A zenekritikus című szórakoztató, komolyzenével átszőtt előadással érkezik Budapestre John Malkovich

A zenekritikus című szórakoztató, komolyzenével átszőtt előadással érkezik Budapestre John Malkovich

Budapesten lép fel John Malkovich: a kétszer is Oscar-díjra jelölt amerikai színész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára.

Az előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a John Malkovich által megformált zenekritikus, minden zeneszám között a leggonoszabb, kortárs kritikákban szereplő idézetek, vélemények hangzanak el a világhírű művész tolmácsolásában.

A szimfonikus zenekari világpremieren John Malkovich Aleksey Igudesman és az Óbudai Danubia Zenekar kíséretében mutatja meg a komolyzene szórakoztató oldalát.

John Malkovich több mint harminc éve a világ egyik legnépszerűbb színművésze. Nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Veszedelmes viszonyok, az Egerek és emberek, A John Malkovich menet, a Red, Az új pápa, a Johnny English vagy a Galaxis útikalauz stopposoknak. Emellett korunk egyik jelentősebb színpadi színésze, aki Magyarországon is több alkalommal lépett már fel színházi előadásokkal.

A zenekritikus című darabró: Schumann azt képzeli, hogy "zeneszerző", Brahms egy "tehetségtelen fattyú" és Claude Debussy-t "egyszerűen borzalmas hallgatni" - ezek a markáns megállapítások az elmúlt évszázadok kritikáiban szerepelnek, amelyeket Aleksey Igudesman, orosz-német származású hegedűművész, zeneszerző gyűjtött össze, hogy egy szórakoztató színpadi produkció formájában megmutassa, hogy a kortársak véleménye mennyire nem állta ki az idők próbáját.

A klasszikus zenére, valamint a darabokról és szerzőikről szóló kritikákra épülő produkciót 2017-ben mutatták be - akkor még csak kamarazenekari kísérettel -, azóta a világ több pontján is nagy sikert aratott.

A darabban John Malkovich a gonosz kritikus bőrébe bújik, mégpedig azzal a meggyőződéssel, hogy Beethoven, Chopin, Prokofjev és társaik egyszerre fárasztóak és örömtelenek. Aleksey Igudesman és a zenekar tagjai viszont alig várják, hogy ellentmondjanak és visszatámadjanak. A zárójelenetben aztán Malkovich kerül a "kínpadra" - a magáról Malkovich-ról szóló kritikával.

Október 2-án A zenekritikus kibővített, átdolgozott budapesti bemutatóján nemcsak néhány zenész, hanem egy kibővített, teljes szimfonikus zenekar száll zenei vitába John Malkovich-csal. A csaknem kétórás, szórakoztató előadáson olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Brahms, Schumann, Debussy, Prokofjev, Ysaye, Kancheli, Piazzolla és Igudesman. A darab magyar nyelvű felirattal látható.

Az amerikai művész partnere nem véletlenül lesz a Danubia Zenekar, hiszen közel áll hozzájuk a műfaji kísérletezés, a huszadik századi és kortárs művek bemutatása, és örömmel várják immár második közös fellépésüket John Malkovich-csal.

A zenekar korábban 2018-ban, a Report on the Blind című esten lépett színpadra a művésszel.

ATEMPO.sk
Fotó: Eventim