István, a király - a rockopera különleges feldolgozása a tévében

István, a király - a rockopera különleges feldolgozása a tévében

Nem mindennapi szereposztású darabot örökített meg a közmédia kulturális csatornája az államalapítás nemzeti ünnepére. Az István, a király című előadást a Budapesti Operettszínház feldolgozásában többek között Kocsis Dénes, Dolhai Attila, Polyák Lilla, Gubik Petra, Homonnay Zsolt, Gömöri András Máté, Dancs Annamari, Szabó P. Szilveszter és Földes Tamás szereplésével láthatják a tévénézők az M5-ön augusztus 20-án 20.35-től.

Szörényi Levente és Bródy János legendás művén generációk nőttek fel és slágereit minden nemzedék kívülről ismeri. Székely Kriszta rendező 2018-ban vitte újra színpadra, amelyben új értelmezését kereste a családi viszály klasszikus történetének és egyben új értelmet adott a zenés színháznak.

Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva nagybátyja, Koppány is tömegeket gyűjt maga köré. István külföldi támogatással megszilárdíthatja a pozícióját, de a véres összecsapás elkerülhetetlen. Azonban az Operettszínház feldolgozásában a történelmi háttér helyett a mindenkori emberi tényezőkre kerül a hangsúly, olyan alapvető kérdések középpontba állításával, mint hogy milyen eszközöket lehet bevetni a győzelem érdekében, vagy a hatalom mindenekelőtt áll-e.

A felvétel a Budapesti Operettszínházban készült 2021-ben. Ismétlés az M5-ön, augusztus 21-én, 22-23-tól.

 

Szereposztás:

István - Kocsis Dénes
Koppány - Dolhai Attila
Sarolt - Polyák Lilla
Gizella - Drahos Evelin
Réka - Gubik Petra
Laborc - Kerényi Miklós Máté
Torda - György-Rózsa Sándor
Asztrik - Homonnay Zsolt
Vecellin - Gömöri András Máté
Boglárka - Dancs Annamari
Picur - Ábrahám Gabriella
Enikő - Fekete-Kovács Veronika
Sur - Szabó P. Szilveszter
Solt - Földes Tamás
Bese - Kiss Zoltán
Hont - Imre Roland
Pázmány - Miklós Attila
Krónikás - Vizi Dávid
Króniká - Czikora István László
Földanya - Tárnok Mariann

 

Közreműködik:

furulya - Komáromi Kristóf,
népi hegedű - Szakál Tamás,
a Budapesti Operettszínház Musical Együttese, Zenekara és Énekkara,
a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdió növendékei,
a Tűzmadarak zsonglőrcsoport.

Karmester és zenei vezető: Makláry László

 

ITT NÉZD ONLINE

EZ, ATEMPO.sk