mészáros Árpád Zsolt, valamint a 12 éves Németh Marcell szereplésével.
Az eredeti színpadi mű Dolhai Attila ötlete alapján és dalszövegeivel, Cári Tibor zenéjével született meg 2020-ban, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulójára.
Az Örök hűség-et 2021 novemberében forgatták, így a film hangulatát, színvilágát meghatározta a tizenegy napon át tartó ködös, nyirkos, esős időjárás.
Iványi Marcell rendező és Németh Ákos forgatókönyvíró abból a történelmi tényből indult ki, hogy Magyarország jelenlegi határait a történelmi Nagy-Magyarország vasúthálózatának megcsonkításával alakították ki, így vált a vonat, a vasút, a vasúti hálózatok finom erezete a film központi motívumává.
Az Örök hűség története valós eseményeken a temesvári Dér család valós történetén alapul, akik 1920-ban a polgári egzisztenciát hátrahagyva "vagonlakókká" váltak, mert a családfő, Dér Zoltán matematika-fizika tanár nem hajlandó aláírni a Román Királyság iránti hűségnyilatkozatot. A filmben Bor Miklós néven felbukkanó főhős fiatalemberként, temesvári lakosként éli át a háborús vereséget és következményeit: Magyarország széthullását, szülővárosa előbb szerb, majd román megszállását, végleges elcsatolását, családja menekültté és nincstelenné válását.
A film egy fiatal, Budapesten tanuló pozsonyi lány, Ibolya, valamint a temesvári Bor család egyik fiúgyermekének, Miklósnak a kapcsolatát mutatja be, amely szokványos időkben, szokványos körülmények között házasságban, polgári miliőben zajló átlagos családi életben teljesedne ki.
A történet szerint a fiatalok, jobbára a háborús körülmények miatt arra kényszerülnek, hogy elváljanak, elszakadjanak egymástól. Az ő személyes sorsuk mögött egész országrészek egymástól való búcsúja húzódik meg.
Cári Tibor filmben elhangzó tizenhárom dala a klasszikus musicalek irányába mutat, de a filmes műfajhoz elengedhetetlenül szükséges kísérőzenéket is komponált a szerző. A dalszövegeket Dolhai Attila jegyzi.
Az Örök hűséget a trianoni diktátumaláírásának évfordulóján vetíti a Duna, a szerződés aláírásának csaknem percre pontos időpontjában, június 4-én 15 óra 41 perctől.
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!