Ingyenesen nézhető az István, a király népszerű rockopera is

Magyar történelmi eseményeket feldolgozó filmek, az István, a király, a Hídember, az Örök tél, az Akik maradtak és a Veri az ördög a feleségét című alkotások érhetők el ingyenesen vasárnapig a FILMIO-n, az államalapítás és Szent István ünnepe alkalmából.

A válogatásban klasszikus filmszatíra, legendás rockopera, valamint a közelmúlt díjnyertes és megrendítő történelmi alkotásai kaptak helyet. Mindegyik film Magyarország múltját idézi meg vagy történelmünk hőseinek állít emléket.

András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmszatírája 1977-ben készült. A történetben Kajtár Jolán meghívja főnökét és annak családját rokonaihoz a Balaton-felvidékre az augusztus 20-i ünnepre, gyomorbajos főnöke azonban nehezen találja meg a közös hangot a vasutas családdal.

A film forgatókönyvét Kertész Ákos és Bereményi Géza közösen írta a rendezővel, a film operatőre Koltai Lajos, a főbb szerepeket Pásztor Erzsi, Szabó Lajos, Pécsi Ildikó, Sarlai Imre és Spányik Éva alakítják.

Az István, a király népszerű magyar rockopera előadásából Koltay Gábor rendezett filmet 1981-ben. A film az első magyar keresztény uralkodó trónra kerülésének előzményeit mutatja be, Géza fejedelem halála utáni hatalmi összeütközést dolgozza fel a keresztény István és pogány riválisa, Koppány között. A legendás alkotás zenéjét Szörényi Levente, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Hídember a reformkort és az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követő időszakot állítja fókuszba. Bereményi Géza 2002-ben készített alkotása lélektani megközelítésből értelmezi a reformkori Magyarország eseményeit és legmeghatározóbb alakjának, Széchenyi Istvánnak jelentőségét. A "legnagyobb magyart" Eperjes Károly alakítja, a további szerepekben Cserhalmi György, Irina Lachina és Darvas Iván láthatók.

A második világháború idején játszódó Örök tél című magyar történelmi filmdrámában Irén egy szovjet munkatáborban a túlélésért küzd, hogy újra láthassa családját és fronton harcoló férjét. A kegyetlen körülmények között ismerkedik meg fogolytársával, Rajmunddal, hamarosan pedig különös kapcsolat szövődik közöttük.

Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró valós eseményeken és személyes visszaemlékezéseken alapuló filmje a 250 ezer Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, akik közül 100 ezren soha nem tértek haza. A két főszereplőt az Emmy-díjas Gera Marina, valamint Csányi Sándor alakítják.

Tóth Barnabás Akik maradtak című lírai alkotásában egy holokauszt-túlélő fiatal lány és egy középkorú férfi egymást támogatva próbálja meg feldolgozni a második világháború traumáját, miután mindketten elvesztették családtagjaikat. Eltérő koruk és személyiségük ellenére összeköti őket a gyász és kiüresedettség érzése, egymás társaságában pedig megtapasztalják az újrakezdéshez szükséges reményt és szeretetet.

 

ITT NÉZD ONLINE

ATEMPO.sk