Bohém rapszódia – a tévében a Queen- és Freddie Mercury-film

Bohém rapszódia címmel életrajzi film készült a Queen együttesről, középpontban az énekessel, Freddie Mercuryval. Az eredeti zenéket felvonultató alkotást december 30-án a tévében újra megnézhetjük.

Az 1971-ben alakult és Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett haláláig a csúcson lévő (de két alapítója részvételével azóta is működő) Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az amerikai-brit koprodukcióban készült Bohém rapszódia az első olyan egészestés játékfilm, amely a zenekar és frontembere történetét meséli el.

A film Mercury ifjúkorától, illetve a Queen elődjének tekinthető Smile együttes szárnypróbálgatásától kezdve az első sikereken, majd a felemelkedésen keresztül a belső problémákig, az énekes AIDS-betegségéig minden fontos epizódot felvillant. Bemutatja, a csapat tagjai hogyan tudtak hűek maradni zenei elképzeléseikhez a kiadóval és a menedzserekkel vívott harcok során.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Bohém rapszódia főszereplője a Freddie Mercuryt alakító Rami Malek, aki kapott már Emmy-díjat tévésorozatért (Mr. Robot) és a mozinézők az Éjszaka a múzeumban-trilógiában is láthatták. Az egyiptomi kopt keresztény bevándorlók gyermekeként született 37 éves amerikai színész nemcsak külsőre hozza a megtévesztésig a figurát, drámai játékával is hitelesen ábrázolja azt az utat, amelyet a párszi indiai származású Mercury az ismeretlenségtől a világhírnévig bejárt. Akik az énekes életéről nem sokat olvastak az elmúlt évtizedekben, elsősorban azzal szembesülhetnek, milyen magányos volt a sztár, hiába vette körbe magát egész életében barátokkal, ismerősökkel, szeretőkkel.

A Bohém rapszódia az eddigi legnagyobb zenei életrajzi kasszasiker

A Bohém rapszódiát a Queen legendás 1985-ös londoni, Wembley stadionos Live Aid-koncertje foglalja keretbe. Ez volt a Queen (az énekes mellett Brian May - gitár; John Deacon - basszusgitár; Roger Taylor - dob) nagy visszatérése azután, hogy Mercury egy időre szólópályafutását részesítette előnyben. A Live Aid-koncert jeleneteihez az eredeti filmfelvételeket is felhasználták.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Universal Music által kiadott filmzenealbum is nagyban támaszkodik a Live Aid-koncertre, innen szól a Bohemian Rhapsody, a Radio Ga Ga, a Hammer to Fall és a We Are the Champions. A filmben és a lemezen hallható több más, eddig kiadatlan koncertfelvétel is, köztük a Love of My Life, amelyet 300 ezres tömeg énekelt 1985-ben Rióban. Mayt Gwilym Lee, Taylort Ben Hardy, Deacont Joseph Mazzello alakítja.

A Bohém rapszódia forgatása 2017 szeptemberben kezdődött, az eredeti rendezőt, az X-Men-filmekből ismert amerikai Brian Singert három hónap után leváltották, a filmet Dexter Fletcher brit színész-rendező fejezte be. A különböző énekesekkel a Queent ma is működtető Brian May és Roger Taylor kreatív szakértőként és zenei producerként vett részt a film elkészítésében.

A film december 30-án, pénteken 21.00 órától a SuperTV2-n újra megnézhető

EZ, ATEMPO.sk